Az Árpád-kori nádorok és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 51. Budapest, 2012)
A regesztázás módja
18 A regesztázás módja Végül némi magyarázatot kíván az „helyetteseik" kifejezés is. Igazából nem teljesen egyértelmű, hogy a különféle nevekkel illetett nádorhelyettesítő tisztségek (vi- cepalatinus, viceiudex palatini, vicarius palatini) pontosan hány különféle hivatalt takartak. Magunk úgy véljük, hogy nem lehet szilárd választóvonalat húzni közéjük, ugyanakkor néhány nádor (Aba nb. Amadé) esetében mégis érdemes különválasztani az alnádort (vicepalatinus) és a nádori albírót (viceiudex palatini), amely terminológiák használata aztán az Anjou-korra ismét esetleges lett. Halvány nyomok már mutatnak arra, hogy a 13. század második felétől meg lehet különböztetni a Pesten majd Budán székelő, és a pesti ispáni jogkört is ellátó vicepalatinus hivatalát a nádor környezetében tevékenykedő viceiudexétői. Jelen okmánytárba az összes nádorhelyettes által kiadott oklevelet felvettük, és az egyes regeszták címsorában is különválasztjuk a titulusokat, mintegy „tükörfordítását" adva az oklevélben szereplő titulációnak. Ám - hangsúlyozzuk - nem minden különböző tisztségnév jelent ténylegesen külön intézményt, főként a tatárjárás előtti időszakban. A regeszták formai jegyei értelemszerűen a Szentpétery-féle kritikai jegyzék jellegzetességeit követik. Közelebbről a Zsoldos Attila által szerkesztett legutolsó kötet (RD) számított mintának, ugyanakkor jó néhány jellegzetesség is eltérő. Az első nagy különbség a regeszták egymásutánisága. A Szentpétery-Borsa-Zsoldos sorozat fő sorba rendezési elve a kibocsátók személye volt, így II. András 1235. évi oklevelei után Béla „királyfi" 1220. évi kiadványai következnek (RA 566-567. sz.), és IV. Béla 1270. évi, majd nem keltezhető diplomái után (immáron egy új kötetben) István „királyfi", majd ifjabb király kiadványai jönnek az 1250-1260-as évekből (RA 1750-1751. sz.). Még szembetűnőbb ez az elv a hercegek és királynék esetében, ahol nem csak a hercegek és királynék levelei vannak különválasztva, de a királynékon belül is a királyi oklevelekhez hasonló rendezési elv érvényesül (lásd pl. RD 80-81. sz., 83-84. sz., 155-156. sz.). Kérdéses volt, hogy a nádorok esetében is ezt kövessük-e. A kötetben (a hamisakat is ideszámítva) kereken 30 nádor és feleannyi, 15 nádorhelyettes kiadványait találhatjuk meg, akik közül nem kevesen több esetben is viselték e tisztséget, és pl. a kilenc alkalommal is nádori hivatalt viselő Henrik fia Miklós első és utolsó hivatala közt több, mint 20 év telt el. Emellett 1262 (kimutathatóan 1263) és 1270 között István ifjabb király párhuzamosan is tartott nádorokat, ezen kívül III. András uralkodása alatt többször is látunk példát egyidejűleg két nádorra, akik az ország két része felett bírták hivatalukat (lásd Archont. 1000-1301. 23-26.). A nádorváltások szempontjából a 13. sz. azon utolsó harmada a legkuszább, amely korszakból a legtöbb oklevél maradt fent. Ezért úgy láttuk, hogy ha nádorok alapján haladnánk, az annyira össze-vissza „dobálná" a kronológiát, hogy nagyon nehéz lenne egy adott korszak (pl. az 1280-as évek) nádori okleveleit összeszedni. Ezért a fő rendező elvnek a kronológiát választottuk. Ez is több nehézséget vetett föl, leginkább azt, hogy éppen a 13. sz. említett utolsó harmadából datálatlan a nádori oklevelek egy jelentős hányada (ez egyébként nem csak a nádori oklevelekre igaz, és ugyanerre az időszakra, a 13. sz. második felére, 14. sz. első harmadára jellemző a kiadó nevét meg nem jelölő, ún. „damus pro memoria" oklevelek kibocsátása is), így a kronológia egy része spekulatív. A datálatlan oklevelek esetében a rendező elv a kibocsátás lehetséges évének felső határa lett. Ha valaki nem egy adott időszak, hanem egy konkrét nádor okleveleit szeretné kikeresni, az a regeszták utáni nádormutatóból tud tájékozódni. A regesztázás módja nagyjából egyezik a kritikai jegyzék-sorozat szabályaival. A bal oldali hasábban szerepel a kibocsátás éve és helye. Amennyiben a keltezés valamelyik tétele nem szerepel a forrásban, úgy a kikövetkeztetett elem zárójelben
