Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
Regeszták 87 servienseit: Pált, Domonkost, Tamást és Crispianust, hogy Péter nevű jobbágyát bántalmazták (Litteras discretionis véstre recepimus reverenter, in quibus vidimus contineri, quod comes Marcellus dixisset vobis comperendo, quod Petrus de Trebuch et servientes eiusdem, videlicet Paulus, Dominicus, Thomas et Crispinus Petrum iobagionem suum vapulassent), ezért megkéri a káptalant a vizsgálat lefolytatására. Kőszegi János kiküldött embere (Hudus fia János) és a káptalani tanú meg is erősítette mindezeket, és a feleket János színe elé idézték Szent Domonkos nyolcadát (aug. 11.) követő hétfőre (terminum eisdem secundam feriam proximam post octavas beati Dominien assignando - DL 93961.). A nevek és az időpontok egyezősége kapcsán bizonyos, hogy a per Kőszegi János előtt zajlott, ő volt tehát az oklevéladó. A kiadvány hátulján a pergamenen túlnyúló, nagy méretű, kb. 60-70 mm közötti körpecsét foltja nincs ezzel ellentmondásban (János 63 mm-es pecsétjére ld. a 147. sz. reg. kommentárját). János élet- és hivatali ideje 1272 és 1308 közé helyezi ezt a levelet, báni tisztséget (ahogyan a káptalani oklevél címzése említi őt) azonban csak 1275-től szerzett (Zsoldos: Archontológia 315-316.), igaz, ez a cím lehet nagybárói mivoltára utaló megtisztelő megszólítás is. Az itt említett káldi Marcell fia Marcell az 1280-as években bukkan fel először biztosan datálható oklevélben, és 1308-ben már ő sem élt (AOkl II. 538. sz., vö. Engel: Genealógia, Káldi [Sári, Marcellfalvi; Vas m.]). A döntőbírák közül Péter fia Márton, halastói Markys és Endre fia András is felbukkan más kiadványokban (281. sz. reg.). Közülük legjobban Hermán nb. Endre fia Andrást ismerjük, az 1260-1290-es években tűnik fel (Karácsonyi: Magyar nemzetségek 620.; vö.: 16., 20-21., 68. sz. reg.; valószínűleg őt említik az esztergomi káptalan 1296-i oklevelében: MESII. 471-472.; keltére ld. Zsoldos: Archontológia 58.425. jz.; a vasvári káptalan 1290-es évekre datált, szintén őt említő oklevele viszont az 1260-as évekre vontakozik: ÁÚO X. 437-438., 1290-es évekre való datálására ld. RA 4402. sz., vö. 17. sz. reg. és komm.). Mindezek alapján leginkább az 1270-1290-es évekre keltezhetjük az oklevelet, de egyértelmű határvonal az említett 1308-as év előtt nem húzható. Ezen kívül csak azok az évek jöhetnek számba, ahol a Szent Domonkos nyolcada (aug. 11.) utáni hétfő (ahogyan a káptalani oklevél írta le az idézés dátumát) egyezik a Nagyboldogasszony (aug. 15.) utáni hétfővel (ahogyan a jelen DPM írta le az előtte való megjelenés időpontját). A fenti évkörön belül ennek az 1276-1277, 1281-1283., 1287-1288., 1292-1294., 1298- 1299. és az 1304-1305. évek felelnek meg, máskor az aug. 11. utáni hétfő az aug. 15. utáni hétfő elé esett. Mivel János az Anjou-korban már csak az örökös nádori címét viselte, ezért az 1304-1305-ös évek kizárhatóak. Az is igen valószínű, hogy az oklevelet nem olyan időpontban adják ki, amikor János éppen nádor volt, akkor a káptalan annak címzi, és nem az alacsonyabb rangú bánnak - jelentsen itt a „bán" akár Szlavónia élén álló tisztségviselőt, akár csak magas rangú megszólítást. Ezek alapján kizárhatjuk az 1281., 1287-1288. évet (ezen utóbbi évben aug. 9-én még nádor volt, így a vasvári káptalan Szent Domonkos előtti pénteken kelt levele szintén nem címezhette bánnak, vö. Zsoldos: Archontológia 22.). Köztörténeti adatok alapján még tovább súlyozhatjuk a fenti éveket. Az oklevél ugyanis Óbudán kelt, és felmerül a kérdés, hogy melyik év nyarán tartózkodhatott a nyugat-magyarországi birtokain élő nagyúr az ország központjában. Biztosan kizárható az 1292. év, amikor augusztus elején Szlavóniában volt, és foglyul ejtette az oda utazó uralkodót (Zsoldos: III. András 181.). Bár a király nem sokára kiszabadult, a politikai viszony János és III. András között igen feszült volt egészen 1300-ig, amit jól mutat, hogy a király 1297-ben kiközösíttette őt a pápával, amit a nagyúr csak a királlyal szembeforduló Bicskei Gergely érsek révén tudott hatástalanítani 1299-ben (Wertner: Güssingiek 138-139.). Kicsi tehát a valószínűsége, hogy János 1293-1294 vagy éppen 1298-1299 nyarán a királyi udvar környékén időzött volna (noha nem teljesen kizárható). Az oklevelek időrendje azonban mégis azt sejteti, hogy János egy előre eltervezett eseményre utazott fel az ország középpontjába: a káptalani diploma júl.-aug. fordulóján János színe elé rendelte a feleket, és azok nagyjából két héttel később meg is jelentek előtte Óbudán, ezért János embere ekkor már tudta, hogy az ura az ország központjában tartózkodik. 1282-1283 folyamán ilyen eseményről nem tudunk, de a megmaradt egyetlen évpár idején (1276-1277) ténylegesen is volt egy nyári országgyűlés Budán, 1276 júniusában. Ott a Kőszegi-párt került hatalomra a Csákokkal szemben, és maga Kőszegi János is megkapta a tárnokmesteri posztot (az előtt bő fél évvel fosztották meg szlavón báni méltóságától, 1275 végén) (S. Kiss: Generalis congregatio 24-28.; Szűcs: Utolsó Árpádok 288.; Zsoldos: Archontológia 47, 64.). Jánosnak tehát nagyon is volt keresnivalója ezen az eseményen, ahová volt bánként ment el, de már tárnokmesterként
