Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

vánt irányban való szabályozását, erre pedig a Horvát-szlavónországi autonóm Ország- gyűlés részére alkalmat adni semmi szín alatt nem lehet.

Mindezek mutatják, hogy a tervezet 14. §-a a bán úr által felhozott s a horvát-szla- vón-dalmát miniszter úr által is elfogadott okokból nem kifogásolható, és hogy a 14. § 1. pontjában jelzett bűncselekmények elkövetőire nézve a katonai bíróságok hatáskörét Horvát-Szlavónországokra és [!] kiterjedő hatályossággal csak a közös törvény állapíthatja meg.

b./ A bán úrnak a tervezet 14. §-át illető második észrevétele e § utolsó bekezdése ellen irányul, amely így szól:

„Azt a napot, amikor a katonai bírósági illetékességnek az 1. pontban meghatározott kiterjesztése beáll vagy megszűnik, úgyszintén e kiterjesztés területkörét a közös hadügyminiszter indítványára vagy meghallgatásával, ki e tekintetben a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg jár el, a minisztertanács határozata alapján a miniszterelnök állapítja meg és teszi közzé.

A bán úr és vele a horvát-szlavón-dalmát miniszter úr abban a véleményben van, hogy ezen szöveg következőképpen egészítendő ki: „illetve Horvát-Szlavónországokra vonatkozólag ezt a miniszterelnökkel egyetértőleg a bán állapítja meg és teszi közzé”, továbbá, hegy külön autonóm törvénnyel kellene a bánt erre felhatalmazni.

Ami mindenekelőtt azt a felfogást illeti, mintha itt külön autonóm törvényre volna szükség, ismét rá kell mutatnom arra, hogy a katonai bíróságok hatáskörének szabályozása az 1868: XXX. te. 3. és 7. §-a alá esik, és így a most idézett 1868: XXX. te. 47. és 48. §-a nem akadályozhatja a közös törvényhozást abban, hogy a katonai bíróságok hatáskörének kérdését a maga egészében, tehát a katonai bírósági hatáskör előfeltételeire kiterjedő részében is rendezhesse.

Nem képez e részben akadályt az 1875. évi horvát-szlavónországi bűnvádi perrendtartásnak345 a bán úr által idézett 1. §-ában foglalt az a rendelkezése sem, amely szerint a „bűntettek stb. miatt büntetéssel addig senki nem sújtható, míg a bűnvádi eljárás a jelen bűnvádi perrendtartás értelmében meg nem ejtetik, és az illetékes bíró ítéletet nem hoz.” A bán úr nem vonhatja ugyanis kétségbe, hogy a közös törvényhozásnak rendelkezésén alapszik az, hogy a polgári egyének azalatt, míg tényleges katonai szolgálatot teljesítenek, a katonai büntetőbíráskodásnak vannak alávetve.

Ha tehát a közös törvényhozás megállapíthatja a katonai bírósági hatáskörnek ezt az előfeltételét: éppen úgy megállapíthatja azt is, hogy polgári egyének, ha reájuk nézve a 14. §-ban említett körülmények beállnak, a katonai büntetőbíráskodás alá kerülnek, mert hiszen a tényleges katonai szolgálat éppen úgy előfeltétele a katonai bírósági hatáskörnek, mint a 14. § esete.

Ebből következik, hogy ha a horvát-szlavónországi bűnvádi perrendtartás 1. §-a nem áll és nem is állhat útjában annak, hogy horvát-szlavónországi polgári egyének azalatt, míg katonai szolgálatot teljesítenek, a katonai büntető bíráskodásnak legyenek alávetve, akkor nem szolgálhat akadályul ez az idézett vagy más autonóm törvény a tekintetben sem, hogy a katonai bíróságok hatásköre akkor is érvényesülne, ha e hatáskörnek a közös törvényhozás által megállapított előfeltételei egyéb esetekben forognak fenn.

345 Horvát autonóm törvények gyűjteménye. II. köt. 42-232.

556