Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
Regeszták 159 Genealógia, Ják nem 3. Rába-jobbparti főág 2. tábla: Sitkéi; ott 1271-1289 közötti megjelenésekkel, ám 1290-ben még biztosan élt, ld. 128. sz. reg.). Balozsaj fia Jakab a Herény nemzetséghez tartozott (Engel: Genealógia, Herény nem), és 1293-ban már biztosan nem élt, mivel egy általa eladott föld visszavásárlási jogáról ekkor már a fiai mondanak le hivatalosan (HO VII. 236-237). Az oklevél hátulján egy halvány, kb. 61-63 mm-es pecsétfolt található. A méret egyezik Héder nb. Kőszegi János pecsétméretével (kb. 62 mm., vö. DL 93881.), ám kisebb Kőszegi Miklós (DL 66395.) sigillumánál. Mivel az oklevél területi vonatkozásai egységesen Vas megyébe mutatnak, és a peres felek gyakran megfordultak a Kőszegiek törvényszéke előtt, továbbá a pecsétfolt mérete egyezik Kőszegi János pecsétméretével, ezért a kibocsátót vele azonosíthatjuk. Ez esetben a terminus post quem 1273, amikortól János ilyen méretű pecsétnyomót használt (ld. DL 86499.). 148: [1288. vagy 1293.] szept. 14., Gönc - Aba Amadé nádor Abban a perben, amely egyik részről Heym comes, másik részről Illés, Henrik és Miklós között folyt Весе fia Márton Középbárca (Barchakuzep) nevű földben bírt 10 márkát érő része miatt, és amelyről Illés és társai azt állították, hogy az egri káptalan oklevele szerint rájuk szállt örökjogon, az oklevéladó úgy határozott, hogy Illésék a Szent Kereszt felmagasztalásának nyolcadán [szept. 21.] mutassák be neki az oklevelet, amelyet megtekintve dönteni fog közöttük. D. in Gunch in fest. exaltationis S. Crucis. Eredeti DL 75209. (Máriássy család levéltára, Máriássy Ferenc 37.) Kiadása, regesztája: RP 252. sz. Az oklevél összefügg a 145. sz. kiadvánnyal, amely előírta a feleknek az itteni megjelenést. Az oklevelek kiadóját az itteni DPM hátuljára nyomott pecsét azonosítja, amely Aba Amadé 1293/1295-ig használt első nádori pecsétje. A keltezését a nádori oklevéltárban 1293-ra helyeztük a következő indokkal. Az első kiadványban Kisasszony utáni hétfőre írták elő a feleknek a megjelenést, amely meg is történt, és az itteni DPM a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén (szept. 14.) kelt, amely azonos az előírt megjelenéssel. Tehát olyan évek jöhetnek szóba, amikor a Kisasszony utáni hétfő szept. 14-re esett. 1295 előtt (ameddig Amadé az itt található pecsétet használta) egyedül az 1293-as az egyetlen ilyen év. Ld. részletesebben az RP 252. sz. reg. kommentárjában. Bár a fenti logika is igaz lehet, egy másik lehetőség is számba jöhet. Az ilyen okleveleket ugyanis nem csak a megjelenést előíró napon, hanem annak másnapján is kiadhatták. Vagyis elképzelhető, hogy a Kisasszony utáni hétfő, a felek megjelenése valójában szept. 13. volt, és ezt az oklevelet másnap, a Szent Kereszt ünnepén adták ki. Ez esetben az 1288. év is felmerülhet, és egyéb, nem csak naptári érvek is szólnak ezen év mellett. Az itteni ügymenet ugyanis összefüggésbe hozható Aba Amadé egy 1288. évi oklevelével. Egy aug. 20. utáni diplomában Amadé elvette bírság címén az itt is megjelenő Весе fia Márton és fivére: Lőrinc földjeit, többek között Bárcát is, és 1/3-ad részét az itteni Heim comesnek adta (RP 241. sz.). A mostani felperesek, Illésék abban az oklevélben is megjelentek mint birtokszomszédok. Mivel itt is Illésék tiltakoztak az ellen, hogy Heim magáénak tudja Весе fia Márton középbárcai részét, nem lehetetlen, hogy az 1288. évi elkobzás miatt tiltakoztak, mondván, hogy a nádor azt a részt jogtalanul vette el Весе fia Mártontól és adta Heimnek (ahogy az 1288-as oklevélben olvasható), mivel azt már ők korábban megkapták. Ha az összefüggés fennáll, akkor logikusabb, hogy a tilalmat már az elkobzás évében, 1288-ban megtegyék Illésék, mielőtt Heimet beiktatták volna, és nem vártak ezzel 1293-ig. Tegyük hozzá: néhány részlet nem egyezik: itt Középbárca miatt tiltakoztak, ám Heim az 1288. évi diploma szerint Felsőbárcát kapta meg, Középbárcát pedig Amadé Mojta fiainak: Edusnak és Mojsnak adta el. Továbbá az eladások az 1288. évi oklevél szerint mindig a rokonság beleegyezésével történtek, amelybe Illésék is beletartoztak a felsorolás
