Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ponton eltért az udvari tisztviselőkétől, akiknek közigazgatási hatóságát, amint országos méltósággá alakultak át, új, alacsonyabb hivatalnokok örökölték. A vajda és a bánok országrészükben a közigazgatást is kezükben tartották, sőt a központi igazgatásban is résztvettek, a királyi tanácsban országrészük ügyeit, meg egyéb személyes vonatkozású ügyeket terjesztettek javaslatuk kíséretében az uralkodó döntése elé. Ilyen irányú működésük és jelentőségük ismertetésével még adós a magyar történetírás, amelynek közigazgatástörténeti hiányosságát nemcsak az újkorban, hanem a középkor mindegyik szakaszán is lépten-nyomon tapasztaljuk. 1 ) A vajdai és báni hatóság országos méltósággá fejlődése nem jelentette azt, hogy az országrészek, amelyeket kormányoztak, leszakadtak az ország testéről. Erdély, Szlavónia és Horvátország továbbra is az egységes magyar állam szerves részei maradtak. Kormányzásuk a vajdák és a bánok feladata volt, akik azonban elismerték a magyar király főhatóságát és tagjai maradtak a királyi tanácsnak. Az oligarchia virágkorában természetesen közöttük is akadtak olyanok, akik teljes függetlenségre törekedtek. De ezt a törekvésüket, a többi tartományúrhoz hasonlóan, nem közjogi méltóságukra, hanem magánhatalmukra alapították. Amint erőskezű uralkodónak sikerült magánhatalmukat megtörnie, készségesen vetették magukat főhatósága alá. Tartományaik közigazgatása önkormányzati alapon épült ki, de ebben megegyezett az egész ország fejlődésével. Uralkodóink az oligarchiával szemben mindig jó szemmel nézték és támogatták a vidéki önkormányzatokat, amelyekben a főnemesi rend ellensúlyát látták. A megyei vagy városi önkormányzat még nem jelentette azt, hogy a megye vagy a város függetlenítette magát az államhatalom befolyása alól. Elükön továbbra is ottmaradtak a királyi főispánok, akik a vajdához és a bánokhoz hasonlóan jelentős szerepet játszottak a királyi tanácsban, amely szerv ilyenképen az ország egységét juttatta kifejezésre. A vajdai és báni méltóságokról az általános jog- és alkotmánytörténeti, továbbá az Erdély, Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, továbbá a székelyek és szászok történetével foglalkozó munkák tájékoztatnak. Ezeknek felsorolására e helyen nincsen tér. Az erdélyi vajdák 1526 előtti igazságszolgáltató és oklevéiadó működését janits Iván doktori értekezéséből ismerhetjük meg. (Bp., 1940.) Kár, hogy közigazgatási működésüket nem vonta vizsgálódása körébe. Janits szerint a vajdai intézményt bizánci mintára III. Béla honosította meg, bár elismeri, hogy Erdély külön kormányzata már korábban, a krónika szerint Szent István óta kimutatható. Maga a vajda szó szláv eredetű (voje-voda) és hadvezért jelent. A vajdai méltóság sohasem vált az erdélyi autonómia eszközévé, betöltése mindig az uralkodó joga maradt. Amikor Erdély élén királyi herceg állott, a vajdát ez nevezte ki. A XV. században egyszerre 2, sőt 3 vajdát is kineveztek királyaink, ennek oka egyelőre ismeretlen. Ugyancsak a XV. században olykor külön kormányzók is feltűnnek a vajdák mellett. — Alvajdát (vicevoivoda) 1221-ben említenek először az oklevelek. Mindig a vajda nevezte ki familiárisai közül, olykor 2 alvajdája is volt. Ugyancsak familiáris alapon szolgáltak a vajdai kancellária tisztviselői: az ítélőmester (protonotarius), titkár (secretarius) és a különböző jegyzők (nótárius speciális, nótárius, subnotarius). Először Hunyadi János vajdasága idején 1441-ben, majd 1461 óta állandóan, a vajda egyben székely ispán is volt. Rendszerint a szolnoki ispánságot is a vajdák viselték. Janits dolgozatából a középkori közigazgatástörténet művelői módszertanilag is sokat tanulhatnak. A báni méltóságról 1. Hampel József: A báni méltóság eredetétől kezdve napjainkig. Győri Történeti és Régészeti Füzetek, 1864. Korbuly Imre : A báni méltóság, tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nemkülönben a szörényi stb. bánságok történeti s közjogi viszonyaira. Pest, 1868. Kenézy Csatár: A bánságok eredete s a bánok hatásköre. Századok, 1869. Edelspacher Antal: A bán szó eredete. Századok, 1872. Pesty Frigyes: A macsói bánok. Századok, 1875. U. a,: Nándorfejérvári, szreberniki, jajczai bánok. Századok, 1875. U. a.: A szörényi bánság és Szörény vármegye története. 3 k. Bp., 1878. Wertner Mór: Az Árpád-kori bánok. Századok, 1909.
