Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

megtették. Azt sem tisztázta, hogy ki vigye őket aláírásra és megpecsételésre az elnökhöz és a tanácsosokhoz, valamint hogy elküldésükről ki gondoskodjék. Feltehetjük, hogy mindez a kiadó (expeditor) feladata volt, aki ebben az időben egyben fogalmazói (concipista) tisztséget is viselt, a fogalmazásban is segítségére volt a titkárnak, a segédhivatalok közvetlen főnőkének, akit a szűkebb értelemben vett iroda élén is képviselt. Egyúttal pedig lajstromozta és őrizte a kamarához érkezett beadványokat, amelyeket ekkor még nem iktattak. Valószínűleg az elnök bontotta fel őket s vezette reájuk a kézhezvétel keltét. Tárgyalás után kerülhettek a kiadóhoz, aki Breiner utasítása szerint időrendi sorrendben kivonatolta s lajstromozta őket. Feltehetjük, hogy a tartalmi kivonatot és keltük pontos idejét is hátukra írta, azután pedig időrendben csomókba (fasciculi) kötötte, s úgy helyezte el. Minden év elején új lajstromkönyvet kezdett. Részletes tartalmi kivonatokat készített és a beadványok keltét is feltüntette. Az iratok könnyebb kikeresése végett az időrendi lajstromkönyvhöz külön abc szerinti mutatókönyvet is szerkesztett, amelyből a személyi vagy tárgyi címszó alatt a rövidre fogott tárgyat és az időrendi lajstromkönyv lapszámát lehetett megtudni. Ugyanilyen rendszer alapján lajstromozta és őrizte a kamarai kiadványok fogalmazatait (minutae) az irattárnok vagy lajstromozó (regestrator). Mindketten felelősek voltak a gondjukra bízott iratokért. A segédhivatalok létszámát szolgák (satrapae), futárok (cursores) és a kapus (ianitor) egészítették ki. Számvevőhivatal. Feltűnő, hogy a Breiner-bizottság 1690-i utasítása egyetlen szóval sem emlékezett meg a kamarai levéltárról, holott 1689-ben még levéltári segédről (coadiutor archivi) és írnokokról (iurati notarii archivi) is rendelkezett, s a legfontosabb feladatok egyikéül jelölte meg, hogy a levéltár, amely, ha hivatásának megfelel, mintegy szeme az illető hatóságnak,

1

) elavult utasítását újjal helyettesítsék. Ezzel szemben a levéltár őrét nem említette, beszélt azonban számvevőről (magister rationum), számvevőhivatalról és számvevő hivatalnokokról viszont ismét hallgatott. 1690-ben azután megjelent az utasításban a számvevőhivatal (officina rationaria), élén a számvevővel és a helyettes számvevővel (vicemagister rationum), kebelében 6 számvevői írnokkal (iurati notarii officináé rationariae, officinistae). Mégpedig nem mint új hivatal, hanem mint már működő szerv, amelyről az utasítás ugyanazt állapítja meg, amit 1689-ben a levéltárról mondott, hogy t. i. mintegy szeme a tanácsnak.

2

) Nyilvánvaló ezek alapján, hogy Breiner és Mednyánszky a kamarai levéltárat számvevőhivatallá szervezték át. Hogy ez a két szerv egymással kapcsolatban állott, már korábban láttuk. A XVII. század első tizedeiben, amikor a szepesi kamara igazgatósággá alakult át s minden tekintetben függő viszonyba jutott a magyar kamarával, feleslegessé vált a számvevői és segédi állás, az alája rendelt hivatalok számadásait ugyanis a pozsonyi számvevőhivatal nézte át és bírálta meg. Az igazgató a benyújtott számadásokat csak alaki szempontból vizsgálta felül, szükség esetén elrendelte kiegészítésüket, majd felterjesztette a magyar kamarához. A pénztárnok *) »... quod nimirum ocuius quasi eiusmodi dicasterii esse deberet.« 2

) » ... tanquam ocuius consistorii camera!is.«