Zsigmondkori oklevéltár XI. 1424 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 49. Budapest, 2008)

1424

1424. november 12. 509 gának a jelenlétében ítélnek majd, azt a felek 10 márka bírság büntetése mellett kötelesek elfogadni. Két eredeti példányban, mindkettő papíron, a hátlapon pecsét nyomával. DL 59003. (Forgách cs.) 1276 Nov. 12. (prope civitatem Nytriensem, 7. die f. II. p. Omn. Sanct.) Garai Miklós nádor előtt megjelent Dobodel-i Mihály fia: György egyfelől, másfelől Tay[na]-i Jakab Levna-i László fiai: Bereck és János nevében nyitrai levéllel és azt a beval­lást tették, hogy jóllehet György a másik fél ellen az apjának: Mihálynak az uteri­na nővére: Klára Levna-i Fülöptől született hajadon leánya László általi megmér- gezése (intoxicationis) és Klára bizonyos ruhájának (cuiusdam palii) erőszakos visszatartása, míg Bereck és János György ellen Klára asszony hitbérének és jegyajándékának e György részére történő jogtalan kifizetése ügyében a jelenlegi, Nyitra megye nemességének universitas-a részére Nyitra város mellett, minden­szentek utáni hétfőn (nov. 6.) tartott közgyűlésén pert akartak indítani, ügyeiket végül nyolc egyenlő arányban választandó fogott bírára bízták oly módon, hogy amit ezek vízkereszt 20. napján (1425. jan. 25.) a nyitrai püspök Radiska nevű fa­lujában, a nyitrai káptalan tanúbizonysága előtt - akinek a kiküldését e levéllel kéri - meghallgatva a feleket és megtekintve jogaikat ítélnek majd, azt a felek kö­telesek 3 márka bírság terhe alatt elfogadni. Papíron, a hátlapon pecsét nyomával. DL 95337. (Ocskay cs.) 1277 Nov. 12. (16. die Simonis et lude) László sági prépost és konventje emlékezetül adja, hogy Zs. birodalmi pecséttel ellátott, ad propriam suam commissionem, Borbála királyné részére, 1424. okt. 11-én kelt iktatóparancsa (1133) értelmében Radwan-i Péter fia: János királyi emberrel kiküldték tanúbizonyságukat: Lőrinc papot, szerzetestársukat, akik visszatérve jelentették, hogy Simon és Júda napon (okt. 28.) és az azt követő napokon az iktatóparancsban felsorolt Zólyom megyé­hez, városokhoz, várakhoz, mezővárosokhoz, vámokhoz és falvakhoz, illetve ezek tartozékaihoz és haszonvételeihez mentek, amelyek birtokába - összehívva a szomszédokat és határosokat - bevezették Borbála királynét és ezeket a részére iktatták királyi adomány címén, ellentmondás nélkül. A konvent privilégiális ok­levelét hiteles pecsétje felfüggesztésével erősítette meg és Borbála királyné részé­re bocsátotta ki. Átírta Zs. 1425. jan. 25-i privilégiumában, amelynek szövegét a budai káptalan 1428. szept. 21-i ok­levele tartotta fenn. HHStA, Ung. Urk. Abt., Rep. XVI. (86.) (DF 287107.) - Ennek 18. századi egy­szerű másolata: HHStA, Ung. Akten, Fase. 333., Konv. F., f. 62-75. (DF 276167.) - A budai káptalan oklevelének hiányos 18. századi egyszerű másolata: FHKA, Hoffinanz-Ungam, Rote l/B/54-74. (DF 286329.) - M. Tört. Tár XII. 277., reg. 1278 Nov. 12-30. között, (prope civitatem Nitriensem, [...] die f. II. p. Omn. Sanct.) Garai Miklós nádor emlékezetül adja, hogy a Nyitra megye nemeseinek universi- tas-a részére mindenszentek utáni hétfőn (nov. 6.) Nyitra város mellett tartott közgyűlésén Hydaga-i Bálint diák György esztergomi érsek nevében ennek leve­lével tiltakozott, hogy Vendegy-i László fia: Miklós és azóta elhunyt anyja János érsek halála (1418) után az érsek Izbegh, e Miklós Sarló és (Ethey-i) Domokos

Next

/
Thumbnails
Contents