Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - A delegációk munkája és a parlament munkaképtelensége
I a hadsereg kérdésében, mint a status quo fenntartását. Ennek következtében az újoncfel- emelési javaslattal szemben tulajdonképpen csak anyagi kompenzációt kerestem, és a nemzeti aspirációkat ellenszolgáltatás-képpen nem tekintettük. Az ütközőpont tehát nálam nem a nemzeti aspirációk, hanem a nemzet anyagi teherviselési képességének a momentuma. [...] A paritást én mindenekelőtt a hadsereg külső megjelenésében óhajtanám megvalósítva látni: a jelvények és a zászló kérdésének közjogi helyzetünknek megfelelő megoldásában. [...] Követelem azonban a magyar nyelvnek a katonai judikaturában való érvényesülését. A vezérlet és vezénylet nyelvét azonban én, legalább célszerűségi szempontból, nem követelem.”7'0 A delegáció 1904. február 24-ére összehívott tanácskozásán Tisza Istvánnak szembesülnie kellett azzal, hogy Apponyi elleni kemény fellépését a kormánypárt tagjai sem helyeselték.7'1 A Szabadelvű Párt képviselői attól tartottak, hogy ilyen eljárás mellett a disszidensek az obstrukciót folytatókhoz csatlakozhatnak, illetve a tervezett házszabály módosítások ellen léphetnek fel. Tisza előző napi beszédét Rakovszky István bírálta a legkeményebben, és erre adott válaszát a miniszterelnök arra használta fel, hogy burkoltan, de elnézést kérjen Apponyitól. Tisza kijelentette: „Sohasem állott tőlem távolabb semmi, mint az, hogy gróf Apponyi Albertnek igazemberi mivoltát és azt a tulajdonságát, hogy ő legjobb meggyőződése szerint kívánja szolgálni a közügyet, kétségbe vontam volna. [...] De azt a személyi tiszteletet, mellyel viseltettem és a mellyel viseltetni fogok gróf Apponyi Albert iránt, legkevésbé sem érintette és érinteni sem kívánja felszólalásom.”7'2 A Bécsben tartott közösügyi tárgyalásokra kiküldött magyar delegáció 1904. február 26-án fejezte be munkáját. Annak ellenére, hogy a delegáció a hadügyi költségvetés elfogadásával a legfontosabb kötelezettségének eleget tett, a négy hétig tartó tanácskozáson a katonaságot érintő kérdésekben elért csekély eredmény még a kormánypárti küldöttek várakozásait sem elégítette ki. A hadügyi vezetés megmaradt a maga régi álláspontján, azaz a hadsereg közösségének, egységének, német nyelvűségének érintetlenül kell maradnia. A Szabadelvű Párt katonai programjának csupán egyetlen pontján, a katonai nevelés terén mutatkozott némi előrelépés. A kormányzópárt tagjai tartottak attól, hogy amennyiben Tiszának a parlamentben sikerül letörnie az obstrukciót, akkor a belső ellentétek felerősödése várható, mert hívei táborában többen - Széli Kálmán, Andrássy Gyula, Wekerle Sándor - a kormányfői poszt elnyerését remélik, és a miniszterelnöktől a goromba munka elvégzését várják. A másik elmélet szerint előfordulhat, hogy az országgyűlés továbbra is munkaképtelen marad, ebben az esetben a miniszterelnöknek azért kell mennie, mert nem valósította meg programját. Felvetődött az új választás ki- 710 711 712 710 Egyetértés, 1904. február 24. Az anyagi kompenzációk. 711 Pallavicini Ede ó'rgróf erről így ír: „A Tisza-Apponyi jelenet kínos volt, különösen Tisza embereire nézve. Tisza felpaprikázta Apponyit, de az pofon vágta Tiszát, ki másnap és harmadnap mindent visszavont. En úgy látom, hogy Tisza már nem fog boldogulni, nincs igazi pártja, s nézetem szerint abban az öreg hibában szenved, hogy itt keresi a baj csíráját, holott az Bécsben van, a bécsi körök hagyományos szamárságában és rosszakaratában.” (MNL OL P 389 2. cs. 49. Pallavicini Ede őrgróf levele gróf Károlyi Sándor részére. 1904. február 29.) 712 Egyetértés, 1904. február 25. Tisza István beszéde. 191
