Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
szerződés megtartására ügyeljen, s a munkásságot a bérlő esetleges visszaéléseivel szemben megvédje. 1 ) Az 1546-iki átvétel után természetesen megváltozott a bányamester szerepe. A munkások védelme továbbra is feladatai közé tartozott, elsősorban azonban alkalmazójának, a bányatulajdonos kincstárnak érdekét kellett szolgálnia. A kincstár érdeke azt is megkívánta, hogy a munkásságot sérelem ne érje, hogy megelégedetten, nyugodtan, rendben dolgozzék. Ennek biztosításával a bányamester közigazgatási munkát is vigzett. Működésének súlypontja azonban a bérleti szerződés megszűnte óta a gazdasági feladatokra tolódott át, arról kellett gondoskodnia, hogy a bányákban a lehető legkisebb költséggel a lehető legnagyobb eredményt érjék el, a leggazdaságosabb műveléshez minden anyag, eszköz és munkaerő egyaránt, mindenkor időveszteség nélkül rendelkezésre álljon. Mindezt csak úgy érhette el, ha állandóan a bányáknál tartózkodott, s a bányászat minden egyes mozzanatát figyelemmel kísérte. Utasítása értelmében még Besztercebányára is csak ritkán mehetett be, máshova pedig csak külön engedéllyel távozhatott, miután helyettesítéséről gondoskodott. A XVII. század közepén, de lehet, hogy korábban is, már állandó helyettest tartott, a segédbányamestert (Mitgehilf), feltehetőleg — minthogy külön segédbányamesteri utasítást nem ismerünk — ugyanolyan familiáris alapon, mint a vállalat vezető tisztviselői. A segéden kívül még több más hivatalnok is támogatta a bányamestert sokfelé ágazó munkájában. Minthogy a bányákban nem lehetett állandóan személyesen jelen, — az utasítások is csak annyit kívántak meg tőle, hogy havonkint kétszer tekintse meg a tárnákat — a munkások irányítására ügyelőket (Hutleute) alkalmazott a vállalat. Az írásbeli munka elvégzésében a bányairnok (Bergschreiber) állott a bányamester rendelkezésére. Külön Írnokok tartották nyilván a bányászott ércet (Erzschreiber) és a bányászathoz szükséges különböző eszközöket (Zeugschreiber). Az épületfát a hoszpodár szállította. Ezeket a középfokú tisztviselőket még valószínűleg az uralkodó nevezte ki és bocsátotta el a szolgálatból. A - bányamesteri utasítások ugyan etekintetben nem nyújtanak felvilágosítást, minthogy azonban a kohóknál a hasonló rangban lévő sáfárokat és Írnokokat a király alkalmazta, feltehetjük, hogy a bányáknál is ez volt a helyzet. A körmöci és selmeci analógia is e feltevés mellett szól. A bányákban dolgozó munkásokat, vájárokat, robbantókat, a különböző mesterembereket, ácsokat, kovácsokat stb. már az intéző fogadta. A bányamester szava ilyenkor döntően érvényesült, de nem volt hozzá joga, hogy önhatalmúlag bárkit is szerződtessen vagy elküldjön. A becsülettel távozó munkás szolgálati bizonyítványt kapott, idegenből jöttől megkívánták, hogy írással igazolja magát. Az írásbeliség Besztercebányán is fokozatosan teret nyert az alsófokú igazgatásban. A bányamester két könyvet tartozott vezetni. A bányakönyvben (Bergbuch) mindent feljegyzett, ami a bányákkal kapcsolatban történt. A napszámkönyvben (Schichtenbuch) pedig a segédbányamester azt tartotta nyilván, hogy kik, hol, mikor és milyen eredménnyel dolgoztak. Egy királyi bizottság már 1535-ben ajánlotta, hogy a vállalathoz királyi bányamestert nevezzenek ki, erre azonban csak 1542-ben került sor. Pech i. m. I. k. 167., 185—189. 1. Valószínű, hogy a bérlőnek is volt bányamestere. Erre mutat, hogy 1546-ban a bányamester átvételéről is tárgyaltak. Nyilvánvaló, hogy nem a királyi bányamester átvételéről volt szó, hanem a bérlőéről. U. o. I. k. 200. 1.
