Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

szigorúbb ellenőrzéssel sem lehetett megakadályozni, főleg azokban a bányákban nem, amelyek egészben magánkézben voltak. Ezért ajánlotta az 1676-iki utasítás a selmeci pénztárnoknak, hogy igyekezzék a kincstár részére minden nagyobb bánya birtokának bizonyos hányadát megszerezni, hogy így az összes fontosabb bányák, legalább részben, kamarai igazgatás alá kerüljenek, s ellenőrzésük már a tárnákban megkezdődjék. A selmeci kamarai pénztár kezelésében a XVII.század folyamán lényeges változás nem történt. A pénztárnok és az ellenőr a korábbi gyakorlatnak megfelelően vezették a pénztári és nyilvántartási könyveket, s készítették azok alapján időközi kimutatásaikat és számadásaikat. A kimutatások a főkamaragrófon keresztül az udvari kamara elé, a számadások pedig a selmeci számvevő észrevételeinek kíséretében az alsóausztriai számvevőséghez kerültek, amely hivatal az udvari kamara főhatósága alá tartozó hivatalok elszámolásait vizsgálta felül, dönteni azonban a számadások fölött is az udvari kamara döntött. Az 1676-iki utasítás is úgy rendelkezett, hogy a kimutatások hetenkint készüljenek, kérdés azonban, hogy ez a rendelet a gyakorlatban megvalósult-e, hiszen, amint láttuk, a pénztárnokok még az évvégi számadásokkal is gyakran adósok maradtak. Általában megállapíthatjuk, hogy amennyiben az utasításokban foglalt követelmények maradéktalanul valóra váltak, — amit csak a részletkutatás tud majd tisztázni — a selmeci és az egész alsómagyarországi bányaigazgatás a legtökéletesebben működő hivatali ágnak tekinthető, amelyben az összetett gépezet munkájának mindenegyes részletét is megörökítették. Az újkori közigazgatásban fokozatosan teret hódító írásbeli adminisztráció az összes XVI. és XVII. századi magyarországi hivatalok közül az alsómagyarországi bányakamaráknál volt a legfejletebb, a hivatali utasítások legalább is ezt mutatják. A kamarák levéltárait nem ismerjük, s így nem tudjuk, hogy a sokrétű írásbeli adminisztrációnak milyen emlékei maradtak korunkra. A részletkutatásnak elsősorban ezeket az emlékeket kell majd megvizsgálnia, ügyelvén arra is, hogy hiányuk nem jelenti okvetlenül azt, hogy nem is voltak. A tapasztalat arra tanít, hogy a hivatalok ügymenetének egyes mozzanatairól írásos nyomok nem maradtak, noha kétségtelen, hogy e mozzanatokat annak idején írásban is megörökítették. Ilyen esetekben egyedül a hivatali utasítások igazítanak útba, amelyeknek forrásértékét tehát korántsem szabad lebecsülnünk. A selmeci péztárnok azért is felelős volt, hogy a kimutatásokat és számadásokat az összes alája rendelt tisztviselők is idejében elkészítsék, mégpedig két példányban, amelyek közöl egyik továbbment a fölöttes hatóságokhoz, a másik pedig a kamarai irattárban a számvevő őrizetében maradt. A hanyagokat fizetésmegvonással büntethette. Az utasítás 1676-ban is felhatalmazta a tisztviselői kar fölötti igazgatási és bírói hatáskörrel, amit azonban akkor is csak korlátozottan gyakorolt, amennyiben minden fontosabb és kényesebb ügyben csak fölöttes hatóságainak előzetes hozzájárulásával intézkedhetett. Ebben az időben a revistyei királyi uradalom is a selmeci pénztárnok igazgatása alá tartozott, akinek az ottani udvarbíró működését is irányítania és ellenőriznie kellett. Az uradalom jövedelmeinek egy részét az udvarbíró bérelte, a pénztárnok azonban ezt sem hagyhatta figyelmen kívül, már csak azért sem, hogy a birtok jobbágyságát az esetleges kizsákmányolástól megvédhesse. Az udvarbíró kimutatásait és számadásait a többi bányatiszt-