Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - Az 1905. évi választás előkészítése és eredménye

a pénzt a kormány titokban visszaadta az érintetteknek. A miniszterelnök tájékoztatása szerint szó sem lehetett arról, hogy a gyűjtött pénzt a kincstár felhasználja, illetve azt az eredeti célra fordítsák. Ezért a kormány döntése alapján a 9000 koronát azzal a kikötéssel adták vissza, hogy azt a gyűjtök csak a román leányiskolák segélyezésére fordíthatják. A másik vád szerint a miniszterelnök engedélyezte a románság Nagyszebenben tar­tott gyűlését,9" így szembehelyezkedett a román komitét feloszlató Hieronymi Károly által még 1894-ben kiadott belügyminiszteri rendelettel. Tisza István szerint a gyűlést Szeben vármegye főispánja a választásokra való felkészülés jegyében engedélyezte, ezért ő sem látta értelmét, hogy belügyminiszterként betiltassa, mert „célhoz nem vezető do­log volna, és ellentétben állana minden alkotmányos felfogással, ha rendőri intézkedé­sekkel egy ránk nézve ellenséges politikai irányzatnak a választásokban való részvételét akarnók megakadályozni. Ha a túlzó román irányzat vezetői bele akarnak menni a vá­lasztási küzdelembe, ezt nem szabad, nem lehet és nem is volna helyes elfojtani, de ezzel meg kell küzdeni. [...] Nézzük körül széles-e világon van-e valahol egységes állam, ahol az államnak nem az állam nyelvét, mint anyanyelvét beszélő polgárai egyénileg is egyhá­zi és más társadalmi szervezetekben egyesülve is, olyan széleskörű jogokkal lennének fel­ruházva, mint nálunk. De annak, hogy ez az állapot fenntartassék, egyik sarkalatos alap- feltétele az, hogy e hazának idegen ajkú polgárai fenntartás, hátsó gondolat nélkül elis­merjék, miszerint ez az állam a magyar állam, [...] amely csakis, mint egységes magyar nemzeti állam maradhat fenn.”910 911 912 913 914 Az 1905. január ю-én megtartott nagyszebeni román értekezleten elfogadott köve­telések veszélyeire Tisza István körlevélben hívta fel hét román püspök figyelmét. A miniszterelnök a címzettek „hazafias belátására” apellálva kifejti: „a magyar és a román faj nagy létérdekei összhangban állanak, és végzetes rövidlátás az őket körülvevő számos veszély között izoláltan álló két népfaj erejét egymás elleni küzdelemben felemészte­ni.”9'3 E levelében is hangsúlyozta, hogy Magyarország olyan messzemenő jogokat biz­tosít a nem magyar ajkú polgárok számára (anyanyelvűk használata, egyházi és iskolai autonómiájuk), amelyre példát más nemzeti államban hiába keresnek. Végül arra kérte a püspököket, hogy a román nacionalista mozgalommal szemben, a nemzetiségi béke ér­dekében lépjenek fel. A fenti levélre adott válaszában Metianu püspök támogatásáról biz­tosította a miniszterelnököt.9'4 Az a körülmény, hogy a nagyszebeni konferencia részt­910 Egyetértés, 1904. január 16. Tisza a nemzetiségiekről. - A belpolitikai válság együtt járt a nemzetiségi moz­galmak felerősödésével. Az erdélyi románok az 1881. évi nagyszebeni kilenc pont alapján Erdély autonó­miáját, nyelvük törvényes használatát, általános titkos választójogot követeltek, valamint a szerbekkel és a szlovákokkal együtt állást foglaltak a Berzeviczy Albert nevével fémjelzett népiskolai törvény ellen. 911 A román nemzetiségi mozgalom vezetői 1901-ben az általános passzivitás programját hirdették meg. Ezen változtatott az 1905. január 10-én a Nagyszebenben ülésező román nemzeti komité, amely nyolc pontban foglalta össze határozatát, valamint képviselő-jelölteket választott. A román nemzetiségi választók között terjesztett jelmondatuk magyarul így szólt: Éljen Magyarország a román bocskor alatt. (MNL OL К 2-AIII.1-3-1. Tizenegy aláírással küldött levél a képviselőház részére. Körösbánya, 1905. február 14.; a román nemzeti gyűlés programját lásd: Kemény, 1966. 534-536.; Sebestyén, 1905.) 912 Egyetértés, 1904. január 16. Tisza a nemzetiségiekről. (Lásd még: Tőkéczki, 2000.109-ш.) 913 MREZSLT 44/a. fond Tisza iratok 3. cs. 9.1.1-2. Tisza István levele valamennyi román püspök részére. 1905. január 14. 914 MREZSLT 44/a. fond Tisza iratok 3. cs. 9. t. 7. Metianu János püspök levele Tisza István részére. 1905. január 18. 242

Next

/
Thumbnails
Contents