Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
100 Szó'cs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek 81: [1280.] máj. 4., Buda - János alországbíró Azon ügyben, amelyet Simon comes fia Sándor, Endre comes és domanhidi (de Damahyd [!]) Péternek, Ubul (Jubul [!]) fia Mihály fivérének az özvegye folytatott ugyanezen Mihály ellen az oklevéladó színe előtt, a felek a következőképpen egyeztek ki. Pünkösd nyolcadán [1280. jún. 16.] Mihály a váradi káptalan színe előtt a fivérének: Péternek a fiát, Miklóst rábízza Péter özvegyére, hogy tartsa el, és ad mellé egy Erzsébet nevű szolgálót két fiával és két leányával. Péter birtokait Mihály tartja magánál addig, amíg Miklós el nem éri a törvényes kort. A dománhidi hídvámot viszont Mihály és a mondott özvegyasszony [új] házastársa (maritus), Sándor közösen adják bérbe (locabunt), és a vám fele Mihályt illeti, a másik fele az asszonyt. Ezen kívül, ha Miklós eléri a mondott nagykorúságot, akkor az asszony átadja neki a szolgálónőt és gyerekeit, vagy pedig - ha az nem fizette ki neki a tartozását - visszaadja Mihály comesnek, aki viszont köteles kifizetni neki a hitbérét (dotem suam). A felek az ügyre vonatkozó összes oklevelüket átadják a káptalannak érvénytelenítésre. Sándor azt is hozzátette, hogy a szolgálónő fiai közül egy legyen az asszonyé, és a hídvámot Szent Mártontól [nov. 11.] Szent Györgyig [ápr. 24.] Mihály comesre bízza. D. Bude sabbato post oct. s. Georgii. Eredetije 1859-ben Ernst Friedrich Mooyer szerint Rintelnben. Kiadása: Mooyer: Okleveli adalékok 178-179. (ex orig.) Az oklevél, mint arra már kiadója is rámutatott, összefügg a váradi káptalan év nélküli, okt. 28-án kelt levelével, amely szerint Ubul fia Mihály, illetve domanhidi (de Damanhyda) Péter özvegye és annak fia: Miklós intézkedtek Domanhida, Penyige (Damanhyda, Penegne) birtokok és a hídvám utáni jövedelemről a János alországbíró oklevelében foglaltak alapján (DF 285767. Pontatlan kiadása: CD VII/2. 205.). Kállay Ubul hívta fel a figyelmet egy másik, 1280. jún. 8-án kelt DPM-ra, amelyben az oklevéladó hivatkozott saját korábbi memoriálisára, és aszerint Simon fia Sándor köteles volt pünkösd előtti péntekre (jún. 7.) a színe elé állítani a kiskorú Péter fia Miklóst, hogy az érvényesnek tekinti-e a Simon-fiaknak Ubul fia Mihállyal kötött megegyezését, vagy sem, ezen kívül rendelkezzenek a birtokok jövedelmének felosztásáról (84. sz. reg.). Kállay szerint a váradi káptalan októberben az 1280. jún. 8-i oklevelére hivatkozott (amelyet így János alországbíró adott volna ki), és az ebben a júniusi oklevélben említett memoriális nem más, mint a jelen, Szent György nyolcada utáni szombaton kelt DPM. így az oklevelek mind 1280-ban keltek, és mindkét DPM kiadója János alországbíró lenne (Kállay: Keltezetlen oklevelek 120.). Véleményünk szerint az oklevelek közt ennél bonyolultabb az összefüggés, és az 1280. jún. 8-i DPM-t nem az alországbíró adta ki, és az ott említett memoriális nem vonatkozik erre a kiadványra, hiszen ebben az oklevéladó a váradi káptalan előtti megjelenést írta elő jún. 16-ra, míg a jún. 8-i DPM szerint a kibocsátó korábbi oklevele a saját színe előtt való megjelenést parancsolta a feleknek jún. 7-re. Az ügy részletesebb rekonstrukcióját lásd a 84. sz. reg. utáni kommentárban. Ezen DPM kiadási ideje és kibocsátójának meghatározása terén viszont kétségtelenül igaza van Kállaynak, hiszen az oklevelek azonos ügyet takarnak. És mivel a váradi káptalan októberi oklevele szerint (ahol már nem csak a hídvám után járó, hanem a birtokok utáni jövedelmet is megosztották a felek) az előtte való megjelenést János alországbíró írta elő, ezért a kibocsátót nyugodtan azonosíthatjuk ővele. Tegyük hozzá: a váradi káptalan nem erre az oklevélre hivatkozott októberben, hanem az alországbíró egy másik kiadványára. Az ügy lehetséges rekonstrukciójára, mint említettük, lásd a 84. sz. reg. utáni kommentárt.
