Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
egybe és áttekinthető rendszerbe foglalta Szegő Pál értekezése. 1 ) Kár, hogy csak 1593-ig haladt, s a XVII. századot, a végvári élet hanyatlásának korát már nem tárgyalta. Munkájának azóta sem akadt folytatója. Pataki Vidor kitűnő dolgozata építészeti szempontból foglalkozott a XVT. századi várépítéssel. 2 ) Legújabban pedig Ruzsás Lajos doktori disszertációja gazdaságtörténeti érdeklődéssel vizsgálta az egri vár XVI. századi gazdálkodását, de a szervezeti kérdéseket sem hagyta figyelmen kívül. 3 ) Hasonló módszerrel kellene sorravenni a többi várbirtokot is. Mindezekből a munkákból azonban közigazgatástörténeti vonatkozásban csak a várbirtokrendszer szervezetét lehet, legalább nagy vonásokban, vázolni. Annak a kimutatása, hogy ez a szervezet működése során milyen közigazgatási természetű feladatokat oldott meg, további kutatásra és feldolgozásra vár. Nádor és bán szerepe. A végvonal katonai és gazdasági megszervezése párhuzamosan történt. Az irányító szálak mind a király kezében futottak össze, de más-más szerveken keresztül. Katonai kérdésekben az ország törvényei szerint, különösen az uralkodó távollétében, a nádort, Szlavóniában és Horvátországban pedig a bánt illette volna meg a vezetés joga. A nádori méltóságot azonban, valószínűleg éppen hadügyi hatásköre miatt, hogy az országba küldött idegen csapatok parancsnokaival összeütközésbe ne kerüljön, Báthory István 1530-ban bekövetkezett halála után, kivéve Nádasdy Tamás 1554-től 1562-ig tartó nádorságát, 1608-ig nem töltötték be. Nádasdy Tamás, mint nádor és helytartó rendelkezett a végvárak dolgaiban is. Igaz, hogy egyben az országos főkapitányi tisztséget is viselte. Elődei a helytartóságban csak akkor tudták befolyásukat a honvédelem terén érvényesíteni, ha főkapitányok voltak, mint Thurzó Elek 1537 óta, vagy ha a főkapitányokkal jó viszonyt tartottak, mint Várday Pál és Ujlaky Ferenc Nádasdy Tamással és Salm Miklóssal. Utódai még nehezebb helyzetbe kerültek, mert 1556 óta már működött az udvari haditanács, amely nemcsak a XVI. század főpaphelytartóit szorította ki a katonai ügyek intézéséből, hanem a XVII. század nádorainak kezét is megkötötte, amint az Esterházy Miklós és Zrínyi Miklós panaszaiból eléggé ismeretes. Kedvezőbb körülmények között működhetett, legalább is 1578-ig, a bán. Igaz, hogy Szlavónia keleti és Horvátország déli részeit a török már korán elfoglalta s a megkímélt területeket is állandóan fenyegette, de éppen ez a veszély vezetett a védelmi rendszer kiépítésére, amiben eleinte a bánok játszották a vezető szerepet. A horvát-szlavón, vagy ahogy az egykorúak nevezték: a horvát-vend végvonal még a magyar előtt, a XVI. század második negyedében kiépült. A magánbirtokosok ereje itt sem volt elegendő, a költségek legnagyobb részét azonban nem az uralkodó, azaz a magyar állam, hanem a belsőausztriai rendek fedezték. Ez a körülmény döntően befolyásolta e végvidék további sorsának alakulását. Belsőausztriát, amely elnevezés alatt az alpesi tartományokat: Stájerországot, Karintiát, Krajnát, Görzöt, Triestet és ístriát értették, a horvát*) Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig. 1541—1593. Budapest, 1911. 2 ) A XVI. századi várépités Magyarországon. A Bécsi Magyar Történetkutató Intézet évkönyve, 1931. 3 ) Az egri vár gazdálkodása a XVI. században. Budapest, 1939.
