Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Az alsóausztriai kamarától függő élelmezési biztossággal párhuzamosan magyar részről is felállítottak egy hasonló szervezetet, az uralkodó és a rendek közös kívánságának megfelelően. Első nyomaival ilyen szervezetnek 1538-ban a horvát-szlavón országgyűlések végzései között találkozunk, amikor a rendek kérik a királyt, hogy küldjön az országba egy élésmestert (magister victualium), aki mellé majd ők is kijelölik a maguk emberét, hogy a termények összevásárlását és szállítását együtt intézzék. Egyben magukra vállalják, hogy minden 25 füst után (ez volt a szlavón adóegység) egy kocsi élelmiszert fognak a lerakodó helyekre (loca depositionis) szállítani. Három ilyen lerakóhelyet jelöltek ki: Verőcén, Újudvaron és Velikén.

1

) Magyarországon eleinte a földesurakra és a megyékre bízták, hogy a hadsereg ellátására szükséges terményeket rendeltetési helyükre juttassák. Az alispán feladatává tették, hogy maga mellé véve 2—3 megyebeli nemest, rendelje el, melyik falu mennyit köteles szállítani. Az eladóknak azt a kedvezményt nyújtották, hogy a hadsereg számára szállított áru után harmincadot, vámot és révpénzt nem kellett fizetniök.

2

) Az árakat a parancsnokok az alispánokkal, Erdélyben a vajdával, Szlavóniában a bánnal közösen határozták meg. Az idegen parancsnokok helyett az illető országrész főkapitánya képviselte a tanácskozásokon a hadsereg érdekeit.

3

) A fuvardíjakat olykor maga az országgyűlés szabályozta.

4

) A baj gyökere ott volt, hogy a katonák a táborba szállított élelmiszerekért nem fizettek rendesen, hanem inkább a környék népét sarcolták, aminek természetesen az lett a következménye, hogy a lakosság termését elrejtette előlük.

5

) A katonák viszont arra hivatkoztak, hogy azért nem tudnak fizetni, mert zsoldjukat rendetlenül kapják.

6

) Különböző visszaéléseket követtek el sokszor maguk a parancsnokok, pl. kényszerítették a jobbágyságot, hogy termését nekik olcsón adja el, ők pedig busás haszonnal adták tovább katonáiknak.

7

) A rendek az országgyűléseken csak panaszkodtak, cselekedni a királyi hivatalok cselekedtek. Az uralkodó 1566-ban a török ellen tervezett hadjárat idejére Teuffel Kristóf hadi élelmezési biztos támogatására Thurzó Ferencet nevezte ki országos élelmezési főbiztosnak (supremus annonae commissarius). Thurzó irányítása alatt tekintélyes számú személyzet dolgozott, amelynek minden egyes tagja esküt tett a király hűségére a főbiztos vagy a magyar kamara előtt. Ebből az következnék, hogy az egész szervezet a magyar kamarától függött, Thurzó utasításának egy másik helye, amely szerint kétes esetekben Bécsbe kellett fordulnia döntésért, viszont arra mutat, hogy legalábbis a főbiztos az udvari kamara rendelkezéseit követte. Valószínű, hogy maga Thurzó, aki a szervezetet csak irányította, nem a magyar kamarának tartozott felelősséggel, a melléje rendelt két segéd (coadiutor) azonban már igen. Erre mutat az a körülmény is, hogy Thurzó pénzkezeléssel nem foglalkozott, ez a segédek dolga volt, akik önállóan számoltak el a rájuk bízott összegekről, mégpedig minden bizonnyal nem Bécsben, hanem a pozsonyi számvevőségen. x

) 1538: 11., 12., 14. t.c-. i , ' 2

) 1545:28., 29., 30. t.-c. 3

) 1553: 17. t.-c. 4

) 1557:7. t.-c. 8

) 1559 : 16. t.-c. 6

) 1563 : 10. t.-c. 7

) 1563 : 12. b-c. •„ • ;