Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
kamara elnökségére is méltónak találtak. Thurzó személye azután 1565-ben ismét előtérbe került. Az új uralkodó, I. Miksa, aki 1565 február 10-én új bánya rendtartást hirdetett ki az országban, mindenképen szerette volna, ha a rendtartás bevezetését a tapasztalt és tekintélyes főúr vállalja. Thurzó váltig szabadkozott, Wernerhez hasonlóan ő is idős voltát és bányászati tapasztalatlanságát hozta fel indokul, végül pedig olyan feltételeket szabott, amelyeket az udvar nem fogadhatott el. Azt kívánta ugyanis, hogy mind a katonai, mind pedig a bíráskodási, igazgatási és számvevési ügyekben egy-egy szakembert adjanak melléje, azonkívül fizetését is a tervezettnél magasabban állapítsák meg. Ez azt jelentette volna, hogy ő csak nevét adja az álláshoz, a velejáró sokoldalú, bonyolult munkát azonban nem vállalja. így azután jelölését I. Miksa végül is elejtette, s továbbra is minden a régiben maradt, azaz a bányakamarai igazgatásnak nem volt helyi központi szerve, hanem három részre szakadva megoszlott a besztercebányai igazgató, valamint a körmöci és selmeci alkamaragrófok között. Kisebb-nagyobb időközökben pedig ad hoc kiküldött bizottságok járták be a bányavárosokat, hogy a tisztviselők működését a helyszínen ellenőrizzék, s a szükséges változtatásokat azonnal elrendeljék. A hosszú tárgyalásoknak csak annyi gyakorlati hasznuk lett, hogy 1568-ban a főkamaragrófi hivatal utasítástervezete elkészült s azt 1598-ban, amikor az állást végre betöltötték, alapul vehették. 1 ) Hag Dávid fokamaragrófsága. A részletkutatás feladata lesz annak a megállapítása, hogy az 1568-tól 1598-ig eltelt 30 év alatt is azért maradt-e betöltetlen a főkamaragrófi állás, mert megfelelő személyt nem találtak, vagy pedig ezekben az évtizedekben ilyen személy keresésére nem is helyeztek súlyt, hanem megelégedtek a bányakamara tisztviselőinek bizottsági, azaz rendszertelen ellenőrzésével ? Azt sem tudjuk, vájjon 1598-ban mi volt a döntő ok, ami Hag Dávid főkamaragrófi kinevezésére vezetett. Személyéről csak annyi ismeretes, hogy megelőzőleg az udvari kamara tanácsosa volt, s hogy a bányászattal kapcsolatos kérdésekben alapos szakismeretekkel rendelkezett. De a főkamaragrófnak, miként az I. Ferdinánd és I. Miksa alatti tárgyalásoknál kiderült, nemcsak a bányászathoz kellett értenie, hanem a hadügyhöz, az igazságszolgáltatáshoz és a közigazgatáshoz is. Kérdés, hogy Hag mindezekkel az ismeretekkel rendelkezett-e, továbbá, hogy tudott-e annyi nyelven, ahogyan azt a korábbi jelölteknél megkívánták? Valószínű, hogy nála ezekre a szempontokra nem helyeztek túlságos súlyt. Németül származásánál fogva tudott, s ez volt a legfontosabb, hiszen a bányakamarai ügyintézés nyelve a német volt, a királyi és kamarai rendeletek ezen a nyelven szóltak, nemkülönben a különböző bányahivatalok felterjesztései, jelentései, kimutatásai, számadásai. A fökamaragrófok hivatali utasításai is mind németül készültek. Latin tudásra a főkamaragrófnak csak azért volt szüksége, hogy a magyar törvényeket és a magyar kancellárián kelt okleveleket megértse. Ennyi tudást pedig, mint az udvari kamara tanácsosa bizonyára elsajátított, hiszen e hatóság állandóan tárgyalta a magyarországi kamarák latinnyelvű felterjesztéseit és a magyar kancellária ugyancsak latin átiratait. Magyarul és tótul a bányatisztviselőknek nem kellett okvetlenül tu.dniok, bár a földesurakkal és a jobbágyokkal való érintkezésben hasznukra volt, ha közvetlenül tárgyalhattak velük. 1 ) Minderre I. Eckhart Ferenc idézett cikkét a Századok 1914. évi folyamában.
