Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
lehet pontosan megállapítani, hogy egy hivatal hogyan működött, azt , megmutatják, hogy hogyan kellett volna működnie. A teljes homálynál ez is több. A pénztár munkája. A kamara pénztárát kezdettől fogva külön pénztáros (magister camerae, perceptor generális), utóbb két pénztáros, majd az 1560-as évektől kezdve a pénztáros és az ellenőr (contrascriba, contralor) együtt kezelte. A kamara alá rendelt összes javak és jövedelmek kezelői a pénzben befolyt összegeket elvben a kamara pénztárába szolgáltatták be, mégpedig egyenesen a pénztáros és az ellenőr kezéhez. Sem az elnok¿ sem a tanácsosok nem avatkozhattak a pénzkezelésbe, bár bizonyos esetekben pénztári kérdésekben is a tanács határozott. Általános gyakorlat volt ugyanis, hogy a pénzbeli jövedelmek egy részét a vidéki tisztviselők királyi vagy kamarai rendeletre azonnal kifizették és a kamara pénztárába csak az utalványokat és a nyugtákat küldték be. Ezeket a pénztáros a tanácsnak mutatta be és csak akkor fogadta el, ha a tanács nem emelt ellenük kifogást. Egyébként is minden befizetés alkalmával értesítette a tanácsot, amely a hátralékok könyve (liber restantiarum) segítségével ellenőrizte, hogy az illető tisztviselő fizetési kötelezettségének mennyiben tett eleget. Csak a tanács engedélye után állíthatta ki a pénztáros a befizetésről a nyugtát, amelyet az ellenőr és a számadásmester is aláírt. A befizetésekről mindhárman külön könyvet vezettek. A befolyt pénzt olyan szekrényben őrizték, amelyen két zár volt. Egyiknek kulcsát a pénztáros, a másikét az ellenőr tartotta magánál. így a pénztárt csak együtt nyithatták fel és a fizetéseknél mindkettőjüknek jelen kellett lennie. Ha valamelyikük megbetegedett vagy eltávozott, helyettesítésével a tanács egy számvevőt (rationista) bízott meg, úgyhogy a pénztárt ilyenkor is csak ketten nyihatták fel. A kifizetések alapjául a kamara évi költségvetése (status) szolgált. Ezenkívül csak királyi rendeletre fizethettek ki, vagy pedig sürgős esetekben kisebb összegeket a kamara meghagyására. Minden egyes kifizetést a kamara írásban rendelt el, a szóbeli meghagyásokat a pénztáros nem vehette figyelembe. A költségvetésen kívüli fizetési meghagyásokat az elnök és egyik tanácsos, vagy az elnök távollétében két tanácsos írta alá. Az utalványokat (commissiones) a nyugtákkal (quietantiae) együtt a pénztáros gondosan megőrizte, mert azokat a számadásokhoz csatolnia kellett. A kifizetéseket az ellenőrrel együtt ugyancsak feljegyezte a pénztári naplóba, úgyhogy bármely pillanatban elszámolhatott a befolyt és kiadott összegekről. A pénztárból kölcsönt senkinek sem nyújthatott, fizetését előre fel nem vehette és a kamara többi tisztviselőjének sem adhatott előleget. A bevételekről és kiadásokról minden negyedévben két példányban kivonatot (extractus) készített, bemutatta a tanácsnak, amely az egyiket felküldte az uralkodó udvarába. Év végén pedig számadását a számvevőmesterhez nyújtotta be. Tartozott ezenfelül minden félévben .kimutatást készíteni azokról a rendkívüli kifizetésekről, amelyeket az uralkodó vagy a kamara rendeletére eszközölt és amely összegekről a felvevőknek utólag kellett elszámolniuk. Ezeket a kimutatásokat egyenesen az udvari kamarába küldte és onnan róluk elismervényt kapott. Ha ezt elmulasztotta, anyagilag felelősséget vállalt ezekért a
