Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
kifizetésekért még akkor is, ha szabályszerű utalványokkal és nyugtákkal tudta magát igazolni. 1 ) Az első ellenőri utasításokban, amelyeket ugyancsak az udvari kamara állított ki, ugyanazok-a rendelkezések voltak, mint a pénztárosnak adottakban. Ezek szerint az ellenőr feladata az volt, hogy ellenőrizze, hogy a pénztáros az utasításoknak megfelelően jár-e el. Szintén naplót vezetett a bevételekről és a kiadásokról, mégpedig függetlenül a pénztáros naplójától. Negyedévenkint ugyancsak kettős kimutatásokat készített. Ezenkívül külön könyvbe lemásolta az adott és a kapott nyugtákat. Ez utóbbiakat eredetiben a pénztáros őrizte meg. 2 ) Valószínű, hogy a pénztárra vonatkozó iratokat, utalványokat, nyugtákat stb., a pénztáros külön helyen őrizte, annak azonban nincs nyoma, hogy külön pénztári levéltár kialakult volna. A pénztárt ugyan már korán külön hivatalnak (officium perceptoratus) tekintették, de a pénztároson és ellenőrön kívül segédhivatalnokokat pénztári munkára 1720-ig rendszeresen nem alkalmaztak. Ha pénztáros és ellenőr egy-két Írnokot fogadott, azokat saját fizetéséből fizette. A Dancsy István pénztáros részére 1707. aug. 1.-én kiállított utasítás, 3 ) amelyet már nem az udvari kamara vezetői, hanem a magyar kamara alelnöke és egyik tanácsosa jegyeztek ellen, különbséget tett a királyi és országos jövedelmek között, de minthogy mindkettő a kamarához folyt be, mindkettőnek kezelését a kamarai pénztárosra bízta. Fizetését évi 400 forintban állapította meg, helyettese számára pedig 80 forintot rendelt. Még erősebben hangsúlyozta, hogy minden „kamarai jövedelem a pénztároshoz folyik be. Szakított, legalább elvben, a deputációk rendszerével, vagyis azzal a szokással, hogy egyes bevételeket, legtöbbször a harmincadokat, nem szolgáltatták be a kamara pénztárába, hanem mindjárt a helyszínen kifizették és csak a nyugtákkal számoltak el. Az ilyen deputációkat csak igen fontos és igen sürgős esetekben engedte meg, de ilyenkor is jelentést kellett tenni róluk a pénztárosnak és az összeget csak az ő nyugtája ellenében fizethették ki. A befizetések alkalmával a pénztáros kimutatást kért a számvevőségtől arról, hogy a befizető hivatalnoknak mikor és milyen összeget kellett beszolgáltatnia. Ha az illető kötelezettségének nem tett mindenben eléget, az esetet jelentette a kamara tanácsának, hogy az a szükséges intézkedéseket megtegye. Csak ezután állította ki a nyugtát, amit aláírt és megpecsételt. Mielőtt azonban kiadta volna, bemutatta a számvevőségnek, ahol vagy a számvevő, vagy a helyettese ugyancsak aláírta és a befizetést naplójába bevezette. Ebben az időben az ellenőr már nem a pénztárosi nyugtákat ellenjegyezte, hanem külön nyugtákat adott. Részletesebben szólt az 1707-i utasítás a pénztári napló vezetéséről. Meghagyta a pénztárosnak, hogy az egyes jövedelmi ágak, azokon belül pedig az egyes hivatalok részére a naplókban (libri, regesta) külön rovatokat nyisson. Felhívta figyelmét arra is, hogy csak törvényes és jó pénzt fogadjon el. A gondatlanságból eredő károkat tartozott a kincstárnak megtéríteni. Azt a hasznot azonban, amely a pénztárba befizetett pénzek esetleges értékAz első korunkra maradt pénztárosi utasítást az udvari kamara állította ki és I. Miksa 1574. dec. 10-én írta alá. Eredeti példányát 1. Orsz.Lev. Kam. levt. Libri Jnstr. III., 71. 1. 2 ) A legrégibb fennmaradt ellenőri utasítás 1565. márc. 10-én kelt és Forsteter János kapta. Másolatát 1. i. h. Libri Instr. II., 90. 8 ) Eredeti példánya i. h. Libri Instr. XIII., 120.
