Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - A delegációk munkája és a parlament munkaképtelensége
foglaltakat túlzó követelésként tartja számon. A katonai jelvények esetében a hadügyminiszter a közösről beszélt, a magyarok az együttesről. A katonai büntető perrendtartásról kijelentette, hogy az nem a delegáció, hanem a törvényhozás elé tartozik. Megtámadha- tatlan alapelvnek tekintette a németet a szolgálati és vezényleti nyelv területén, továbbá e nyelv dominanciájának a megtartását tartotta szükségesnek a katonai intézetekben folyó oktatás gyakorlatában is. A magyar nyelv használatát főképpen a gyakorlati kiképzés - torna, vívás, lovaglás - oktatásánál nyilvánította kívánatosnak, de nem zárkózott el az elől, hogy a hadapródiskolákban növeljék a „tartományi nyelvek” tanóráinak számát. Az oktatás szolgálatában álló alapítványi helyek megoszlásánál marad az eddigi arány, nevezetesen 57%-a német, 42,6%-a magyar.707 Meg sem említette a magyar honos tiszteknek magyar egységekhez történő áthelyezését, míg válaszában Tisza István e téren a fokozatosság betartását, valamint - a 7%-os tiszthiányra hivatkozva - a magyarhonos hallgatók számának felemelését tartotta szükségesnek. A delegáció üléseinek sorában különös érdeklődés kísérte az 1904. február 23-ai tanácskozást, amelyen Pitreich közös hadügyminiszternek708 a katonaságot érintő magyar igényekről tartott beszédéről folytatott vita keretében, Apponyi Albert és Tisza István éles szóváltására került sor. Apponyi a kilences bizottság programja és a delegációban elért eredmények közötti lényeges különbségért a miniszterelnököt tette felelőssé. Tisza a vádat azzal hárította el, hogy „azok megoldását elsősorban is sürgősen provokálni nem kívánom, mert azok helyes megoldása - nézetem szerint - hosszabb előkészítő munkát igényel.”709 A miniszterelnök a fenti program több pontjának megvalósítását az új véderőtörvény elfogadásától remélte. Apponyi megfogalmazása szerint ő is a „fokozatos előrehaladásnak barátja, és azért járult hozzá a kilences bizottság programjához, mert azt hitte, hogy abban egy effektiv lépés foglaltatik, éppen azoknak a kétértelműségeknek a kiküszöbölésére, amelyek összes közös intézményeinkben és így a hadsereg intézményeinek megjelenésében és működésének egy részében is a magyar államiság rovására is található.” Az előrelépés elmaradásáért is Tisza Istvánt hibáztatta, aki szerinte a kilences bizottság háta mögött lett miniszter, és „akinek hatalomra jutása azon alapul, hogy mások eszméjének megvalósítására ő tartja magát alkalmasnak, és aki éppen ezért, mert ezek az eszmék nem az ő szívéből fakadtak, nem az ő értelméből fejlődtek ki, [...] nem is alkalmas azoknak keresztülvitelére.” Tisza cáfolta a vádakat és azzal vágott vissza, hogy Apponyi habozó magatartásával, tántorgásával elvesztette azt a jogcímet, hogy a nemzet vezérének tekinthesse magát. Az a körülmény, hogy a magyarok a katonaságot érintő kérdésekben nem voltak képesek egységes álláspontra jutni, a birodalmi szemlélet mellett síkraszálló hadügyminiszter tárgyalási pozícióját erősítette. Tisza István nézeteit - a kormánypárton kívül - csak a katonai kérdésekben mérsékelt követelésekkel fellépő Néppárt vezetője, Zichy Aladár támogatta, aki ezen a február 23-ai ülésen így foglalta össze véleményét: „a párt [...] programjában nem is vett fel mást 707 Egyetértés, 1904. február 10. Vereség. 708 MREZSLT 44/a. f. Tisza iratok 2. cs. 8. t. 54. Heinrich von Pitreich levele Tisza István részére. 1904. február 23. - A hadügyminiszter egy, a hadseregről írt munkáját ajánlotta a miniszterelnök figyelmébe, és arra kérte, hogy az olvasottakról írja meg őszinte véleményét. Továbbá megjegyezte, hogy örömmel venné, ha művét magyarra is lefordítanák. 709 Egyetértés, 1904. február 24. Apponyi és Tisza. 190
