Az Árpád-kori nádorok és helyetteseik okleveleinek kritikai jegyzéke (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 51. Budapest, 2012)
A regesztázás módja
A REGESZTÁZÁS MÓDJA A kötet a címe szerint az „Árpád-kori nádorok és helyetteseik" okleveleinek regesztáit tartalmazza, és egyfajta folytatása kíván lenni a Szentpétery Imre által elkezdett, majd Borsa Iván és Zsoldos Attila által folytatott „kritikai" sorozatnak (RA, RD). Bár evidensnek tűnik, de érdemes a cím mindhárom elemére részletesebben kitérni. Az időhatár az Árpád-kor, ám világos, hogy az a dinasztikus időkorlát, amely hivatalosan 1301. január 14-én ér véget, maradéktalanul nem tartható. A királyi és hercegi okleveleknél ilyen problémával értelemszerűen nem kellett szembenézni, a királynék kapcsán pedig Zsoldos Attila csak a dinasztikus határvonalig készítette el a regesztákat, és a férjét túlélő Ágnes királyné esetében az 1301 utáni okleveleknél az Anjou-kori Oklevéltár vonatkozó köteteihez utalta olvasóját (RD 176.). Bár az Árpád-kori nádorok intézménytörténeti cezúráját csak a 14. sz. első évtizedének végén érdemes meghúzni (vö. Zsoldos 2011b. 299.), a regesztaduplumok elkerülése végett mi is inkább a klasszikus Árpád-kor végét, 1301-et tekintettük az elvi záródátumnak. Ezt azonban nem lehetett mindig tartani, hiszen több olyan datálatlan nádori oklevelünk is van, amelyek lehetséges terminus post quem)e az 1290-es évek, ám a terminus ante quem már az Anjou-korra nyúlik át. így azok a datálatlan oklevelek is bekerültek, amelyeknek lehet Árpád-kori vonatkozásuk is. Az olyan okleveleket viszont, amelyek biztosan az Anjou-kor első évtizedére esnek, kihagytuk, hiszen azokat bárki megtalálhatja az Anjou-kori Oklevéltár sorozat első két kötetében. (Tegyük hozzá: jelenleg, 2012-ben még nincs kész a Károly-kori keltezetlen okleveleket magába foglaló kötet, és a kora-Anjou-kori nádori oklevelek jelentős hányada ebbe a csoportba tartozik.) A cím második elemében szereplő „nádori oklevelek" alatt nem a nádori intézmény okleveleit értjük, hanem tágabban, a nádori tisztséget viselők által kiadott diplomákat. Felvettük tehát azokat a leveleket is, amelyeket az éppen aktuális nádor nem nádorként adott ki, hanem pl. megyésispánként, király által delegált speciális bíróként, esetleg magánemberként (ilyen Mojs nádor végrendelete, vagy Csák Máté nádor birtokigazgatási utasítása tiszttartójához). Az itt szereplő oklevelekben az egyetlen közös elem, hogy kiadója az intitulációban palatínusnak címezte önmagát, illetve tartalmi átírás esetén annak címezték őt. Ez a válogatási mód természetesen hordoz magában némi „kockázati tényezőt", különösen a tartalmi átírások és emlitések esetében (hiszen nem egyszer előfordult, hogy a korabeli elit tagjait akkor is az egyik legmagasabb hivatalával szokták emlegetni, ha már éppen nem viselte azt a tisztet), de úgy véljük, hogy viszonylag pontosan el lehet dönteni, hogy tényleg egy nádori oklevélről van-e szó az adott forrásban, vagy sem. Amennyiben ez mégsem volt egyértelmű, úgy a regeszta a bizonytalan nádori oklevelek csoportjába került bele, amely a felsorolás végén található, folytatólagos számozással (333-345. sz. reg.).
