Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
a fontosabb kérdéseket, mielőtt határoztak volna, közösen megtárgyalták, s e tárgyalásokon a titkár is jelen volt. Túlzás lenne ebből arra következtetni, hogy e tanácskozásokon szótöbbséggel döntöttek, azaz, hogy a testületi (kollegiális) ügyintézés meghonosodott. A döntés joga már a hivatal vezetőjét illette meg, a fejlődés azonban már megindult a külön selmeci bányakamarai tanács kialakulása felé. A selmeci bányamester. Az alkamaragróf-pénztárnok és az ellenőr-számvevő után Selmecen is a bányamester vagy bányabíró (Bergmeister, Bergrichter) *) következett a tisztviselők rangsorában. Hivatala még középkori eredetű. Nem tisztán kincstári, hanem kamarai és városi hivatalnok. A város választotta, a kincstár nevében a selmeci alkamaragróf megerősítette és fizetését a kamarai pénztárból utalványozta. 2 ) Eleinte rendszerint valamelyik városi tanácsnokot választották meg bányamesternek. I. Ferdinándnak az alsó magyarországi bányavárosok megvizsgálására kiküldött bizottsága már 1535-ben tiltakozott e szokás ellen, hivatkozva rá, hogy a tanácsnok-bányamesternek nem lehet elég ideje a bányászattal való foglalkozásra, s javasolva, hogy a bányamester a bányaügyeken kívül semmi egyébbel ne foglalkozhassak. 3 ) E javaslat sorsát nem ismerjük, de valószínű, hogy elfogadták, s később is megtartották, minthogy a bányamesterség valóban egész embert kívánt. Hatásköre az összes selmeci bányákra, kohókra és zúzómalmokra kiterjedt, a kincstáriakra és a magántulajdonban lévőkre egyaránt. Ez magyarázza kettős : kamarai és városi jellegét, a kincstár és a polgárok érdekeit egyaránt képviselte. Arról kellett gondoskodnia, hogy a bányákat minden fennakadás nélkül a lehető legeredményesebben és leggazdaságosabban műveljék. Amint láttuk, az alkamaragróf-pénztárnoknak és az ellenőr-számvevőnek is ez volt a legfontosabb feladata. Az ő hatáskörük azonban etekintetben a kincstári üzemekre korlátozódott. A bányamester tehát bizonyos mértékig az övékénél tágabb hatáskörrel rendelkezett, úgyhogy, noha kinevezésekor, azaz megerősítésekor az alkamaragróf-pénztárnok és az ellenőr-számvevő iránti engedelmességre is esküt tett, 4 ) inkább melléjük, mint alájuk rendelt tisztviselőnek tekinthetjük. Erre mutat, hogy 1676-iki utasítása értelmében, ha valamilyen kérdésben saját hatáskörében nem akart vagy nem tudott dönteni, útmutatásért nem a selmeci vezetőkhöz, hanem közvetlenül az alsómagyarországi foka maragrófsághoz fordult. 5 ) A selmeci alkamara vezetőivel közösen vett részt a bányák megszemlélésében, a tanácskozásokon és a jelentések és javaslatok elkészítésében. Mint aki a tárnákat legalaposabban ismerte, döntő szava volt atekintetben, hogy kik és hol kutathatnak ércerek után, nyithatnak új bányákat és hagyhatják abba a régiek művelését. Ezeket a kérdéseket, valamint a bányászat egyéb jogi vonatkozásait, az I. Ferdinánd korában készült, majd I. Miksa idejében kihirdetett általános bányarendtartás szabályozta, századokra szóló érvénnyel. A selmeci bányamester számára is ez szolgált zsinórmértékül. x ) Pech i. m. hol bányamesterről, hol bányabíróról beszél, de kétségtelen, hogy a kétféle név ugyanazt a tisztséget jelöli. ») Pech i. m. I. k. 302. 1. ») U. o. I. k. 151. 1. «) Pech i. m. II. k. 124. 1. «) Az 1676-iki utasítást 1. Schmidt i. m. V. k. 276. 1.
