Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

hogy a M. Kir. Államvasutak alkalmazottai már a folyó évben hozzájutnak az illet­ményrendezés előnyeihez. Minthogy azonban az állami alkalmazottak illetményeinek újabbi szabályozására vo­natkozólag az előző kormány által a Képviselőházhoz benyújtott törvényjavaslat vissza­vonatott, és így a M. Kir. Államvasutak személyzetének fizetésrendezése is elodáztatott, és ez csakis az állami és megyei tisztviselőkével egyidőben, valószínűleg tehát csak a jövő év vége felé lesz foganatosítható, az államvasúti személyzet felette hátrányos helyzetbe jutott, mert nemcsak hogy a remélt magasabb illetmények élvezetétől elesett, hanem az évenként rendszeresen eszközölt előléptetések is elmaradtak. Az államvasúti alkalmazottak ennek következtében sokkal kedvezőtlenebb helyzet­ben vannak, mint az állami alkalmazottak, mert az utóbbiak fokozatos előléptetése az 1893. évi IV. tc.-ben’35 biztosítva lévén, az állami alkalmazottak körében a fokozatos elő­léptetések a folyó év folyamán is minden akadály nélkül foganatosíthatók voltak. Ilyen körülmények között az államvasúti személyzetnek a szolgálat jól felfogott ér­dekeiből is szükséges megnyugtatása, de másrészt a személyzet anyagi helyzetének leg­alább részbeni javítása érdekéből mellőzhetetlen, hogy ezen személyzet körében még a folyó évben előléptetések eszközöltessenek. Ez az előléptetés azonban, figyelemmel az 1903. évi első négy hónapjában viselendő köz­terhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1902. évi XXIV. te.'36 2. szakaszára, amely szerint a kiadásokra nézve az 1902. évi állami költségvetés rendelkezései az irányadók; figye­lemmel továbbá a minisztertanácsnak folyó évi április hó 28-án135 136 137 hozott ama határozata, mely szerint az állami háztartás vitelénél a kormány az 1902. évi állami költségvetéshez szi­gorúan fog alkalmazkodni: „szorosan véve csakis a most említett költségvetésben megállapí­tott létszám és ennek keretében megüresedett állások betöltésére szorítkozhatnék”. Miután azonban a megállapított létszámmal, illetve rendszeresített állásokkal szem­ben az év folyamán beállott üresedések száma nem olyan nagy, hogy ezen az alapon a személyzet körében olyan mérvű előléptetés volna eszközölhető, amely a fentebb emlí­tett célzat elérésére és biztosítására alkalmas, és amely éppen erre való tekintettel leg­alábbis az előző években eszközölt előléptetések mértékét megközelítené: az 1902. évi ál­lami költségvetésben megállapított személyzeti létszám keretén belül és, illetve a létszám szaporítása nélkül előléptetések a kívánt terjedelemben a dolog természete szerint csakis úgy eszközölhetők, ha a magasabb fizetési osztályokban rendszeresített állások száma emeltetik, és az alacsonyabb fizetési osztályok állásai megfelelően csökkentetnek. Ennek következtében szükségessé válik, hogy a személyzeti összlétszám keretén belül rendsze­resített állásokban az egyes fizetési osztályok között bizonyos mértékig eltolások eszkö­zöltessenek, úgyhogy az 1902-i állami költségvetésben rendszeresített állásokkal szem­ben eltérések fognak mutatkozni, anélkül azonban, hogy ezek az összlétszám emelését vonnák maguk után. 135 1893. évi IV. törvény. Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, s a me­gyei törvényhatóságok állami javadalmazásának felemeléséről. Törvénytár, 1892-1893.392-409. 136 1902. évi XXIV. törvény. Az 1903. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról. Törvénytár, 1902.123-124. 137 1903. április 28. Minisztertanácsi határozat. - Az államháztartás vitelénél a kormány az 1902. évi állami költségvetéshez ragaszkodott. 456

Next

/
Thumbnails
Contents