Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

pedig az új úr a teljes fejedelmi hatalom és jog alapján erős központi kormányzatot épít ki. Mindkét változatra számos példát szolgáltat a német-római birodalom közép- és újkori története. Ha pedig erőskezű uralkodónak az utolsó percben sikerül országa egységét megmentenie, hatalmát egészen új alapokra kell fektetnie. Ezt látjuk Franciaországban, ahol a tartományokra töredezett országból uralkodói céltudatos és lankadatlan munkával Európa legegységesebb államát építették ki, s ezt a munkát végezték el Magyarországon Anjouházbeli királyaink, akik útját állták annak a folyamatnak, amely már független kiskirályságokra bomlasztotta Szent István örökét. Az uralkodói hatalom újjáépítése a királyi felségjog alapján a fejedelmi udvarból indul ki és első jelensége éppen az udvarnak átalakulása. A középkori királyi udvar hű tükre az uralkodói hatalomnak. Amíg az uralkodói hatalom magánjogi természetű, ilyen az udvar is. Egyedül a fejedelemtől függ, hogy kiket hív meg tanácsába, hogy az ország kormányzásában kiknek a segítségét veszi igénybe. Udvarának tagjai megbízható, hű emberei, akikre rábízza magánvagyonának igazgatását és akik így, minthogy a királyi magánbirtok még nem különült el az államgazdaságtól, egyben tisztviselői az államnak is, azonkívül képviselik a királyt a nem királyi népekkel szemben, tehát hivatalviselésük ennyiben közjogi színezetet is nyer, mindamellett elsősorban magánjogi természetű. Az udvarnak és a tanácsnak nincsen állandó jellege, mindenüvé követi az uralkodót, tagjai az uralkodó közvetlen környezetéből kerülnek ki, a királyi birtok és a királyi népek központi és vidéki vezetői, akik jelentéstételre, elszámolásra és utasítás végett időnkint megjelennek uruk színe előtt. Megváltozik a helyzet, amint a királyi birtok felbomlik. A királyi népek felszabadulnak régi uruk hatalma alól és új birtokosok kezébe kerülnek, vagy pedig az ország szabad lakosságába olvadnak. Tisztviselőik már nem kizárólag a királyt uralják, hanem átalakulnak az új birtokosok és a szabad elemek képviselőivé az uralkodóval szemben. Ezt annál könnyebben megtehetik, mert szolgálataikért jutalmul maguk is hatalmas birtokokat kaptak és azokon függetlenül léphetnek fel korábbi parancsolójukkal szemben. Most már nem a király kitüntető kegye szólítja őket az udvarba, hanem saját érdekük képviseletében jelennek meg és mint az ország rendéi részt kérnek a hatalomból. Legelőször a főpapi és a világi nagybirtokos rend alakul ki és tölti meg a királyi tanácsot, amely a fejlődésnek ebben a korszakában tisztán közjogi, rendi jellegűvé válik. Az ország főurai tovább viselik az udvari méltóságokat, de azokat közjogi természetű rendi tisztségekké alakítják át. A hűbéri viszonyt azonban csak felfelé lazítják meg, lefelé minél szorosabbra igyekeznek fonni. A korábban alattuk állott királyi hivatalnokokat, akik mint ilyenek részben közjogi funkciókat is végeztek, most a maguk embereivel cserélik fel, akik egyedül nekik felelősek és az ország lakossága, amennyiben nem tud autonóm testületekbe tömörülni, az országbárók magánszolgálatába kénytelen állni. A rendiség kialakulását nyomon követi az uralkodói hatalom küzdelme a rendekkel, az úgynevezett rendi dualizmus, továbbá a rendek küzdelme egymás között. A fejedelem, ha erőskezű, nem nézi tétlenül hatalmának csorbulását, hanem igyekszik azt újból és szilárdabban megalapozni. Korábbi tanácsosait, az udvariból rendivé lett főméltóságokat ebben a törekvésében nem használhatja, bizalmas embereit mások közül választja. A királyi tanács átalakul, új elemek jelennek meg benne. Az uralkodó felhasználja a rendek egymás közötti torzsalkodását, a gyengébbel szövetkezik a hatal-