Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
munkások fizetésekor legyen jelen, főleg pedig az égetőműben a kémlész próbaégetését a kohótisztekkel együtt személyesen ellenőrizze, s az eredményről szóló jegyzéket aláírásával hitelesítse, mégis a legtöbbször meg kellett elégednie az írásbeli jelentésekkel, kimutatásokkal és számadásokkal. Elsősorban arra kellett ügyelnie, hogy a hetenkint, havonkint, negyedévenkint és év végén esedékes jelentések, kimutatások és számadások pontosan befussanak. E célból külön könyvet vezetett a vállalat tisztviselőiről, amelyben nyilvántartotta, hogy hivatali kötelességüknek hogyan tesznek eleget. A beérkezett iratokat, amikhez a kémlész a szóbanforgó ércdarabot is mellékelte, először iktatta, azaz rávezette a praesentatumot, a beérkezés keltét. Arról nem tudunk, hogy iktatókönyvet is vezetett volna. Majd az iratokban foglalt adatok helyességének megállapítása következett. Ha valahol hibára bukkant, először felvilágosítást kért az illető tisztviselőtől, s ha az nem tudta igazolni magát, jelentést tett az intézőnek, aki a szükséges intézkedéseket megtette. A számvevő központi nyilvántartási könyvet is vezetett, amelybe a kifogástalannak bizonyult kimutatások adatait feljegyezte, negyedévenkint összegezte, s az ellenőrzésnél később is felhasználta. Minden üzemnek és minden tisztviselőnek külön rovata volt ebben a könyvben. A vállalat üzemeiben használt mértékek ellenőrzése és hitelesítése is a számvevő feladatai közé tartozott. Év végén a segédintézővel és a-kohótisztekkel az egész vállalatról leltárt tartozott készíteni. Gondnoki szerepet is betöltött, amennyiben gondoskodott róla, hogy íróeszközöket minden tisztviselő kapjon. A számvevői hivatal is d. e. 7-től 11-ig és d. u. 1-től 5-ig állott az érdekeltek rendelkezésére. Amikor a számvevőt hivatalos munkája másfelé szólította, a segédszámvevő helyettesítette, aki a segédpénztárnokhoz hasonlóan familiáris alapon szolgált. 1 ) Besztercebányai latin irnok. Noha a hivatalos nyelv, miként Körmöcön és Selmecen, Besztercebányán is a német volt, olykor előfordult, főleg a földesurakkal és a magyar hatóságokkal való érintkezés során, hogy a vállalathoz latin- vagy magyarnyelvű beadványok érkeztek, illetve, hogy latinul vagy magyarul kellett írnia. E levelezés lebonyolítására alkalmazták az ú. n. latin írnokot (lateinischer Schreiber), aki az intézőnek, segédintézőnek és számvevőnek egyaránt rendelkezésére állott. Amikor nem levelezett, a vállalat irattárát gondozta, az iratokat lajstromozta, a számadások felülvizsgálatában segédkezett, vagy más írásbeli munkát végzett. Az általános hivatali utasítások már a XVI. század közepe óta a vállalati tisztviselők sorában említik. Nem familiáris alapon szolgált, hanem, a kincstári alkalmazottak közé tartozott. 2 ) Besztercebányai bányatisztviselők. A bányászatot az intéző igazgatása alatt közvetlenül Besztercebányán is a bányamester (Bergmeister) vezette. Már a Fugger-bérlet idején királyi bányamester ellenőrizte a vállalatot, azzal a megbízással, hogy a bérleti *) Számvevői utasításokat 1558., 1565., 1612., 1623., 1630. és 1662-ből ismerünk. L. Schmidt i. m. I. k. 289., II. k. 7., IV. k. 230., 383., 486., V. k. 55. I. Az 1558-ikit Pech magyar fordításban is közölte. I. m. I. k. 455. 1. 8 ) L. az 1565., 1612. és 1630. évi általános utasításokat. Schmidt i. m. II. k. 7., V. k. 230., 486. 1.
