Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
számú katonaság nélkül. Másokat újonnan kellett felépíteni, az alkalmatlanokat lerombolni, békés rendeltetésű épületeket hadi célokra átalakítani. Védelmükről eleinte birtokosaik gondoskodtak, ez azonban elégtelennek bizonyult. Azután a királytól kértek és kaptak támogatást. Végül, s ez volt a leggyakoribb eset, váraikat átengedték az uralkodónak. A XVI. század közepén, amikorra a helyzet a legválságosabbra fordult, egyedül az ország erőforrásai fölött központilag rendelkező fejedelmi hatalom vállalkozhatott az ellenállás egységes irányítására és biztosítására. Kettős feladat előtt állott, de a kettő szorosan összefüggött egymással. Katonailag és gazdaságilag kellett a védelmet megszerveznie. A gazdasági szervezet gondoskodott a katonaság ellátásáról, amely viszont annak zavartalan működését biztosította. A végvári élettel és a várbirtokrendszerrel tehát elsősorban a hadtörténet és a gazdasági élet múltjának kutatói hivatottak foglalkozni. Vannak azonban a kérdésnek közigazgatástörténeti vonatkozásai is. Nemcsak azért, mert a várbirtokrendszer kamarai igazgatás és ellenőrzés alá került, a várbirtokok vezetői a kamarától függő, neki elszámolással tartozó királyi tisztviselők voltak, továbbá, mert a várak katonasága támogatta a pénzügyigazgatás vidéki szerveit a királyi jövedelmek behajtásában, sőt a hódoltsági területekről sokszor maga hajtotta be, ' hanem azért is, mert a várak és a várgazdaságok parancsnokai, illetve hivatalnokai nemcsupán hadi, illetve gazdasági, hanem közigazgatási jellegű munkát is végeztek. A várat uraló vidék lakosságának biztonságán őrködtek, a várban szolgáló katonaság és a birtokon dolgozó jobbágyság minden ügyében rendelkeztek. A végvárak katonai és a várbirtokok gazdasági jelentőségének köszönhető, hogy a kérdés történeti irodalma aránylag gazdag. Különösen sok és értékes forrásanyagot, várkapitányi és udvarbírói utasításokat, a végvárak megvizsgálására kiküldött bizottságok jelentéseit, a végvárak ügyében folytatott tanácskozások jegyzőkönyveit, kimutatásokat, számadásokat stb. adtak ki, 1888 óta a Hadtörténelmi Közleményekben, 1894 és 1905 között a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében, a Magyar Történelmi Tárban és a Történelmi Tárban. Az adatközléshez viszonyítva az összefoglaló feldolgozások száma meglepően csekély. Takáts Sándor, akinek legkedvesebb témája a végvári élet, akinek sűrűn egymásután megjelent köteteiben a kapitányok és vitézek százai merülnek fel a feledés ködéből, megelégedett a regényes rajzokkal, a részleteket összefogó, a téma minden vonatkozását rendszeresen feldolgozó munka megírására nem tett kísérletet. 1 ) Salamon Ferenc könyve Magyarországról a török hódítás korában az összefüggések meglátásában, általános értékelésben sokkal használhatóbb és még ma sem avult el, bár az adatközlés jóval megjelenése után indult meg. Acsády Ignácnak főleg kamarai számadások alapján írt tanulmánya inkább forrásközlésnek tekinthető, mert a mozaikszerű kimutatásokhoz fűzött magyarázatai nem világítják meg eléggé a fejlődés menetét. 2 ) Hasonló jellegű Szendrei János cikke is. 3 ) A szétszórtan megjelent adatokat igen gondosan gyűjtötte *) Foglalkozott pedig »A magyar erősségek* kérdésével is. Rajzok a török világból. II. kötet. Budapest, 1915., 1—132. 1. 2 ) Végváraink és költségeik a XVI. és XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények, 1888. s ) Váraink rendszere és fölszerelése a XVI. és XVII. században. Hadtörténelmi Közlemények, 1888.
