Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

sem volt, az adók felhasználását azonban ellenőrizték, s kötelezték a kincstartőt, hogy hováfordításukról ne csak az uralkodónak, hanem az országgyűlésnek, illetve a királyi tanácsnak is elszámoljon. A gyenge Jagellók alatt, a rendi hatalom egyik virágkorában, az 1518-i bácsi országgyűlésen két külön országos kincstartót választottak és az adó kezelését, elválasztva a többi királyi jövedelemtől, ezekre bízták. 1521-ben pedig 4 kincstartót jelöltek ki, kettőt az országbárók és kettőt a nemesek közül. Sőt, kísérletet tettek arra is, hogy a királyi kincstartót a rendes jövedelmek felől is számadásra vonják, s e célból egy rendi ellenőrt rendeltek melléje.

1

) A rendiségnek nem sikerült a királyi jövedelmek kezelésére befolyást szereznie. A rendi kincstartók működését közelebbről nem ismerjük, de nem valószínű, hogy eredménnyel járt volna. A fejlemények legalább is ezt bizonyítják. Az 1526: I—III. t.-c.-ekben a rendek teljesen a király tetszésére bízták, hogy jövedelmeit hogyan és kik által kezelteti.

2

) János király 1527-i budai országgyűlésén hasonló szellemben nyilatkoztak. Kijelentették, hogy a hadi célokra megszavazott tizednek sem kivetésébe, sem behajtásába nem akarnak beleszólni, hogy az országgyűlés által választott kincstartó valamiképen kárt ne okozzon az országnak. Teljesen a királyra bízták, hogy hány embert és kiket bíz meg ennek a feladatnak megoldásával. Tehát maguk is elismerték, hogy a rendi kincstartó nem alkalmas az adóügy intézésére. Egyedül azt kötötték ki, hogy az uralkodó és emberei a megszavazott adót a kitűzött célra fordítsák, ellenkező esetben soha többé nem fognak adót megszavazni.

3

) Ugyancsak hangoztatták, hogy a kincstartók állandóan a király mellett tartózkodjanak, hogy távollétük miatt az országot vagy az uralkodót valami baj ne érje.

4

) Vagyis Zápolyai János és hívei is átlátták, hogy a rendi pénzügyigazgatás a kor követelményeinek nem felel meg. A legfontosabbnak azt tartották, hogy a pénzügyigazgatás szerve állandóan működjék. I. Ferdinánd reformja tehát nem idegen minta szolgai átültetése volt, hanem a magyar fejlődés korszerű követelményének kielégítése, ami egyben az ország óhajának is megfelelt. E célra legmegfelelőbbnek az ausztriai tartományokban már bevált kamarai igazgatás bevezetése látszott. Mindenesetre sokkal magasabb fejlettségi fokot jelentett, mint a kincstartóság. A rendek egyelőre nem is tiltakoztak ellene, később sem magát az intézményt, hanem túlkapásait kifogásolták. Az új kamara újkori hivatal. Az 1528 elején felállított magyar kamara székhelye az ország fővárosa, Buda lett. Az új hivatal a kincstartó elnöklete alatt testületileg tanácskozott és határozott. A tanácsüléseket a kincstartó vezette, ő tűzte ki a tárgyat, az ülés idejét, ő hívta össze a tanácsosokat. Az 1528-i utasítás az ülések rendjéről részletesebben nem szólt, de valószínű, hogy a többi központi hatóság mintájára hetenkint többször, szükség esetén minden nap, sőt napjában kétszer is összejöttek. Azt sem említette az utasítás, hogy a? egyes ügyeket ki ismertette, de valószínű, hogy ez az elnök, illetve a titkár feladata !) 1518:20., 21., 1521 :33. t.-c. Kérészy i. m. 25—27. 1. V. ö. Acsády Ignác: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt. Bp., 1888. 17—18. I. 2

) Kérészy i. m. 27—28. I. szerint ezek a törvénycikkek rendkívüli jellegű intézkedések voltak. Érvelése azonban nem meggyőző. a

) 1527: 1. t.-c. 4

) 1527 : 6. t.-c.