Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
hanem a várban vagy a környéken lakó polgári személyek is felkeresték és döntését kérték.* Ezzel kapcsolatos közigazgatási működése. A rendet nemcsak a hadi nép között, hanem a vár és a hozzátartozó vidék, városok, falvak egész területén a kapitány biztosította, a zavargók ellen fegyveres erővel lépett fel. Különösen szembetűnő ez a szerepe a nagyobb városokban, amilyen pl. Kassa volt. A kassai fő- és alkapitánynak adott utasítások hangsúlyozzák ugyan a városi önkormányzat jelentőségét, de megengedik, hogy ha a polgárok ügyeikkel önként keresik fel, ítélkezzék felettük, s kötelességévé teszik, hogy a város biztonságát érintő kérdésekben a városi tanácsnál lépjen közbe s azzal egyetértésben rendelkezzék. Azt mondhatjuk, hogy a kapitány a rendőri hatóságot gyakorolta a város falain belül. Az állandó háborús készenlét érthetővé teszi, hogy a kapitánynak az egész lakosság életének irányítására nagy befolyása volt. Egy-egy vidék biztonsága, nyugodt vagy zaklatott élete nem utolsó sorban attól függött, hogy milyen kapitány parancsnoksága alatt állott. A nemesség birtoka arányában katonaságot tartozott a várakba küldeni, a jobbágyság ingyenmunkájával adózott a várépítéshez és javításhoz. A kapitánynak már csak ezért is ellenőriznie kellett az egész környék viszonyait. A súrlódásra, összeütközésre állandó alkalom nyilt, nem egy esetben előfordult, hogy a kapitányok hatalmukkal visszaéltek, egyházi és nemesi birtokokat lefoglaltak, a jobbágyokat saját birtokukra rendelték munkára. A kamarai bizottságok állandóan járták az országot s a hely színén győződtek meg a panaszok alapos vagy alaptalan voltáról. Pedig a kapitány egyik fontos feladata éppen az lett volna, hogy a népet a katonaság visszaélései és a tisztviselők önkénye ellen megvédje. Népvédelmi feladatuknak természetesen csak a feddhetetlen kapitányok felelhettek meg, kiválasztásuknál erre a szempontra is tekintettel voltak. Közigazgatási téren legfontosabb szerepe az volt a kapitánynak, hogy fegyveres erejével az állami és törvényhatósági szervek zavartalan működését biztosította, továbbá, hogy ellenőrizte őket, mulasztásaikról felettes hatóságaikat értesítette, szabálytalanságaikat megakadályozta. A nagyobb várak kapitányai rendszerint a környező megye, olykor megyék, főispáni tisztségét is viselték, ami tekintélyüket emelte, s elejét vette a katonai és polgári közigazgatás közötti esetleges ellentéteknek. Az utasítások szerint a kapitány várát csak az uralkodó külön engedélyével hagyhatta el, ilyenkor az alkapitány helyettesítette. Fizetését részben meghatározott összegben kapta, részben pedig a bírságokból és a zsákmányból részesedett. 1 ) Igen gyakori eset volt, főleg a XVI. században, hogy a kapitány egyben a várbirtok gazdálkodását is irányította, az udvarbírói (provisor) hivatalt is magára vállalta. Ezáltal biztosították az egész vártartomány egységes vezetését és kiküszöbölték a katonai és a gazdasági érdekek és személyzet összeütközését. Ilyenkor a kapitány rendszerint aludvarbírót (viceprovisor) állított a gazdaság élére, akit számadónak (rationista) is J ) A kapitányi tisztség ismertetéséhez Szegő idézett munkáján kívül két utasítást vettem alapul, egyiket a XVI. század közepéről (Horváth Márkus szigeti kapitány 1558. márc. 31-én kelt utasítása, Orsz. Lvt. Libri Instr. IV., 173.), a másikat száz évvel későbbről (Wesselényi Ferenc füleki kapitány 1656. jan. 19-én kelt utasítása, u. o. Instr. Fasc. 1. No. 49.).
