Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

közül választotta, s minthogy anyagi felelősséggel is tartoztak, lehetőleg a birtokos nemesek sorából. Fizetésüket a beszedett tized bizonyos hányadában kapták, a szepesi kamara területén pl. a XVII. század végén a gabona harmincadat, a pénz, bor és állatok hatvanadat élvezték. A pozsonyi kamara az 1670-es években a terményekben befolyt tized 3%-át és az egész pénzjövedelmet juttatta a tizedszedőknek. Ezenfelül az eltitkolt és lefoglalt termés (contrabandum) ^/a-a is őket illette. Továbbá a tizedelés ideje alatt a falu bírájánál, aki ennek fejében mentességet élvezett a tized alól, kíséretükkel együtt ingyen szállást és ellátást kaptak. Az utasítások hangoztatták, hogy ne lépjenek fel túlzott igényekkel, s a bíró helyett ne szálljanak meg más gazdagabb ember házában, abban a reményben, hogy ott bőségesebb vendéglátásban lesz részük. A tizedszedő rendszerint egy-két lovas szolga kíséretében utazott egyik községből a másikba. Ezek magánemberei voltak, tartásukra nem kapott külön fizetést. Megválogatásukba így a kamara nem is szólt bele, csak azt kötötte ki, hogy a kíséret ne legyen túl nagy. Tiltotta továbbá, hogy maga helyett más valakit küldjön ki, azaz hogy állását albérletbe adja. Visszaélés esetén a tizedszedőt megbüntethette, anyagilag felelősségre vonhatta és állásától, amelyet egyébként visszavonásig töltött be, azonnal megfoszthatta. Tizedet mindenki tartozott fizetni, aki jobbágyföldet művelt, jobbágy, földesúri szolgáló, szabados, mesterember, katona, vagy akár armalista nemes, hacsak külön mentességet nem élvezett, amiről a tizedszedőnek a mentességlevelet be kellett mutatnia. Az irtványföldek általában tíz évi mentességben részesültek. Egyes helyeken a ruténeket és a rácokat felmentették a tizedfizetés alól, de ha olyan földeket kezdtek művelni, amelyek korábban tizedkötelesek voltak, nekik is fizetniök kellett, A mentességeken kívül még számos más módot megpróbált a lakosság, hogy a tizedfizetés kötelezettsége alól kibújjon. Egyes helyeken összejátszottak a földesurakkal, földesúri földet műveltek, saját tizedköteles földjeiket pedig a földesúrnak engedték át. Jószágukat a tizedelés idején elhajtották, vagy a földesúr nyájába terelték. Termésüket még a tizedszedő megérkezése előtt betakarították, eladták vagy elfogyasztották. Az ilyen és hasonló visszaélések ellen védekezni nehezen lehetett. A tizedszedők ugyan a falu vezetőségét, a bírót és az esküdteket, sokszor minden egyes lakost is, megeskettek rá, hogy kinek miből és mennyije termett, a termésből tizedelés előtt csak a falu vezetőségének tudtával és beleegyezésével használhattak fel vagy adhattak el valamit, mindez azonban nem nyújtott tökéletes biztosítékot. A legjobb orvosszernek még az bizonyult, ha a tizedszedő az aratás után azonnal megjelent a faluban és összeírta a termést, amit az utasítások a kincstár és a lakosság érdekében egyaránt lelkére kötöttek, a késedelemből eredő károkért felelőssé is téve. A tizedszedő megérkezve a faluba, a bíró házába összehívta az esküdteket, vagy az egész lakosságot és eskü alatt tett vallomásuk alapján összeírta minden egyes tizedfizetőnek nevét és az évi termését. Felvette jegyzékébe a más falubelieket, az ú. n. extraneusokat is, akiknek abban a községben is volt földjük. Tizedet a gabona- (tiszta és vegyesbúza, rozs, árpa, zab) és bortermés, továbbá az azévi méh-, juh- és kecskeszaporulat után kellett fizetni. Az egyes tizedfajták beszedésére rendszerint más és más tizedszedőt küldött ki a kamara, de még ha ugyanaz a dézsmás hajtotta is be a különféle