Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Amikor a tárnokmester pénzügyigazgatási hatóságból igazságszolgáltatási szerv és mint ilyen rangban a nádor és országbíró után következő országos rendi méltóság lett, uralkodóink a pénzügyek központi igazgatását, irányítását és ellenőrzését a kincstárnokra bízták. A XIV. század közepétől kezdve a kincstárnok hatásköre egyre bővült, jelentősége egyre emelkedett és a XV. század végére már a királyi tanácsnak legbefolyásosabb tagja lett. Ő intézte a birtokadományok egy részét, kezelte az adó-, vám- és bányajövedelmeket, utalványozta a kincstár fizetéseit, referált a királyi városok és várak közigazgatási és hadi ügyeiben. Tehát kezében összpontosultak az összes felségjogon élvezett, azaz államinak mondható jövedelmek, míg az uralkodó magánföldesúri javait ekkor már a budai várnagy kezelte. A kincstárnoki tisztség ilyen módon az igazságszolgáltató szervekhez hasonlóan ugyancsak országos méltósággá fejlődött ki. Mivel azonban a királyi magánháztartás még ekkor is szoros kapcsolatban állott az államgazdasággal, nem szakadt ki a kúriából és kimondottan rendi színezetet sem öltött, bár minden feltétel adva volt, hogy a nyugati kamarákhoz hasonlóan Magyarországon is kialakuljon a kincstárnokságból egy külön pénzügyigazgatási hatóság. A XV. század utolsó és a XVI. század első tizedeiben helyettesével (alkincstárnok), titkárával és jegyzőjével találkozunk az udvarban, sok esetben maga adott ki személyzetével oklevelet és csak a fontosabb, országos érdekű ügyeket irattá le a királyi kancelláriában. Tehát csak az utolsó lépést kellett megtenni a külön kamara felé, amit azután I. Ferdinánd mindjárt trónralépte után meg is szervezett. A rendek ez ellen nem is tiltakoztak, a kincstárnokot még nem tekintették a maguk emberének és azt is természetesnek találták, hogy az uralkodó saját és állami, azaz felségjogon élvezett jövedelmeinek kezeléséről a maga belátása szerint gondoskodik. 1 ) A kincstárnokhoz hasonlóan Mohács előtt még megőrizték fejedelmi jellegüket a királyi udvarnak rangban az eddig felsoroltak után következő méltóságai: az ajtónállómester, az istállómester, a pohárnokmester, az étekhordómester, a kamarásmester és az udvarmester. Ezek az uralkodóház szolgálatában álló különböző udvarnokokat vezették, a XIII. század eleje óta fokozatosan kiemelkedtek társaik közül és felvették a magister címet. Eleinte egyszerű familiárisai voltak a fejedelmi családnak, de az uralkodó személye körül teljesített szolgálatuk bizalmas természete nagy befolyást biztosított számukra, úgyhogy csakhamar a legelőkelőbb családok fiai versenyeztek az egyes magisteri állásokért. A rendiség kialakulásával uralkodóink ezeket a méltóságokat is a főrendekkel töltötték be. Szolgálatuk azonban továbbra is személyes természetű maradt, az igazságszolgáltatásban szerephez nem jutottak s így nem is nyertek kimondottan rendi színezetet. Az uralkodóA kincstárnok hatáskörére a XV. század elején !. Szilágyi Loránd : A magyar királyi kancellária szerepe az államkormányzatban 1458—1526. Bp., 1930. (Különlenyomat a Turul 1930. évi kötetéből 48.—51. 1.) Szilágyi erősen hangsúlyozza a magyar fejlődés speciális jellegét, azt, hogy a pénzügyek igazgatására nem alakult külön hatóság küiön kancelláriával, hanem a kincstárnok a királyi tanács keretén belül intézte azokat. De kénytelen elismerni, hogy a kincstárnoknak helyettese (alkincstárnok), titkára és jegyzője is volt, okleveleit egyes esetekben ez utóbbi állította ki, csak a fontosabb ügyeket adta ki a kancellárián keresztül, s gyakran előfordult, hogy az oklevelet alá is írta. Ami azt mutatja, hogy a kincstartóság külön hatóság volt, ha még nem is kollegiális szervezetű, mint XVI. századi utóda, a kamara.
