Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
tészek az 1875. évig a Kincstárral haszonbéres viszonyban állottak. A haszonbéres viszonyt az 1873. évi XXII. törvénycikk640 szüntette meg, melynek alapján a telepesek a használatukban volt bérföldek megváltását kívánták. Az örökmegváltási szerződések megkötése azonban hosszabb időt vett igénybe és ezen idő alatt a telepesek sem a haszonbért, sem a földadót, sem a váltságrészleteket nem fizették, úgyhogy ennek folytán már a szerződések megkötésekor lényegesen nagyobb teherrel állottak szemben, mint amekkora az eredeti váltságár lett volna. A váltságtartozások behajtása körül évek hosszú során át követett lanyha, erélytelen eljárás, valamint a jövedelmező dohánytermelés fokozatos apasztása azt eredményezték, hogy a telepesek tartozásai ijesztő mértékben felszaporodtak, mert a telepesek által időn- kint teljesített kisebb befizetések a késedelmi kamatok és perköltségek fedezésére sem lévén elégségesek, a tőketartozás törlesztésére mi sem jutott. A telepváltság-tartozások ekkénti felszaporodásának megakadályozása, az ily címen nyilvántartott óriási kincstári követelés biztosítása és a nyomorba jutott telepesek helyzetének megkönnyítése céljából az Arad és Csanád vármegyei telepes községekben az 1890-es évek elején új leszámolások rendeltettek el. Jóllehet ez alkalommal a megállapított hátralékok hosszabb időre osztattak be, és sok községben a régi haszonbéli követelés és perköltségek fejében számottevő összegek írattak le, mégis - a leszámolásnál követett azon eljárás, hogy az összes hátralékként mutatkozó 5%-os annuitási részletek, régi haszonbérek, a Kincstár által előlegezett adók, perköltségek, szóval az összes tartozás tőkésíttetett és 4%-os törlesztési részletekbe osztatott be - a telepesek túlnyomó részénél az évi annuitási részlet lényeges emelkedését eredményezte. Az ekként megejtett leszámolásokkal tehát a kitűzött cél el nem éretett, mert sem a telepesek anyagi viszonyai nem javultak, sem a kincstári követelések nem biztosíttattak, mert a hátralékok még ma is - dacára annak, hogy a behajtások nagyobb eréllyel folytak- éppen az Arad- és Csanád vármegyei telepközségekben óriási összeget tesznek ki. Minthogy az adott viszonyok helyes mérlegelésével, mint az a fentebb már 4 községre nézve bemutatott számadatokból is kitűnik, minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy az Arad- és Csanád vármegyei telepes községek túlnyomó részében a telephelyek feldarabolása következtében az évenkénti teher nem áll arányban a telepesek földjei után származó évi jövedelemmel; a bizottságnak ezen telepközségekre vonatkozó javaslata megalkotásánál arra az álláspontra kellett helyezkedni, hogy községenkint külön-kü- lön számba véve a változó viszonyokat, ezt - a telepesek megélhetését egyedül biztosító- helyes arányt legyen képes megállapítani. Minthogy a szóban lévő telepes községek talajviszonyai, fekvése, közlekedési viszonya és általában vagyoni állapotában eltérések mutatkoznak, a bizottság a telepes községek között létező ezen eltéréseknek a javaslatba hozott kedvezmények mértékében, így a mutatkozó hátralékok leírására javasolt százalékban és a fennmaradó tartozás törlesztésére megállapított kamatozásban adott kifejezést. Annak megjegyzése mellett, hogy a szóban lévő kincstári telepes községekre vonatkozó bizottsági javaslat, illetőleg az abban felsorolt kedvezmények engedélyezése esetén a fennmaradó kincstári követelések behajtása biztosítottnak látszik, van szerencsém megemlíteni, hogy miután a fenti indokolás 640 1873. XXII. törvény. A telepítvényekről. Törvénytár, 1872-1873. 176-181. 747
