Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
a pénzverés 1696-ig megszűnt. A XVII. század utolsó éveiben a pénzverési felügyelő (Münzinspektor) vezetése alatt újra megindult a munka, több szakember dolgozott. 1 ) Nem lehetetlen, hogy II. Rákóczi Ferenc a kassai pénzverőházat átvette, s a maga pénzeit, vagy azok egy részét ott verette. Ez a kérdés azonban már kívülesik e kötet időbeli határain. A kassai pénzverőház, amikor a XVI. és XVII. század folyamán üzemben volt, a pozsonyihoz hasonlóan nem az alsómagyarországi bányakamara, hanem a magyar pénzügyigazgatás központi szervei, a pozsonyi, illetve a szepesi kamarák alá tartozott. A szepesi kamara érvei alapján vetette el az uralkodó 1633-ban egy magánvállalkozónak, Rund Tódornak azt a tervét, hogy Bártfán pénzverőházat létesít, mivel Felsőmagyarországon sehol sem vernek pénzt. 2 ) Jellemző, hogy ilyen terv, ha nem is lett belőle semmi, felmerült. Nem azt jelenti, hogy elfogadása esetén a király pénzverési felségjogáról lemondott volna, hanem csak annyit, hogy e jogát, illetve a belőle származó jövedelmet bérbeadta volna. A középkori jellegű bérletrendszer ellen elvi kifogást a szepesi kamara nem emelt, minthogy e rendszert a felsőmagyarországi bányaigazgatásból az újkor első két századában sem sikerült kiküszöbölni. A felsőmagyarországi bányászat. A felsőmagyarországi bányászat múltjára nézve nem rendelkezünk olyan monográfiával, amilyen Pech Antalnak az alsómagyarországi bányaművelés történetét tárgyaló munkája. Franz Anton Schmidt nagy forrásgyűjteménye XVI. és XVII. századi felsőmagyarországi adatokat alig tartalmaz, minthogy ez a bányavidék ebben a korszakban, illetve legnagyobb részében nem királyi, azaz kamarai igazgatás alatt állott. A középkorban a felsőmagyarországi bányavidéket igazgató szomolnoki vagy kassai bányakamara működésének a török hódoltság századaiban nincs nyoma. Ez országrész .pénzügyi és gazdasági kormányhatóságának, a Kassán működő szepesi kamarának, illetve igazgatóságnak hatásköre ugyan a bányászatra is kiterjedt, a rendelkezésünkre álló gyér adatok tanúsága szerint azonban az uralkodónak a magánosok által bányászott érc után járó hányad, az urburajovedelem kezelésére, továbbá a nemesércmonopólium, valamint a hamis és idegen pénzek körüli visszaélések megakadályozására korlátozódott. A magyarázatot a birtokviszonyok adják meg. Felsőmagyarországon az uralkodónak saját bányái nem voltak. A bányavárosok 3 ) ugyan itt isakirályt uralták, uruk azonban részben eladományozta őket, egyesek közülük magánföldesurak birtokába kerültek. Etekintetben Igló, Jászó és Rozsnyó helyzete volt a legelőnyösebb, ezek mindvégig királyi kézen maradtak. Gölnic-, Szomolnok-, Ruda- és Telkibányát még Mohács előtt a Zápolyai család kapta, I. Ferdinánd pedig 1526-ban és 1527-ben Thurzó Eleknek adta. Gölnic és Szomolnok a Thurzók szepesvári ágának birtokában maradtak egészen 1636-ig, amikor e nemzetség kihalt. III. Ferdinánd 1638-ban elzálogosította e két várost Csáky Istvánnak és feleségének, *) Kemény Lajos : A kassai pénzverőház. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1902. 248—253. 1. 2 ) Takáts Sándor : Üj pénzverő felállításának terve 1663-ban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1899. 240. 1. 3 ) Gölnic, Igló, Jászó, Rozsnyó, Ruda-, Szomolnok- és Telkibánya, az ú.-n. hét felsőmagyarországi bányaváros.
