Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

négylovas vagy hatökrös szekeret állítsanak ki napi 1 tallér fuvardíj ellenében, amit a hadi élelmezési főbiztos fizet majd ki. Hogy Joó Jánosnak és társainak a szállítások ellenőrzésén és a szállítók védelmén kívül más feladatuk volt-e, kinek tartoztak felelősséggel és elszámolással, a törvénykönyvből mindez nem derül ki. Amíg a részletkutatás világosságot nem derít a katonaság ellátásának XVI. és XVII. századi történetére, csak feltehető, hogy Joó Jánosnak a rendek 1597-ben ugyanazt a szerepet szánták, amit 1566-ban Thurzó Ferenc töltött be.

1

) 1599-ben három élésmestert nevez ki az országgyűlés Felsőmagyarország, Dunáninnen és Dunántúl számára, a királyra bízva, hogy amennyi-, ben megbízatásukat nem vállalnák, a magyar tanácsban másokat jelöljön ki Ez a törvénycikk egészen szűkszavú, csak az élésmesterek »Hungarus« jelzőjéből lehet arra következtetni, hogy szemben az idegen hadi élelmezési biztosokkal magyar, azaz az ország lakosságának érdekét is tekintő és védelmező tisztviselőkre gondol, akiknek azt a feladatot szánja, hogy a megyék munkáját, amelyekre a vásárlással és szállítással járó gondok elsősorban nehezedtek, központilag irányítsa és egységessé tegye.

2

) A következő években a rendek teljesen az uralkodóra bízták, hogy az élésmesteri állásokat betöltse.

3

) Hogy erre mikor és hogyan került sor, egyelőre nem tudjuk. Valószínűnek látszik, hogy a katonai hatóságok, az élelmezési és később a hadi biztosok, közvetlenül a megyékkel érintkeztek és velük intézték el a felmerülő kérdéseket. Nyoma van annak is, hogy a megyék külön biztost küldtek ki azzal a feladattal, hogy az átvonuló katonaság szükségleteinek kielégítéséről a katonai hatóságokkal egyetértésben gondoskodjék.

4

) Amikor I. Lipót 1662-ben Senquizy Mátyást a magyarországi hadseregélelmezésügy központi igazgatásával (directio rei annonariae) megbízta, nem a katonai szervek mellé, hanem föléjük rendelte s egyben a kamarai hivatalok működésének felülvizsgálását, valamint a rendi hatóságokkal és a nagyobb birtokosokkal való közvetlen tárgyalást is feladatául tűzte ki. Ennek megfelelően Senquizy, aki egyébként magyar kamarai tanácsos volt, biztosi minőségében egyenesen az uralkodónak, illetve az udvari kamarának számolt be és a Bécsből kapott irányelvek szerint, bár eléggé tág hatáskörrel, rendelkezett.

5

) Senquizy esetében tehát nem hivatali szervezettel, hanem egy biztosnak egy alkalomra szóló kiküldetésével van dolgunk. A biztosok vagy bizottságok általi ügyintézés igen gyakori volt a XVI. és XVII. században, sőt még későbben is. Amikor a feladat, amelynek megoldásával a biztost megbízták, alkalmiból állandó jellegűvé vált, a biztosi állást is rendszeresítették, rendes hivatalnok lett belőle. Ezt a fejlődést figyelhetjük meg a hadibiztosság kialakulásánál, nemkülönben a katonai biztosok mellé rendelt magyar, azaz országos biztosoknál, továbbá az átvonuló katonasághoz kiküldött megyei biztosoknál is. A katonaság ellátásának kérdése akkor lett állandó probléma, amikor nem egy-egy hadjáratról, hanem az országban elhelyezett állandó hadseregről volt szó. Ez a helyzet a XVII. század utolsó harmadában következett be, !) 1597:25. t.-c. B

) 1599:21. t.-c. 3

) 1600: 13., 1601 : 16. t.-C. *) 1604 : 13. t.-c. 5

) Utasítása Orsz. Lvt. Kam. lvt. Instr. Fasc. 1. No. 51.