Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
kisebbnek (c. minor) is neveztek. A nagyobbnak mondott kancellária, amelyet a XV. század végén minden jelző nélkül is említenek, a kormányzási, közigazgatási és pénzügyigazgatási ügyeket is ellátta. A kancellár Nagy Lajos uralkodása alatt a főkancellári címet vette fel (summus v. supremus c), mellette az alkancellár továbbra is szerepelt, azonban jelentősége fokozatosan csökkent, a XV. század végén már nem is említik az oklevelek. A fő- és a titkos kancellárok a legelőkelőbb családok fiai közül kerültek ki, magas egyházi, olykor világi tisztségeket viseltek, a király lekötelezett tisztviselőiből országos rendi méltóságok lettek. Érthető tehát, hogy az erőskezű Mátyás továbbment egy lépéssel és a törvénykezést az ő kezükből is kivette és új hatóságra, a személyes királyi jelenlét helytartójára (personalis praesentiae regiae locumtenens), a perszonálisra ruházta. A legfontosabb ügyek megítélését már az Anjouk is személyes bíróságuk számára tartották fenn (personalis praesentia regia), úgyhogy az udvarban a XÍV. századtól kezdve két királyi bíróság működött, a különös és a személyes jelenlété. Amint a kancellárok udvariból fokozatosan országos méltóságokká alakultak, az uralkodók, hogy a rendi befolyást ellensúlyozzák, egyre több ügyet tartottak fenn személyes bíróságuk számára, úgyhogy — miként annak idején a különös jelenlétnél — a személyes jelenlétnél is helyettest kellett állítaniok. Mátyás ezt a helyettest a személynöki állásban szervezte meg és a perszonálisokat megbízható hű emberei közül választotta ki. Alatta már a személynök bírói hivatalát nevezték kisebb vagy titkos kancelláriának, míg a titkos kancellári méltóságot, amely így üres címmé foszlott, a főkancellár kapta meg. A személynöki bíráskodást állandósítva a királyi tábla alapját vetette meg, ahonnan a panaszosok magához az uralkodóhoz, a későbbi idők kúriájához folyamodhattak. Ilyen módon az igazságszolgáltatás nemcsak elvált a kormányzás többi ágától, hanem, legalább is a legfelső fokon, a rendi befolyás alól is mentesült. Mindez pedig nem a királyi tanácsban, hanem, s ez jellemző a magyar fejlődésre, a kancellária keretein belül történt. Ugyancsak a kancelláriát választotta ki Mátyás arra, hogy a rendek, illetve a királyi tanács, hiszen a kettő akkor már jóformán azonos volt, hatalmát a közigazgatás terén is semlegesítse. A XV. század derekán a központi igazgatást még teljesen a királyi tanács intézte, a kancellária csak írásbafoglalta az uralkodó önálló, vagy pedig valamelyik tanácsos javaslata alapján hozott döntését. Erről a kancelláriát az illető referens értesítette, akinek nevét az oklevélen az úgynevezett kancelláriai jegyzetben fel is tüntették, amiben a miniszteri felelősségvállalás középkori formáját figyelhetjük meg. A királyi tanácsban az ügyeket vagy territoriális alapon, vagy pedig hivatalból intézték. A területi ügyvitel mellett a tanácsos olyan kérdésekben terjesztett elő javaslatot, amelyek arra a területre vonatkoztak, amelynek népét a tanácsban képviselte, tekintet nélkül a kérdés természetére. A főispán például megyéjének minden dolgában eljárt, akár bírósági, akár pénzügyi vagy közigazgatási természetű volt az. Ide tartoztak a személyes, familiáris kapcsolat alapján vállalt és elintézett ügyek is. A hivatali ügyvitel már nem területi, hanem tárgyi szempcnt szerint válogatott, a tanácsos csak olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyekben hivatalánál fogva szakértőnek számított, tekintet nélkül arra, hogy az ország melyik részéről volt szó. A kincstárnok például az állami és királyi pénzügyeket, a kamaraispán és a budai várnagy a királyi gazdaság,
