Zsigmondkori oklevéltár XI. 1424 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 49. Budapest, 2008)
1424
508 1424. november 12. Péter között folyó pert ugyanekkorra halasztotta. - Mindenszentek nyolcadáról a per perhalasztó levele alapján általános királyi rendeletre (1424.) vízkereszt nyolcadára került. Ekkor Albert diák a felperesek nevében nádori levéllel bemutatta a konvent válaszlevelét, miszerint Therezthenye-i István fia: György nádori és János karbeli klerikus konventi emberek csütörtökön, 11 ezer szűz napján (1423. okt. 21.) Jánost Lekenye nevű birtokán megidézték mindenszentek nyolcadára a nádor jelenléte elé. Ekkor viszont Péter nem jelent meg, akit ezért megbírságolt (vö. 129.), majd kérte a konventtől Péter másodszori megidézését György-nap nyolcadára, továbbá a felperesek és Forgach János között folyó pert ugyanekkora halasztotta. - Ezen a nyolcadon megjelent Albert diák a felperesek nevében jászói levéllel és bemutatta a konvent válaszlevelét, miszerint Theresthenye-i László fia: György nádori és Simon jegyző konventi emberek Reminiscere vasárnap előtti szombaton (márc. 18.) Forgach Pétert megidézték Lekenye birtokon lévő részén György-nap nyolcadára a nádor jelenléte elé. - Erre a nyolcadra Péter megint nem jött el, akit ezért megbírságolt, és kérte a konventet, hogy idézzék meg harmadszorra is őt Jakab-nap nyolcadára, egyszersmind a felperesek és Forgach Miklósi!) között folyó pert is ekkorra halasztotta. - Erről a nyolcadról általános királyi rendeletre a pert Mihály-nap nyolcadára halasztotta. Ekkor megjelent Albert diák a felperesek nevében esztergomi káptalani levéllel és bemutatta a konvent válaszlevelét (vö. 847.). Erre a nyolcadra Forgach János nem jött el, akit ezért megbírságolt. A felperesek és Forgach Péter között folyó pert (1425.) vízkereszt nyolcadára halasztva kéri a konventet, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akivel a nádori emberek egyike idézze meg jelenléte elé ugyanerre a nyolcadra harmadszorra is Forgach Jánost végső válaszadásra és a 27 márka bírónak és másik félnek járó bírság megfizetésére, majd tegyenek jelentést. Mivel Forgach Péter a neki és a másik félnek járó 27 márka bírságot nem fizette meg, legközelebb kétszeresét fizesse.'Nádori emberek: Jacobus de Abach, Stephanus de Bonya, Paulus de Abach, Laurentius de Waal, Paulus Abach de Melethe, Jacobus, Georgius, Petrus de Kalna, Laurentius de Therestenye, Johannes f. Thome de Myhalfalwa. - A külzeten: Sz (kézjegy), solvisset, C den. Papíron, záró gyűrűspecsét nyomával. DL 11578. (NRA 1549-29.) - A hátlap bal szélén perfeljegyzés: Pro A(ctore) Albertus de Jobbagy cum Jazo et nostris, pro I(n causam attracto) Nicolaus de Hui cum Nitra. Johannes non, et ad G(eorgii) debet proclamari. Nobis solvit XL - Fejér A78. 605., reg. 1 Az utolsó mondat a dátum után olvasható és Datum ut supra zárja le. 1275 Nov. 12. (prope civitatem Nytriensem, 7. die f. II. p. Omn. Sanct.) Garai Miklós nádor előtt megjelent Emeke-i János fia: Miklós egyfelől, másfelől Raychan-i János Gymes-i Forgach Miklós özvegye: Márta nevében zobori levéllel, és azt a bevallást tették, hogy jóllehet Miklós pert akart indítani Márta ellen a mostani, Nyit- ra megye nemességének universitas-a részére mindenszentek utáni hétfőn (nov. 6.), Nyitra város mellett tartott közgyűlésén egy Thorozmel birtokon lakó jobbágya megveretése, széna elhordatása, az asszony bizonyos barmainak Miklós kárára történt elhajtása ügyében, amely tetteket Márta familiárisai hajtották végre, végül azonban ügyüket nyolc egyenlő arányban választandó bíróra bízták oly módon, hogy amit e bírák - meghallgatva a feleket és megtekintve jogaikat - vízkereszt 15. napján (1425. jan. 20.) Nyitra városban, a nyitrai káptalan tanúbizonysá