Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Hasonló volt a helyzetük a nem területi, hanem nemzetiségi alapon kialakult önkormányzatoknak. Az erdélyi székelyek, a szepesi és erdélyi szászok, a jászok és a kunok közigazgatása szintén önkormányzat volt, de élükön királyi tisztviselők, a jászok és kunok élén maga a nádor, állottak. A székelyek ispánja ugyancsak résztvett a királyi tanács ülésein és az oklevelek relációs jegyzetei azt mutatják, hogy jelentékeny szerepet játszott benne. A szász önkormányzat inkább a városokéhoz hasonlított, a szepesi és a szebeni grófok nem jelentek meg a királyi tanácsban, de azért, épúgy mint a városok, sokkal inkább függtek a királyi hatalomtól, mint a megyék, mert a többi renddel szemben sokkal jobban rászorultak a támogatására. 1 ) A királyi tanács eddig megismert tagjai mind földesúri tisztviselőkből lettek országos méltóságokká. Mint az uradalmak vezetői gazdasági, közigazgatási, bírói és katonai feladatokat végeztek. Ezek közül a nádornál a bírói és hadi, az országbírónál a bírói, a vidéki hatóságoknál pedig a közigazgatási, bírói és hadi feladatok voltak azok, amelyek intézőiket kiemelték a magánjogon szolgáló hivatalnokok közül. Velük szemben a tárnokmestert és a kincstárnokot gazdasági hatáskörük juttatta országos jelentőséghez. A tárnokmester az Árpádok korában a tárnokok vezetője volt, akik az uralkodó magánföldesúri és felségjogon élvezett jövedelmét kezelték. Amikor a nádort az országos igazságszolgáltatás meggátolta abban, hogy az udvar gazdasági ügyeit is intézze, örökébe ezen a téren a tárnokmester lépett, aki az utolsó Árpádok alatt a pénzügyek legfelsőbb irányítója lett. Jelentősége az Anjouk alatt egyre fokozódott. Amikor Károly Róbert az államháztartást új alapokra fektette, ebben a munkájában jobbkeze Nekcsei Demeter tárnokmester volt, aki alatt a tárnokmesteri tisztség fontosságban még a nádori méltóságot is felülmulta. A tárnokmester kezében futott össze a pénzügyigazgatás minden szála, az államháztartást nemcsak irányította és ellenőrizte, hanem a pénzügyi alkalmazottak fölött bírói hatóságot is gyakorolt, ítélőszéke alá tartoztak a zsidók, továbbá a szabad királyi városok, amelyeket áz uralkodók mindenkor királyi birtoknak (peculium regium) tekintettek. Hatásköre így jelentékenyen megnövekedett, úgyhogy egyedül nem tudta betölteni. Gazdasági és pénzügyi téren a kincstárnok lépett örökébe, akit az oklevelek először 1340-ben említenek és aki eleinte a tárnokmestert helyettesítette. A század végére azonban tiszte önállósult és különvált a tárnokmesteri hivataltól. A tárnokmester hasonló fejlődésen ment keresztül, mint a nádor. Igazságszolgáltató szerv lett belőle, a szabad királyi városok bírája. A nádorhoz hasonlóan kivált a királyi kúriából és eleinte Budán, majd ennek eleste után Pozsonyban tartotta a tárnoki széket, amelynek ülnökei, a tárnokmesternek bírótársai, a szabad királyi városok kiküldött polgárai voltak. Altárnokmesterrel már a XIV. század végén találkozunk, de jegyzője és külön irodája csak a XV. század végétől kezdve volt, amikor ítélőszéke végleges formákat öltött. Pénzügyigazgatási szerepével együtt közigazgatási befolyását is elvesztette. Egyideig még képviselte a városok ügyeit a királyi tanácsban, de azután a kincstárnok erről a térről is kiszorította. 2 ) l ) Az előző jegyzetben mondottak a nemzetiségi önkormányzatok vezetőire is vonatkoznak. B ) A tárnokmesteri méltóságra 1. Kassai Adolf: Tárnokszék és tárnoki törvénycikkek. Pest, 1848. Wenzel Gusztáv : A XV. századi tárnoki jog. Bp., 1878. Ak. ért. a társ. tud. kör. V. Pór Antal: A királyi tárnokmesterek a XIV. században. Századok, 1891. Boreczky Elemér: A királyi tárnokmester hivatala 1405-ig. Bp., 1904. Ifj. Szentpétery Imre: A tárnoki ítélőszék kialakulása. Századok pótfüzete, 1934.
