Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - A házszabály módosításának tervezete és parlamenti fogadtatása
Az uralkodó 1904. október 15-én este Budapestre érkezett, és 16-án délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadta a miniszterelnököt és ezt követően Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi minisztert. Az ellenzék abban reménykedett, hogy a király nem járul hozzá a házszabály módosításának Tisza által kigondolt tervéhez, de az egy órán át tartó kihallgatás témájáról a sajtó nem kapott információt. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek rögzített napirendi pontjait figyelembe véve arra lehet következtetni, hegy a következő, október 24-én megtartott audiencián a belpolitikai kérdések mellett az aszály okozta károk és a Németországgal, valamint az Olaszországgal kötendő kereskedelmi szerződés ügye is napirendre került.824 Az uralkodó október 27-én Tisza Istvánt, valamint az ínség leküzdése érdekében hozott intézkedésekről beszámoló Tallián Béla földművelésügyi minisztert fogadta, majd Gödöllőre utazott. A Szabadelvű Párt esti értekezletén mindenki a házszabály revíziójáról szeretett volna információkat kapni, de a miniszterelnök nem nyilatkozott erről. Ezen az estén - a hírek szerint - a kormánypárt tagjai, rövid megbeszélés után a Németországgal kötendő kereskedelmi szerződésről indítandó tárgyalásokra vonatkozó törvényjavaslatot hagyták jóvá.825 Az 1904. október végén tartott parlamenti ülések napirendjét az Olaszországgal és Németországgal megindítandó kereskedelmi tárgyalásokról szóló törvényjavaslatok, továbbá a Lukács László pénzügyminiszter által benyújtott, az 1905. évi állami költségvetés legfontosabb tételei alkották. A viszonylagos szélcsendben az ellenzék azt remélte, hogy királyi közbenjárásra a „miniszterelnök visszavonja hírhedt szájkosár indítványát”. Ezt a vélekedést erősítette, hogy október utolsó napjaiban Tisza István mellett Lukács László, Hieronymi Károly és Berzeviczy Albert is Bécsbe utazott, ahol uralkodó kihallgatáson fogadta őket és a kereskedelmi szerződések mellett a házszabály revízió terve is szoba került.826 A hazatérő kormánytagok részvételével a Szabadelvű Párt 1904. november 3-án értekezletet tartott, amelyen a tagság a bécsi út eredményeiről, a belpolitikai ellentétek feloldására tett lépésekről várt tájékoztatást. Tisza István főleg a házszabály módosításának szükségességéről kívánta meggyőzni párttársait, és a közelmúlt eseményein keresztül kimutatta, hogy az obstrukció felszámolása ma már az ország elsőrendű érdeke, és a reformok „a parlament valódi szólásszabadságát s az alkotmány védelmének hatályát nem veszélyeztetik”.827 A kormánypárton belüli ellentétekre utalt, hogy Andrássy Gyula és Széli Kálmán híveivel együtt távol maradt a megbeszélésről. Ez a tüntető távolmaradás a közvélemény számára azt sugallta, hogy a miniszterelnök kitart elképzelései mellett, és nézeteit a bécsi tárgyalások sem módosították. Valójában az ellenzék is erre számított. Ezt igazolja, hogy a fenti estén a többi párt is értekezletet tartott, és az ellenzéki tömörülések egységesen elfogadták: a házszabály revíziót minden eszközzel meg kell akadályozni, és egyezkedésről, alkuról szó sem lehet.828 824 MNL OL К 27.1904. október 21. és október 24. - A Németországgal kötendő kereskedelmi szerződésről a miniszterelnökkel és a kereskedelemügyi miniszterrel Szögyény-Marich László, a Budapestre érkező berlini nagykövet a parlamentben tárgyalt. 1904. október végén az osztrák kormányban is személyi változásokat hajtottak végre. A Pénzügyminisztérium élén Böhm-Bawerk helyére Mansuet Johann Koséi került, a földművelésügyi tárca élén Karl Giovanellit Ferdinand Buquoy váltotta fel. 825 Egyetértés, 1904. október 28. Audiencia és pártértekezlet. 826 Egyetértés, 1904. november 3. Tisza takarodója. 827 OSZK Kézirattára Quart. Hung. 2955. Berzeviczy, 1903—1905. 46. 828 Egyetértés, 1904. november 4. Tehát harc! 220