Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - A házszabály módosításának tervezete és parlamenti fogadtatása
I Az 1904. október 10-én megtartott - a nyári szünet utáni első - parlamenti ülést Kossuth Ferenc és Tisza István előcsatározása jellemezte, a képviselők az esténként megtartott pártértekezleten szándékoztak felkészülni a további ütközetekre. A Szabadelvű Párt 1904. október 11-én, este hét órakor tartott megbeszélésén a miniszterelnök bejelentette, hogy a házszabály módosítására vonatkozó javaslat kidolgozására egy huszonegy tagból álló bizottság felállítását fogja kérni, valamit az olasz kereskedelmi szerződés mellett több kisebb jelentőségű ügyet kíván a parlament elé terjeszteni.8'9 A Függetlenségi Párt október 12-ére összehívott ülésén határozat született arról, hogy a házszabály módosítását előkészítő bizottság munkájában nem vesznek részt, mert Tisza terve az ellenzék beleszólási jogát a két legfontosabb - újoncmegajánlás és a költségvetés - területen veszélyezteti.819 820 Apponyi Albert október 13-án érkezett vissza a fővárosba és este - a kialakulóban lévő ellenzéki összefogás jegyében - a Nemzeti Párt értekezletén kimondták, hogy csatlakoznak az ellenzéki pártoknak a házszabály módosítással szembeni állásfoglalásához. Apponyi kijelentette, hogy a házszabályok mérsékelt szigorításához csak a választói jogot kiterjesztő törvény elfogadása után kerülhet sor.82' Többen úgy vélték, hogy szembe kell nézni a Ház feloszlatásának lehetőségével. Tisza István a házszabály módosításának tervéről a nemzetiségi vezetők véleményét is fel akarta mérni. Ezért felkérte Kéry Gyulát, hogy hírlapíróként utazzon a nemzetiségek lakta vidékekre, és értesítse tapasztalatairól. A román vezetők közül Radu Demeter gör. katolikus püspök, Zigre Miklós a Bihareana igazgatója, Román József ügyvéd és Pop Coriolán szükségesnek tartotta az obstrukció felszámolását, de Pop nem támogatta a radikális megoldást. Az ifjú románok vezéreként számon tartott Lazar Aurel ügyvéd nem volt hajlandó nyilatkozni. A felvidéki nemzetiségek nevében dr. Mudrony Soma Turócszentmártonban azt nyilatkozta, hogy „nem tűrhető és az alkotmánnyal össze nem egyeztethető, hogy a kisebbség döntsön a többség felett, akár nemzetiségi képviselőkből, akár másokból álljon a kisebbség.”822 A továbbiakban Mudrony Soma közölte, hogy erősen készülnek a választásokra, Liptó, Árva, Túróc és Nyitra vármegyékben nemzetiségi jelölteket állítanak. A miniszterelnök tervének időzítésével a kormánypárt tagságának jelentős része sem értett egyet. Ezért sokak számára meglepő volt, hogy Andrássy Gyula tüntetőleg kiállt Tisza István mellett. Az ún. kaszinó csoport vezére azon fáradozott, hogy a kormány és az ellenzék álláspontja között némi közeledés jöjjön létre. A sajtó ebből azt a következtetést vonta le, hogy Tisza már hajlandó merev álláspontjából valamennyit engedni. A képviselők soraiban többen úgy vélték: hibát követett el az ellenzék, hogy a huszonegyes bizottság létrehozásába nem egyezett bele, mert Tisza tervét már ott meg lehetett volna buktatni.823 819 Egyetértés, 1904. október 12. Tisza cselekedni készül. - Az október 12-én tartott parlamenti ülésen Tisza István bejegyezte az indítványkönyvbe, hogy a Ház válasszon bizottságot, amely javaslatot készít a házszabály módosításra. 820 Egyetértés, 1904. október 13. Felelet Tiszának. 821 Egyetértés, 1904. október 14. Apponyiék. 822 MREZSLT 44/a. fond Tisza iratok 2. cs. 8.1.120. Kéry Gyula levele Tisza István részére. Selmecbánya, 1904. október 19. 823 Egyetértés, 1904. október 15. Andrássy Gyula szerepe. 2I9