Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

a pénzverés 1696-ig megszűnt. A XVII. század utolsó éveiben a pénzverési felügyelő (Münzinspektor) vezetése alatt újra megindult a munka, több szak­ember dolgozott. 1 ) Nem lehetetlen, hogy II. Rákóczi Ferenc a kassai pénz­verőházat átvette, s a maga pénzeit, vagy azok egy részét ott verette. Ez a kérdés azonban már kívülesik e kötet időbeli határain. A kassai pénzverőház, amikor a XVI. és XVII. század folyamán üzemben volt, a pozsonyihoz hasonlóan nem az alsómagyarországi bányakamara, hanem a magyar pénzügyigazgatás központi szervei, a pozsonyi, illetve a szepesi kamarák alá tartozott. A szepesi kamara érvei alapján vetette el az uralkodó 1633-ban egy magánvállalkozónak, Rund Tódornak azt a tervét, hogy Bártfán pénzverőházat létesít, mivel Felsőmagyarországon sehol sem vernek pénzt. 2 ) Jellemző, hogy ilyen terv, ha nem is lett belőle semmi, felmerült. Nem azt jelenti, hogy elfogadása esetén a király pénzverési felségjogáról lemondott volna, hanem csak annyit, hogy e jogát, illetve a belőle származó jövedelmet bérbeadta volna. A középkori jellegű bérletrendszer ellen elvi kifogást a szepesi kamara nem emelt, minthogy e rendszert a felsőmagyarországi bányaigazga­tásból az újkor első két századában sem sikerült kiküszöbölni. A felsőmagyarországi bányászat. A felsőmagyarországi bányászat múltjára nézve nem rendelkezünk olyan monográfiával, amilyen Pech Antalnak az alsómagyarországi bánya­művelés történetét tárgyaló munkája. Franz Anton Schmidt nagy forrás­gyűjteménye XVI. és XVII. századi felsőmagyarországi adatokat alig tartalmaz, minthogy ez a bányavidék ebben a korszakban, illetve legnagyobb részében nem királyi, azaz kamarai igazgatás alatt állott. A középkorban a felsőmagyarországi bányavidéket igazgató szomolnoki vagy kassai bányakamara működésének a török hódoltság századaiban nincs nyoma. Ez országrész .pénzügyi és gazdasági kormányhatóságának, a Kassán működő szepesi kamarának, illetve igazgatóságnak hatásköre ugyan a bányá­szatra is kiterjedt, a rendelkezésünkre álló gyér adatok tanúsága szerint azonban az uralkodónak a magánosok által bányászott érc után járó hányad, az urburajovedelem kezelésére, továbbá a nemesércmonopólium, valamint a hamis és idegen pénzek körüli visszaélések megakadályozására korlátozódott. A magyarázatot a birtokviszonyok adják meg. Felsőmagyarországon az uralkodónak saját bányái nem voltak. A bánya­városok 3 ) ugyan itt isakirályt uralták, uruk azonban részben eladományozta őket, egyesek közülük magánföldesurak birtokába kerültek. Etekintetben Igló, Jászó és Rozsnyó helyzete volt a legelőnyösebb, ezek mindvégig királyi kézen maradtak. Gölnic-, Szomolnok-, Ruda- és Telkibányát még Mohács előtt a Zápolyai család kapta, I. Ferdinánd pedig 1526-ban és 1527-ben Thurzó Eleknek adta. Gölnic és Szomolnok a Thurzók szepesvári ágának birtokában maradtak egészen 1636-ig, amikor e nemzetség kihalt. III. Ferdi­nánd 1638-ban elzálogosította e két várost Csáky Istvánnak és feleségének, *) Kemény Lajos : A kassai pénzverőház. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1902. 248—253. 1. 2 ) Takáts Sándor : Üj pénzverő felállításának terve 1663-ban. Magyar Gazdaság­történelmi Szemle, 1899. 240. 1. 3 ) Gölnic, Igló, Jászó, Rozsnyó, Ruda-, Szomolnok- és Telkibánya, az ú.-n. hét felsőmagyarországi bányaváros.

Next

/
Thumbnails
Contents