Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

azonnali kivetésére és behajtására. Szükség esetén, ha makacs ellenállásra talált, Katzianer János kapitányhoz fordulhatott támogatásért. A megyei tisztviselők, akik között az 1533-i rovói utasítás a jegyzőt is megemlíti, továbbra is csak támogatták.

1

) Ez az exlex-állapot 1535-ig tartott. A rendek természetesen nem látták szívesen, amit bizonyít, hogy törvénybe iktatták: az 1536-ra megszavazott adó második részlete csak akkor hajtható be, ha az országgyűlés addigra ismét összeül. Kivételnek csak azt fogadták el, ha a király a török ellen harcba vonul. Ferdinánd erre azt válaszolta, hogy nem ellenzi az országgyűlések összehívását, de a körülmények nem engedik meg, hogy annak helyét és idejét előre meghatározza.

2

) Ezen az országgyűlésen már részletesebben foglalkoztak az igazgatás kérdésével, a kialakult gyakorlaton azonban nem változtattak, csupán törvénybe foglalták a rovói utasításoknak fontosabb pontjait. A kamara illetékességét minden korlátozás nélkül elismerték, hasonlóképpen a rovókét is.

3

) A rendi dualizmus hullámzását jellemzi, de egyben a török háborúkkal is magyarázható, hogy a következő évben, mellőzve a kamarát, két kincstartót (dispensatores) küld ki az országgyűlés, egyet a főurak, a másikat pedig a nemesek közül. Megengedi ugyan, hogy mellettük legyen a kamara egyik tanácsosa, aki azonban a megszavazott három forintnyi adóból csak a királynak járó egy forintot kezeli, azt is köteles a kincstartók ellenőrzése mellett a királyi sereg fizetésére fordítani. A másik két forintból pedig a kincstartók fizetik a rendek által kiállított katonaságot. Mellőzi ez az országgyűlés a rovói intézményt is, helyette minden megyében két helybeli birtokos nemest bíz meg a kivetéssel és behajtással, akik a megye által hitelesített lajstromokat, valamint a befolyt összeget is a kincstartóknak szolgáltatták be.

4

) A rendiség eme előretörésében nagy része volt Thurzó Elek helytartónak, aki az adóigazgatást egészen ki akarta venni a kamara kezéből. Ezt mutatják az 1537 végén tartott nyitrai részleges gyűlés határozatai, amelyekhez a jelenvolt Thurzó is hozzájárult, sőt valószínűleg ő kezdeményezte azokat. Ezek szerint a befolyt adót egyedül gyimesi Forgách Zsigmond kezelte, a megyei adószedőt pedig a közgyűlés választotta volna. Forgách pedig Thurzónak, mint helytartónak tartozott volna elszámolással és felelősséggel. Ez ellen azonban a magyar tanácsosok, élükön Várday Pál esztergomi érsekkel, erélyesen tiltakoztak. Ez arra vall, hogy nem az egész rendiség megmozdulásáról, hanem csak Thurzó egyéni törekvéséről volt szó. Ferdinánd a kényes kérdést kompromisszummal oldotta meg. Forgách mellé egy kamarai tanácsost rendelt, a rovókra nézve pedig úgy határozott, hogy a kamara és a megyék közösen válasszák. Ami valószínűleg úgy történt, hogy a megye jelöltjei közül a kamara választott.

5

) A következő 1542-i besztercebányai országgyűlésen még nem állították vissza a kamarai adóigazgatást, hanem továbbra is kompromisszumot kötöttek. Az állandó török veszély az adókezelésnek speciális magyar faját hívta életre. A rendek, amint láttuk, eleinte hajlandóak voltak az adóügy intézését teljesen a királyra, illetve a kamarára bízni. Feltehetjük azonban, hogy a x

) Orsz. Lvt. Kamarai lvt. Instructiones. Dica, 1533. okt. 28. 2

) C. J. H. 1536:20., 21. t.-c. 3

) C. J. H. 1536: 29., 33. t.-c. 4

) C. J. H. 1537:3., 8., 10., 11. t.-c. 5

) M. O. E. II. k., 30., 37., 39—40., 50—51. 1. .