Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - Kormányzati tevékenység a minisztertanácsi jegyzőkönyvek tükrében - Honvédelmi Minisztérium

I megemelni.'399 A törvényjavaslat indoklása szerint a meglévő „kincstári helyekre első­sorban a Közös Hadsereg és mindkét honvédség tagjainak gyermekei bírnak igénnyel, osztrák honosságú tiszt pedig jelenleg még sokkal több szolgál a Közös Hadseregben, mint magyar honos”, ezért van szükség az állam anyagi áldozatvállalására.'400 A Honvédelmi Minisztérium számításai szerint amennyiben javaslata júniusig tör­vényerőre emelkedik, akkor a bécsi és a bécsújhelyi akadémián harmincegy, az alreáliskolákban huszonhat, a hadapród-iskolákban 200 magyar honos diák kezdheti meg tanulmányait.'40' Az 1904. évi költségvetésben a fenti tanulók első félévi tandíját 75 200 koronában állapították meg. A honvéd nevelő- és képző intézetekben 1904-ben - a főreáliskolákban negyvenki­lenc tanuló, a Ludovika Akadémián hatvanhárom hallgató, a hadapródiskolákban 200 jelölt - összesen 312 fő tanulhatott. Az 1904. évi állami költségvetésben 260 000 koronával szerepelt az a beruházás, amelynek keretében a Ludovika Akadémia épületét istállókkal, legénységi épülettel és egy második fedett lovardával kívánták bővíteni. (1905. február 28./39.) A honvédelmi miniszter az intézet további fejlesztésére hivatkozva az építkezésre szánt összeg kiegészí­tését kérte 100 000 koronával. Az előreláthatólag 360 000 koronát kitevő építkezési költségkeretből még további legénységi szálláshelyet és istállót terveztek kialakítani. A minisztertanács engedélyezte, hogy a kért 100 000 koronát a Honvédelmi Minisztéri­um túlkiadásként számolhassa el. A katonai oktatásban bevezetett fenti változtatás rövid időn belül nem oldhatta meg a magyar alakulatoknál jelentkező tiszthiányt. Ezért a magyar kormány azt kérte, hogy a közös hadseregben szolgáló magyar honos tisztekből minél többen azokhoz a csapatok­hoz kerüljenek át, ahol a legénységi állományt Magyarországról verbuválták. A kérelem jogosságát a hadügyminiszter is elismerte, és ennek eredményeként 1903. november 1. és 1904. november 1. között a közös hadseregen belül 197 magyar honos tisztet és négy had- apródot helyeztek át a Magyarországról kiállított csapatokhoz.14“ Ezzel a közös hadse­reg keretében szolgáló magyarországi csapatoknál beosztott magyar honos tisztek és hadapródok száma 3683-ra gyarapodott. A közös hadseregben ezzel ellentétes mozgás is végbement, mert ugyanezen időszakban harminchat magyar honos tiszt és egy hadap­ród a magyarországi csapatoktól Ausztriából verbuvált csapatokba kérte áthelyezését, valamint ötvenegy magyar honos tiszt és hadapród szerezte meg az osztrák és csak négy osztrák honos a magyar állampolgárságot. A jelentésből kitűnik, hogy a magyar korona országaiból kiállított csapatoknál 1904. november elsején összesen 7051 tiszt és hadapród szolgált és ezek közül 3683 fő (52,23%) volt a magyar és 3368 fő (47,77%) a nem magyar 1399 1400 1401 1402 1399 MNL OL К 2-AXIV-2-81. Törvényjavaslat a cs. és kir. közös hadsereg katonai nevelő- és kiképző inté­zeteinél magyar honos ifjak részére létesített 250 állami alapítványi helyről szóló 1897. évi ХХП. törvény módosításáról. 1904. március 2. 1400 MNL OL К 255-1904-5. t.-6oi. A honvédelmi miniszter átirata a pénzügyminiszter részére. 1904. feb­ruár 17. 1401 MNL OL К 2 55-1904-5. t-876. A honvédelmi miniszter átirata a pénzügyminiszter részére. 1904. március 9. 1402 MNL OL К 2-AXV-4-5. A honvédelmi miniszter jelentése a magyar honos tisztek áthelyezéséről. 1906. 353

Next

/
Thumbnails
Contents