Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Franciaországban a királyi udvar megoszlása a XIII. században kezdődik. Kiválik belőle az úgynevezett conseil vagy grand conseil, a tanács vagy nagytanács, amely átveszi a régi királyi tanács szerepét és mint legfőbb tanácsadó szerv működik, amelyet az uralkodó minden fontosabb kérdésben meghallgat. Tagjai sorában ott vannak az udvari méltóságok viselői, de a döntő szerepet már nem ők játsszák, hanem a király közvetlen környezetéhez tartozó bizalmiférfiak, akik gyakran az alacsonyabb társadalmi osztályokból emelkednek fel, hogy hűséges szolgálatukért bőséges jutalmat nyerve maguk is főrendi családok alapítóivá legyenek. A nagytanács szerepe így inkább formai, annál is inkább, mert a régi tanács hatáskörének lényeges részeit belőle kisarjadt új hatóságok osztják meg maguk között. Ezek közül legkorábban alakul meg a parlament, amely az uralkodónak igazságszolgáltatási felségjoga alapján mint legfelső udvari bíróság működik. Az uralkodó, mint népének bírája, egymaga nem ítélhet minden eléje hozott ügyben, bírósági helyettesítésével előbb udvarának magasabb tisztségviselőit bízza meg, akiknek bírói hivatala azután, amint a pörök száma az írásbeliséggel, a gazdasági és társadalmi fejlődéssel egyre növekedik, egyre tágabb szervezetté, az udvari, kúriai bírósággá terebélyesedik ki s mint az összes alsófokú törvényszékek felettes hatósága hozza ítéleteit. A rendivé alakult udvari főméltóságok korábbi hatáskörükből lassankint mindent elveszítenek, csak az igazságszolgáltatást tartják meg. így lesz a rendek szemében az udvari bíróság a legfontosabb hatóság. Az újkori hivatalok és az egész újkori államélet szempontjából azonban sokkal nagyobb a jelentősége a régi királyi udvarból kiváló harmadik hivatalnak, a kamarának (chambre des comptes), amely az uralkodó magánvagyonát és felségjogon élvezett jövedelmeit kezeli. Alatta működnek a különböző vidéki gazdasági tisztviselők, a regálejövedelmek behajtói, akiknek irányítása és ellenőrzése először egy udvari tisztviselő feladata, akinek tiszte a gazdasági élet fellendülésével és a felségjogon befolyó jövedelmek gyarapodásával egyre szélesedő hivatallá fejlődik ki. Ezáltal, ha nem is egyszerre, hanem a XIV. és XV. századon át tartó fokozatos fejlődés útján, az államügyek három nagy csoportra oszlanak, a kormányzás szálai a tanács kezében futnak össze, az igazságot az udvari bíróság szolgáltatja, a pénzügyeket pedig a különböző kamarák igazgatják. A szétválás természetesen nem tökéletes, még a legfelsőbb fokon sem. A tanács is ítélkezik közigazgatási kérdésekben, pénzügyekben pedig a kamaráknak is van bírói hatóságuk. Még teljesebb a hatáskör összeolvadása az alsó szerveknél. Közigazgatás és bíráskodás rendszerint egy kézben vannak és a pénzügyi hatóságok közigazgatási szerepe igen jelentékeny. A munkamegosztás a pénzügyek terén halad a leggyorsabb tempóban, különösen az udvari hatóságoknál. Legelőször a pénztári kezelés válik külön az irányítástól és ellenőrzéstől, azután ezek is szétszakadnak és más-más hivatal feladatává lesznek. Külön pénztár kezeli az uralkodó magánjövedelmeit, külön az állami bevételeket. Külön kamara irányítja a királyi birtokok személyzetét, külön rendelkezik a rendek által megajánlott és behajtott adó hovafordításáról. Az alsó szervek hatásköre már nem oszlik meg ennyire. A rendi eredetű adót külön személyzet juttatja az udvari központba, de irányítás, ellenőrzés és pénztár eleinte még egyetlen kézben összpontosulnak, hogy azután később már itt is szétváljanak egymástól. A hatáskör kialakulása és megoszlása szükségszerűen megkívánta azt is, hogy az új hivatalok állandóan működjenek. Amíg egyetlen személy
