Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

irányú elgondolását azonban csak a XVII. század második felében tudta következetesen keresztülvinni. Addig nem mellőzhette* a protestáns kapitányokat. Döntő szava a parancsnokok megválogatásánál természetesen elsősorban az uralkodónak volt, azután a főhercegeknek, a haditanácsnak, az udvari kamarának, de a magyarok véleményét is meghallgatták, főleg a főkapitányokét és a magyar kamaráét. A XVI. század első felében, a régi hagyománynak megfelelően, még többnyire két kapitányt állítottak egy-egy vár élére. Később azután szakítottak ezzel a gyakorlattal, sőt az is előfordult, hogy a parancsnokot több erősség védelmével is megbízták. A kapitányság, hasonlóan a főkapitánysághoz, erősen magánjogi színezetű vonásokat mutat, a kapitányok, bár kétségtelenül állami tisztviselők, még nem hivatásos hivatalnokok. Megbízatásuk nem állandó jellegű, a szolgálati viszonyt nemcsak a király, íianem ők is felmondhatják. Kinevezésük előtt tárgyalásokat folytatnak az uralkodóval, illetve annak szerveivel, feltételeket szabnak, s csak ha megegyeztek, fogadnak hűséget és tesznek esküt, majd kapnak utasítást. Ennek megfelelően, különösen a XVI. században, önállóságuk eléggé jelentékeny. Közvetlen fölöttesük a főkapitány, felső fokon a király vagy a védelem vezetésével megbízott főherceg rendelkezik. 1556 óta az udvari haditanácsos fokozatosan kiterjeszti befolyását a várkapitányokra is. Abban az esetben, ha a kapitány egyúttal a várbirtokot is kezeli, udvarbírói minőségében a kamarától függ. A kapitány feladata elsősorban katonai, a gondjára bízott várat és a várat uraló vidék népét kell megvédenie a török ellen. Hivatalba lépésekor, amikor rendszerint királyi biztos vezeti be tisztébe, leltárt vesznek fel a vár minden tartozékáról, s arról, amit átvett, távozásakor számot adni tartozik. Bizonyos számú lovas és gyalogos katonát a kapitány személye mellé, a többit a vár szolgálatára rendeli a király, aki az őrség csökkentésének vagy növelésének jogát mindig a maga számára tartja fenn. A katonákat a kapitány fogadja fel, ő nevezi ki a tiszteket, valószínűleg familiárisai közül. Ellenőrzi, hogy felszerelésük kifogástalan-e, az alkalmatlanokat kicseréli. Az ellenség szándékának kifürkészésére kémeket fogad. A zsoldot a király állapítja meg, s vagy fizetőmesterek útján juttatja a kapitány és az őrség kezéhez, vagy pedig közvetlenül a várbirtok jövedelméből utalja ki. Háború idején vezeti katonáit, ügyel a fegyverszünet és a béke feltételeinek megtartására. A várak építésével, javításával, felszerelésévél külön műszaki személyzet foglalkozott. Ilyenek voltak az építészek, a hadiszertárnokok, élésmesterek, megfelelő segédlettel. Ezek nem tartoztak a kapitányok parancsnoksága alá, bár egyetértésben kellett működniök. A kapitányok csak ellenőrizték munkájukat, amelyet országos központi szervek, az építkezési felügyelők, a főhadiszertárnokok, központi élelmezőmesterek irányítottak. Ezek viszont az udvari hatóságoktól, a haditanácstól és a kamarától kapták utasításukat, azoknak számoltak el. Az építészeti és hadiszertárnoki szervezettel a hadtörténet hivatott foglalkozni, az élelmezési viszonyokat e fejezet végén fogom röviden ismertetni. A hadi feladatok mellett a kapitányi hatáskör másik részét az igazságszolgáltatási teendők alkották. Első fokon ítélkezett a katonaság viszályaiban, ítélete ellen a főkapitányhoz lehetett fellebbezni. De nemcsak a katonák,