Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
kezdve a döntő súly az uradalmi gazdálkodáson nyugodott. A fejlődést ebben az irányban vitték tovább a felszabadító háborúk, amelyeknek eredményeképen újabb hatalmas birtoktömbök jutottak a kincstár birtokába. A mezőgazdaság mellett azonban a többi királyi jövedelmet sem hanyagolták el. A harmincadok terén még mindig az okozta a legnagyobb gondot, hogy a visszaéléseket hogyan akadályozhatnák meg. Elhatározták, hogy a határmenti harmincadhivatalok ellenőrzésére külföldön, elsősorban Lengyelországban, a nyugatmagyarországi gyakorlatnak megfelelően, külön pénztárnoki állásokat szerveznek a kivitt áruk vámcéduláinak összegyűjtésére (perceptores schaedarum). Szigorú rendelkezéseket hoztak a harmincadmentességet biztosító útlevelek (litterae salvi passus patentes) korlátozására, valamint a vétkesnek bizonyult harmincadosok büntetésére. A tizedek közül csak azokat bérelte az igazgatóság, amelyek hasznot ígértek. Jövedelmüket az uradalmak terméséhez hasonlóan a katonaság élelmezésénél értékesítette. A salétromfőzés és árusítás jogát tovább is a kamara számára tartotta fenn. A sóvári sóbányászatra is nagy súlyt helyezett. Elrendelte, hogy Eperjes város erdeit is igénybe vehessék a bányaművelés céljaira. A bánya igazgatásával felügyelőt (inspector) szándékozott megbízni. Nagybányán nemesércbeváltó házat (domus pisetaria) tartott fenn a vidék arany- és ezüsttermelésének beváltására. Felügyelt rá, hogy az összes kamarai hivatalnokok pontosan és rendszeresen elszámoljanak, hátralékban senki se maradjon. A számadásokat Pozsonyba továbbította a magyar kamara elé, külön számvevőhivatala az igazgatóságnak még ekkor sem volt. 1 ) Az igazgatóság pénztárnoka is a magyar kamara számvevőhivatalának számolt el. Üjítást jelentett az utasításoknak az a rendelkezése, amely a pénztárnok ellenőrzésére a levéltárnok lajstromain kívül a kamarai hivatalnokoktól a pénztárnok nyugtáit is bekérette. A pénztárnok most már csak a csökkentett számú végvári katonaságot fizette, az idegen seregek zsoldját külön hadi fizetőpénztár (cassa solutoria bellica) osztotta szét. Továbbra is előfordult ugyan, hogy a kamarai pénztárból katonai személyek is felvettek kisebb-nagyobb összegeket, a helyszíni utalványozás sem ment ki a szokásból, ezeket a katonai nyugtákat azonban a hadi fizetőpénztárnál azonnal be lehetett, sőt be is kellett váltani. 2 ) A katonai parancsnoksággal az igazgatóságnak ezentúl különösen jó viszonyt kellett volna fenntartania, hiszen közösen őrködtek az országrész sorsa fölött. Ez a kérdés még homályos, a századvég eseményei azonban azt mutatják, hogy az összhang a polgári és katonai hatóságok között korántsem volt olyan teljes, mint ahogyan az utasítások szerették volna. Feltűnő, s a Lipót-féle abszolutizmus ellenhatásával magyarázható az 1685-i utasításnak az a pontja, amely hangsúlyozta, hogy a szepesi igazgató és tanácsosok az ország törvényeinek és szokásainak megfelelően (legibus et constitutionibus regni conformiter) intézzék a kamarai ügyeket. Az igazgatóság székhelyéül ez az utasítás, minthogy Kassa akkor Thökölyék kezén volt, Lőcsét vagy valamelyik másik biztos várost jelölte ki. A kollegiális *)A pozsonyi kamara felszólította a szepesi igazgatóságot, készíttessen levéltáráról részletes leitárt, hogy a számvevőhivatal szükség esetén tudhassa, milyen iratokat használhat fel a számadások helyességének megállapításánál. 2 ) Az 1865-i utasítás már nem említi a hadi fizető pénztárt. Lehet, hogy ekkor a zsoldos seregeket is a pénztárnok fizette.
