Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
gondosan tartozott kiállítani, mint a harmincadosok, az eladó és vevő nevét egyaránt feltüntetve. A pénztárnokkal is aláíratta őket, s a hivatal pecsétjét függesztette rájuk. Ügy az összegyűjtött, mint a kiadott sédákról naplót (regestum) vezetett, amelyben minden harmincadhivatalnak külön rovatot nyitott s a sédák minden adatát gondosan lemásolta. A sédákat hivatalok szerint csoportosítva fonálra fűzte, s minden negyedév végén a naplóval együtt a magyar kamara elé terjesztette, ahol a harmincadhivatalok működését elsősorban általuk ellenőrizték. Ugyanilyen naplót vezetett a pénztárnok is, akinek a handgróf minden sédát lemásolás végett átadott. A hátralékos vámot az eladás után azonnal behajtotta, a handgróf csak ezután szabadította fel az árut. A beszedett pénzekről külön naplót vezetett és negyedévenkint Pozsonyban számolt el róluk. Év végén pedig összefoglaló számadással tartozott. Munkáját a harmincadhivatalok azzal " könnyíthették volna meg, ha minden héten tájékoztatják a kivitelről. Nem valószínű azonban, hogy az utasításnak ezt a rendelkezését megtartották. A csempészek üldözése még fárasztóbb munkát és nehezebb feladatot jelentett, mint a vásárok ellenőrzése és a vámszedés. A handgróf és a pénztárnok ezen a téren is szorosan együttműködött, s kölcsönösen támogatták egymást a harmincadhivatalokkal is. Hogy igyekezetüket serkentsék, jutalmul a lefoglalt áru egyharmadát kapták. Ha közösen jöttek rá a csempészésre, az egyharmadon megosztozkodtak. A csempészáruról a naplókban külön rovatokat vezettek. Minden esetben jelentést tettek a kamarának, s annak utasítása szerint az árut vagy Pozsonyba küldték, vagy, ami gyakoribb volt, a helyszínen értékesítették. Bármennyire éberek voltak is azonban, a kereskedők sokszor kijátszották őket, amit az is bizonyít, hogy a kamara olykor még a határmentén lakó nemeseket is felhatalmazta a csempészek üldözésére, számukra is biztosítva a szokásos jutalmat. ' A részletkutatás fogja lépésről-lépésre haladva megállapítani, hogy az auspitzi hivatalok rendeltetésüknek mennyiben feleltek meg. A handgrófságnak több utasítása nem maradt fenn, s ha Takáts Sándor közlése, amely forrásra nem hivatkozik, helyesnek bizonyul, 1625-ben megszűnt. A pénztárnoki tisztség azonban jelentőségében egyre növekedett, az egész XVI. és XVII. század folyamán fennállott, sőt hatásköre is fokozatosan bővült. 1721-i utasítása 1 ) tanúsítja, hogy nemcsak a handgrófság korábbi teendőit vette át, hanem egyben harmincadhivatal is lett. A Morvaországból Magyarországba kivitt árukról sédákat adott, s a vámot, ha a kereskedő fizetni tudott, mindjárt be is szedte. A Magyarországból behajtott állatok után külön illetéket is szedett, juhok után 2, szarvasmarhák után pedig 6 krajcárt, amely összegnek felét az eladó, felét pedig a vevő fizette. Egyéb regale-t (Stückgeld) azonban nem követelhetett. Ezekről a bevételekről külön pénztárkönyveket vezetett, negyedévenkint a magyar kamara számvevőségénél számolt el. A pénzt azonban ebben az időben nem a kamarához küldte be, hanem a bécsi bancalitas pozsonyi fiókjához, az úgynevezett bancalis repraesentatio-hoz, amelynek utalványaira köteles volt kifizetéseket is eszközölni. A pénztárállományról havonkint tájékoztatta a repraesentatiot és a kamarát. Orsz. Lvt. Kam. lvt. Lib. Instr. X., 336/a.
