Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
igazgatásilag tagadhatatlanul fejlettebb fokot képviselő hivatalt a magyar kamara közjogilag érthető és menthető ellenvetéseire sem volt hajlandó visszafejleszteni. 1 ) Az Aichpüchl-bizottság. A zavarok az 1690-i tárgyalások végével sem szűntek meg. Breiner utasítását nem tartották meg, a felsőmagyarországi pénzügyigazgatást továbbra is fejetlenség jellemezte. Az uralkodó 1694-ben kénytelen völt újabb bizottságot kiküldeni a viszonyok megvizsgálására és rendezésére. E bizottság tagjaivá br. Aichpüchl Károlyt, gr. Löwenburg Jánost és Ferschner Györgyöt nevezte ki, a magyar kamara tanácsosait tehát mellőzte. A bizottság munkájának eredményeképen 1695. jún. 20-án újabb utasításban foglalta össze a szepesi kamara működésének szabályait. Alapul minden tekintetben Breiner utasítását vette, s jóváhagyva a XVII. század elején megszakadt fejlődési vonal újrafelvételét, a magyar pénzügyigazgatás kassai szervét nem igazgatóságnak, hanem szepesi királyi kamarának nevezte, ami ellen pedig a magyar kamara 1690-ben élénken tiltakozott. A két kamara viszonyát egyébként Aichpüchl nem változtatta meg, úgyhogy a magyar kamara főhatósága, legalábbis elvben, továbbra is sértetlen maradt. Megütközéssel volt kénytelen Aichpüchl megállapítani, hogy a tanácsosok közt a legnagyobb egyenetlenség uralkodik. Felszólította őket, hogy legalább hivataluk szolgálatában fékezzék indulatukat, a tanácskozásokon egymás véleményét csendben és nyugodtan hallgassák meg. Amennyiben a szavazatok megoszlottak, s az elnök a többséggel nem értett egyet, mindkét rész javaslatát írásba foglalták és a magyar kamara elé terjesztették. Aichpüchl utasításából tűnik ki egyébként, hogy a kamarai tanácskozások, legalábbis ebben az időben, latin nyelven folytak. De az sem lehetetlen, hogy Aichpüchl csak a szenvedélyek csillapítására akarta a magyar tárgyalási nyelvet kiküszöbölni. A kamara szemének nevezett számvevőhivatal működött ugyan, de olyan rendetlenül, hogy ebből a szemből nem fény, hanem csak homály és zavar áradt a tanács felé. Első feladatául ezért azt tűzte ki a bizottság, hogy tisztázzák végre a múltra nézve, hogy ki mivel van hátralékban, s a hátralékokból mit lehet még behajtani, s miről kell végleg lemondani. A jövőben pedig szigorúan és részrehajlás nélkül ügyeljen a számvevőhivatal arra, hogy hátralékben egyetlen kamarai tisztviselő se maradjon. Ha valaki a kitűzött határidőre nem számolt el, azonnal értesítse a tanácsot, hogy az illető fizetését levonják, állásától felfüggesszék, sőt fogságban is tartsák, amíg tartozását ki nem egyenlítette. A számvevés módjára nézve Aichpüchl mindenben jóváhagyta Breiner utasítását. A külön gabonaügyi számvevőhivatal beolvadt a rendes számvevőhivatalba, a gabonaügyi számadásokat azonban végső jóváhagyásra nem a magyar, hanem az udvari kamara elé terjesztették. Egyesítették továbbá a számvevőhivatallal a kincstári uradalmak igazgatóságát is (praefectura bonorum fiscalium), úgyhogy addigi szűk és homályos hivatali helyiségét a kamara régi tanácstermével cserélhette fel. A pénztár sem tartotta meg a Breiner-bizottság utasítását, úgyhogy Fabriczi György pénztárnok sem tudott elszámolni. Aichpüchl megújította !) Az 1690. évi tárgyalások legfontosabb iratai Orsz. Lvt. Kam. Ivt. Instr. Fasc. 7. alatt találhatók.
