Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
történetünket is elsőrangú adatokkal fogja gazdagítani. 1 ) A nyomok arra mutatnak, hogy Werner nem költözött Pozsonyba, hanem továbbra is a felső részeken maradt, s ott a magyar kamara nevében kezébe vette a kamarai igazgatást. Az uralkodó korlátlan bizalmát élvezhette, amit az is bizonyít, hogy külön utasítást nem kapott, a magyar kamarához való viszonyát nem szabályozták. Fel kell azonban tennünk, hogy a magyar kamarával teljes egyetértésben járt el és működéséről rendszeresen számot adott. Erre enged következtetni az a korunkra maradi-utasítás, amelyben az uralkodó 1554-ben a Werner mellé rendelt gyalui Thorda Zsigmond feladatát és hatáskörét állapította meg, s amelyben a szepesi kamarának, mint szervezett hivatalnak, első nyomaival találkozunk. Werner György és Thorda Zsigmond igazgatósága. Werner ekkor már idős ember volt, segítőtársra szorult, s előre lehetett látni, hogy a tulajdonképeni munkát Thorda fogja végezni. A magyar kamara tehát szükségesnek találta, hogy vele való viszonyát szabatosan körülírják. Az utasítás feladatukat a felsőmagyarországi királyi jövedelmek kezelésében jelölte meg (administratio proventuum regiorum). Az administratio szó, amit a magyar hivatali szóhasználat igazgatóságnak fordított, mindvégig jellemző maradt, az ország második kamaráját felváltva nevezték szepesi (székhelye után kassai) kamarának vagy igazgatóságnak (camera v. administratio Scepusiensis v. Cassoviensis). Az igazgatóságot, amelynek körvonalai Thorda 1554-i utasításában bontakoztak ki először, mint felügyelő (superintendens), Werner vezette. Láttuk már, hogy a magyar kamara első vezetői ugyanezt a címet viselték. Mellette Thorda mint segítő (coadiutor) működött. Kollegiális tanácsot ekkor még nem szerveztek, az utasítás azonban hangsúlyozta, hogy Werner és Thorda mindenben teljes egyetértésben járjanak el. Az igazgatósághoz befolyó pénzt külön pénztáros (perceptor) kezelte, akit Thorda maga választott ki és érte teljes felelősséget vállalt. Ennek a pénztárosnak, valamint Thorda Írnokának (scriba) állása érdekes és tanulságos átmeneti fokot jelent a középkori magánjogi és az újkori állami hivatalviselés között. Személyüket még fölöttesük jelölte meg, úgy, mintha saját szolgálatába fogadta volna őket. Működésükért vállalta a felelősséget, mint a középkori kamaragrófok a maguk szerződéses embereikért. De már az állam fizette őket és illetményüket nem Thorda, sem Werner, hanem a magyar kamara állapította meg. Innen már csak egy lépés volt hátra, hogy az utolsó magánjogi köteléket is levetve, szolgálatuk tisztán állami jelleget nyerjen. Az utasításnak minden sorából kitűnik, hogy a magyar kamara a felsőmagyarországi igazgatóságot nem önálló hivatalnak szánta, hanem a különböző vidéki tisztviselők ellenőrzésére kirendelt, minden tekintetben a pozsonyi tanácstól függő, a kamara és a helyi hivatalnokok közé iktatott kisegítő szervet látott benne. Nem győzte ismételni, hogy Werner és Thorda nehezebb kérdésekben forduljanak a kamarához és annak határozataihoz mindenkor alkalmazkodjanak. Legfontosabb feladatában, a vidéki tisztviselők számadásainak ellenőrzésében is az igazgatóság csak előkészítő szerepet játszott. *) Bél Mátyás szerint: fűit vir singulari praeditus doctrina. Hivatkozik De admirandis Hungáriáé aquis c. munkájára. Notitia Hungáriáé Novae. Tom. I. Viennae, 1735. 455. 1.
