Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

masabb ellen. Bizalmi embereit nem a főurak, hanem az alsóbb nemesség, vagy a tanult polgárság soraiból szólítja udvarába. Ezekre bízza az udvarban, majd a vidéken újjászervezett királyi hivatalok vezetését. Ezek az új fejedelmi hivatalok már nem, vagy legalább csak részben a királyi földesúri, tehát elsősorban magánjogi hatalmán alapulnak, hanem az uralkodó felségjogain, tehát közjogi jellegük domborodik ki. Az uralkodót, mint népe Istentől hivatott, vagy választott vezetőjét megilletik bizonyos jogok országának lakosaival, a rábízott közösséggel szemben. Ennyiben ezek a jogok közjogi természetűek. Felségjogaival szabadon élhet, gyakorlásukban tetszése szerint járhat el, etekintetben tehát azok magánjogi színezetűek is. A felségjogokon alapuló hivatalok jellege is ilyen kettős.

1

) A francia fejlődés. A felségjogok sokfélék és különböző természetűek. Gyakorlásukban az uralkodónak különböző szervekre van szüksége, a korábban egységes királyi udvar részekre bomlik. A fejlődés menetét legtanulságosabban a francia hivatalszervezet kialakulása mutatja. Valószínű ugyan, hogy a fejlődés Európa más területein, így elsősorban az olasz félsziget déli részén és Szicília szigetén alakult királyságban II. Frigyes, majd az Anjouk alatt, azután a spanyol félszigeten hasonló jelenségeket mutat, mint Franciaországban, időben és egyes intézményekben a franciát talán meg is előzi, azonban az eddigi irodalom alapján a francia hivatalszervezet kialakulása a legvilágosabb és így legalkalmasabb arra, hogy rajta a tipikus vonásokat megismerjük, amiket azután Magyarországon is felismerhetünk. A fejlődés időbeli és területi összefüggése ma még bizonytalan. Feltehetjük, hogy Magyarországon a nápolyi Anjouk trónrakerülésével délitáliai eredetű intézmények honosodtak meg, de valószínű, hogy ezek, éppen az Anjouk francia eredete miatt, már nem közvetlen olasz, hanem csak közvetített francia hatások voltak. És az is bizonyosnak látszik, hogy a fejlődés lényeges vonásai minden idegen hatástól függetlenül Európa egész területén azonosak voltak. Ezért a francia példa megtekintése mindenképen indokoltnak látszik.

2

) x

) Az uralkodói hatalom és a rendiség szerepének vázolásánál értékesítettem a magyar fejlődésből levonható tanulságokat is. 2

) A francia fejlődésre, főleg alkotmánytörténeti vonatkozásaira 1. Robert Holtzmann : Französische Verfassungsgeschichte. München und Berlin, 1910. (G. v. Below und F. Meinecke id. Handbuch.) Az egyes fejezetek elején részletes irodalom, benne a közigazgatástörténeti munkák is. Rövid, de jó összefoglalást ad és az addigi irodalmat ugyancsak idézi Sigmund Adler : Die Organisation der Zentralverwaltung unter Kaiser Maximilian I. Leipzig, 1886.3—27.1. Az egyes szervek történetére 1. Paul Viollet: Histoire des institutions politiques et administratives de la France. 4 t. Paris, 1890—1912. A francia hivatalnokosztály kialakulására és jelentőségére az újkori francia állam egységének és hatalmának megalapozása terén kitűnő tanulmány Hajnal István: írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés. Károlyi-emlékkönyv. Bp., 1933. 206—209. 1. Az általános európai fejlődésre pedig Hajnal István : Az újkor története. (A Magyar Szemle Társaság kiadásában megjelent Egyetemes történet III. kötete.) Bp., 1936. 44—68. 1. Hajnal az uralkodói hatalom szerepét az újkori hivatalszervezet kialakulásában nem tartja olyan jelentősnek, mint a külföldi irodalom. Az új hivatalnokosztályban a társadalmi fejlődés eredményét, az írásbeliség, az intellektualizmus és az üzemszerűség gyermekét látja, amely nem eszköz az uralkodó kezében, hanem éppen ellenkezőleg korlátja annak, amely az uralkodói hatalmat a társadalom szolgálatába állítja. A rendi társadalom ugyanis kétféleképen érvényesítette befolyását az államéletre, vagy képviseleti formában a rendi országgyűléseken, vagy pedig adminisztratív úton a hivatalokban. L. erre Otto Hintze értekezéseit : Typologie der ständischen Verfassungen des Abendlandes és Weltgeschichtliche Bedingung der repräsentativen Verfassung. Historische Zeitschrift, 1929. és 1930.