Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

A bán úr mindenekelőtt utal arra, hogy az 1890. évi XXI. t.cikk 9. §-a folytán - mint már az 1. pontban érintettem - Horvát-Szlavónországokban a behívási parancs iránti engedetlenségre való csábításnak a polgári büntetőbíróságok hatáskörébe tartozó bűntetteire és vétségeire vonatkozólag ama törvénnyel azonos büntető határozatok autonóm törvénnyel vannak megállapítva, és hogy ezen autonóm törvény, vagyis az 1890. évi december n-én kelt horvát törvény 6. §-a (1891. évi Autonóm Törvénytár 2. sz.) a polgári egyének által elkövetett ezt a csábítást a horvát-szlavónországi törvényszékek hatáskörébe utalja.

A bán úr tehát ezekből arra a következtetésre jut, hogy a tervezet 14. §-ának 1. pontja azzal, hogy bizonyos kivételes körülmények közt a polgári egyéneket a katonai behívási parancs iránt való engedetlenségre csábítás miatt katonai bíráskodás alá helyezi, megváltoztatja az idézett 1890. évi autonóm törvény 6. §-át, amit pedig a bán úr nézete szerint közös törvény nem tehet, hanem csak autonóm törvény.

Ezen, a horvát-szlavón-dalmát miniszter úr által is osztott felfogás azonban ellentétben van azzal a felfogással, amely a jelen előterjesztésem 1. pontjában hivatkozott 1903. évi január hó 21-én hozott miniszteri tanácsi határozat alapját képezi, mert a most említett minisztertanácsi határozat alapgondolata éppen az, hogy ha valamely intézmény szabályozása a közös törvényhozásnak van fenntartva, ennek egyszersmind fel kell jogosítva lennie arra is, hogy az intézményt egészében szabályozza anélkül, hogy azt elemeire szétbontva vizsgálnia kellene, vajon a szabályozás nem érint-e oly tért is, amely egy más, inkább elméleti kiindulási pontból a jognak egy másik ágához, és ekkép részben a hor- vát-szlavón autonómia jogköréhez is számítható volna.

Hogy a mostani kérdéshez rokon példára hivatkozzam, a tényleges katonai szolgálat szintén elvonja Horvát-Szlavónországokban is a polgári egyéneket a polgári büntetőbíróságok igazságszolgáltatása alól, de ebből egyáltalán nem következik, mintha a tényleges katonai szolgálat alá kerülő polgári egyénekre nézve a horvát-szlavónországi polgári bíróságok büntető hatóságát a katonai büntetőbíráskodás csak a horvát-szlavónországi Országgyűlés hozzájárulásával válthatná fel, hanem ellenkezőleg az áll, hogy mindezt a társországokra nézve is egyedül a közös törvényhozás mondhatja ki, amit a közös törvényhozás meg is tett, nevezetesen a véderőről szóló 1889. évi VI. törvénycikk 62. §-ának általánosságban, az 1890. évi XXI. te. 5. §-ának pedig és részben 6. §-ának második bekezdésével éppen a katonai behívási parancs speciális kérdésében különösen.

A katonai bíróságok hatáskörének megállapítása az 1868. évi XXX. t.cikk 3. és 7. §-ánál fogva kétségkívül a közös törvényhozásnak van fenntartva. A közös törvényhozást illeti tehát annak a meghatározása, hogy mi tartozik és mi nem tartozik a katonai bíróságok hatáskörébe. Ha pedig a közös törvényhozás saját törvényes jogkörében szükségesnek találja, hogy a polgári egyének bizonyos bűncselekményeit kivételes körülmények közt a katonai bíróságok hatáskörébe utalja, ebbe Horvát-Szlavónországok autonóm Országgyűlésének beleszólása nem lehet, mert a katonai bíróságok hatáskörének kérdése - amint már a fentebb előadottakból következik - a maga egészében van a közös törvényhozásnak fenntartva, és rendezése nem tehető függővé a horvát-szlavónországi autonóm Országgyűlés hozzájárulásától, amely hozzájárulás esetleges megtagadása meghiúsíthatná ennek a közös kérdésnek a közös törvényhozás által kí555