Zsigmondkori oklevéltár XII. 1425 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 52. Budapest, 2013)

1425

1425. november 7. - november 8. 465 re, ahol összehívva a szomszédokat és a határosokat visszafoglalták azokat (Bakai Zsig- mond felesége: Veronika) asszony (nob.) jogai szerint, elhatárolták mások birtokjogaitól, majd iktatták azokat az asszony részére minden tartozékukkal és haszonvételükkel iure suo incumbenti örök birtoklásra ellentmondás nélkül, a törvényes három napot iuxta regni consuetudinem a helyszínen töltve. Privilegiális formában kiállított oklevelüket függőpecsétjük ráfüggesztésével erősítették meg. Méltóságsor: Lépes György prépost, György éneklő-, Mihály őrkanonok, Balázs dékán. Hártyán, függőpecséttel. DL 11725. (Acta Transylvanica 13-88.) - Fejér XI. 489., reg., kelet nélkül. 1205 Nov. 8. (in descensu nostro exercituali prope civitatem Kremser, f. V. a. Martini) Zs. a pozsonyi káptalanhoz. Elmondták neki Kwerthueles-i János diák fiai: Márton, László és György nevében, hogy be akarnak menni a Pozsony megyei Zily birtok őket zálogjogán megillető részébe. Ezért megparancsolja a káptalannak, hogy küldjék ki tanúbizony­ságukat, akinek a jelenlétében a királyi emberek egyike menjen ki a mondott birtok­részhez, ahol a szomszédok és határosok összehívása után vezesse be Mártont, Lászlót és Györgyöt a birtokba, majd iktassa részükre zálogjogán, az esetleges ellentmondókat pedig idézze meg a különös jelenlét elé alkalmas időpontra, a káptalan pedig ugyanoda tegyen jelentést. Kijelölt királyi emberek: Nicolaus de Kwerthueles, Michael fi Iohannis, Paulus de eadem, Pangracius de Chepen, Sebastianus de Apay, Ladislaus de eadem. Foltos papíron, egy helyen kisebb lyukkal, vörös színű zárópecsét nyomaival. Pozsonyi kápt. orsz. lt., 6-7-2. (DF 226108.) - A hátlapon a káptalan feljegyzése, amely szerint Apay-i Sebestyén királyi ember Jakab Mayteh-i plébános és esperes jelenlétében az aprószentek ünnepén (dec. 28.) elvégezte a feladatot. 1 Utána kihúzva: Ilii. 1206 Nov. 8. (Bude, 34. die oct. Mich.) Zs. azt a pert, amelyet Nabrad-i János fia: János folytat Waya-i Ábrahám és István ellen a királyi különös jelenlét előtt a leleszi konvent vizs­gálati és idézőlevelében foglalt ügyben a jelen Mihály-napi nyolcadon, ex deliberatione prelatorum et baronum nostrorum (1426) vízkereszt nyolcadára halasztja, ugyancsak a különös jelenlét elé. Presentes autem propter celerem expeditionem aliarum causarum regnicolarum nostrorum sigillo ... Iohannis episcopi Zagrabiensis, aule nostre et regina- lis maiestatum sumprimi cancellarii fecimus consignari. Papíron, zárópecsét nyomával. DL 97037. (Vay cs., berkeszi.) 1207 Nov. 8. Buda. Zs. Miklós pannonhalmi apátnak Némái Kolos Jakab fia: Jeromos ellen a királyi különös jelen­léten folyó perét a főpapok és bárók tanácsából (1426) vízkereszt nyolcadára halasztja. Presentes autem prop­ter absentiam ... Iohannis episcopi ecclesie Zagrabiensis aule nostre et reginalis maiestatum supremi cancel­larii et sigillorum nostrorum erga ipsum habitorum sigillo eiusdem fecimus consignari. - HO II. 238. (DL 48794. Üchtritz-Amadé cs.) Pannonh. rendt. III. 502. (Uo. - Múz. törzsanyag, Véghely-gyüjt. 1899-86.) 1208 Nov. 8. (Bude, fi V. p. Emerici) Zs. a pozsonyi káptalanhoz. Elmondták neki Frathnyo-i Groff Pál (egr.) nevében, hogy a Sopron megyei Alramus nevű birtoka idegen kézen van, ezért törvényesen vissza kell foglalni és őt abba be kell vezetni. Ezért megparancsolja a

Next

/
Thumbnails
Contents