Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
hát a horvát-szlavónországbeli bíró is, a rendesen kihirdetett törvény hatályát kétségbe nem vonhatja, hanem a szerint eljárni és ítélni köteles. Sem a magyar, sem a hor- vát-szlavónországibíró azt vizsgálat tárgyává nem teheti, és abba nem avatkozhatik, vajon joga volt-e a közös Országgyűlésnek valamely rendelkezést megállapítani. Ha ezt teszi, egészen illetéktelenül és hatáskörén túlterjeszkedve a törvényhozás fölé helyezkedik, és kötelességének súlyos megsértése miatt felelősségre vonandó. Ugyanez még fokozottabb mértékben az autonóm közigazgatási közegekre is áll. Az előadottakkal ellentétben álló felfogás Horvát-Szlavónországokban okvetlenül leküzdendő, és szembe kell ott szállni azzal a gravamináhs politikával is, amely az 1868: XXX. törvénycikkben megállapított autonómia mesterséges kiterjesztésével a közös törvényhozás jogkörét csorbítani törekszik. Ami végül a z 1903. évi január 21-i minisztertanácsi határozatnak azt a részét illeti, amely szerint a bán úr a tervezet mostani 263-264. §-aival (úgyszintén 345. és 367. §-aival) megállapított büntető határozatok végrehajtásában a fórumok meghatározására nézve annak idején a Horvát-Szlavón Országgyűlés elé törvényjavaslatot terjeszthet, tisztelettel megjegyzem, hogy ez csak koncesszió, és ha a bán úr azt hiszi, hogy ily tartalmú autonóm törvény megalkotása politikai nehézségekkel járna, szabadságában áll az említett értelemben szerkesztett törvényjavaslat benyújtásától elállni, mert a katonai bűnvádi perrendtartás végrehajtására a 497. §-ban adott törvényhozási felhatalmazás teljesen elegendő és autonóm törvényre tulajdonképpen szükség nincsen. 2. A tervezet 6. és 307. §-a értelmében a Hadsereg és a Haditengerészet bíróságai ítéleteiket „0 Felsége Ausztria császára és Magyarország apostoli királya nevében hozzák”. - A bán úr ezzel szemben azt kívánja, hogy ezen ítéletek „O Felsége Ausztria császára és Ma- gyar-Dalmát-Horvát-Szlavónországok apostoli királya” nevében hozassanak. A bán úr ennek megokolása végett az 1868. évi XXX. t.cikk 2., 62., 63. és 64. §-aira való hivatkozással azt hozza fel, hogy a horvát nyelven is kiadandó királyi hitlevélben kifejezetten Horvát-Szlavón-Dalmátországok alkotmánya is biztosíttatván, ezen alkotmány keretébe a társországok igazságügyi önkormányzata is beletartozik, minélfogva a közös bíróságoknak ítéleteiben mindazok az országok felemlítendők, amelyeknek alkotmánya alapján azok hozatnak. Felhozza továbbá, hogy az alaptörvényhez képest a törvényes gyakorlat és alkotmányos eljárás szerint Horvát-Szlavón-Dalmátországok mindenütt kifejezést nyernek, ahol a Szent Korona Országainak összességéről van szó; ezt mutatja az egyesített címer és О Felsége címe a vert pénzeken. A bán úr ezen érveivel szemben egyszerűen utalni kell - precedens eset gyanánt, amelytől most sem térhetünk el - az 1891. évi XXXI. te. 9. §-ára, mely így szól: „Mind az elsőfokú konzuli bíróságok, mind a konzuli főtörvényszék О Felsége Ausztria császára és Magyarország apostoli királya nevében ítélnek.” Megfelel ez annak a címzésnek is, melyet az 1868. évi november hó 14-én kelt legfelsőbb kézirat (1868. évi Rend. Tára 146. sz.) állapított meg. Az 1868. évi XXX. t.cikk 64. §-a, melyre a bán úr hivatkozik, akképpen rendelkezik ugyan, hogy a Magyar Korona Országai által veretendő pénzeken a királyi címbe a 552
