Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
35. 1957. augusztus 1.
1957. augusztus 8. MT ülések jegyzőkönyvei Varga András elvtárs javasolta az 1. § olyan módosítását, hogy a kereskedő közellátás szempontjából szükségtelen tevékenységét ne csak a belkereskedelmi miniszter, hanem az illetékes tanácsi szervek is megállapíthassák.10 11 Pongrácz Kálmán elvtárs nem értett egyet Varga András elvtárs javaslatával és az eredeti szöveg elfogadását javasolta. Panák László elvtárs a 3. § módosítására tett javaslatot, amelynek értelmében a magánkereskedő csak telephelye közigazgatási határán belül eszközölhet vásárlásokat. Sebes Sándor elvtárs ezzel a javaslattal nem értett egyet és bejelentette, hogy a Legfőbb Ügyészség szövegmódosítása a 3. §-ra is vonatkozik, és a javasolt új szöveg a SZÖVOSZ aggályait el fogja oszlatni. A kormány az előterjesztést a Legfőbb Ügyészség javaslatainak figyelembevételével elfogadta.” 3. A szovjet tiszti családok lakásigényeinek megoldása12 13 Előadó: Trautmann Rezső elvtárs Meghívott: Varga András elvtárs Münnich Ferenc elvtárs bejelentette, hogy az előterjesztésben foglalt nagyjelentőségű politikai kérdésekre tekintettel a kormány az előterjesztést ne tárgyalja, hanem előzetesen terjessze illetékes pártfórumok elé.12 A kormány az előterjesztést napirendről levette.14 10 A tervezet 1. §-a szerint „Azt, hogy a kereskedő működése a közellátás biztosítása szempontjából szükségtelen, a belkereskedelmi miniszter állapítja meg”. 11 Lásd az 1957. évi 49. tvr-t a Magyar Közlöny 1957. augusztus 15. 89. számában. 12 Az előzményekre lásd a 30. sz. dokumentumot. A 3266/1957. sz. kormányhatározat alapján létrejött tárcaközi bizottság megvizsgálta a Magyarországon állomásozó szovjet alakulatokhoz tartozó tiszti családok elhelyezésének lehetőségét. A szovjet parancsnokság az ország különböző városaiban több száz lakásra jelentett be igényt, ami az előterjesztő szerint kielégíthető lett volna. Mivel azonban a szovjet parancsnokság a tiszti családok elhelyezését rendkívül sürgősnek tartotta, az elhelyezéssel kapcsolatban az előterjesztés kormányhatározat kiadását és azonnali intézkedések megtételét javasolta. Mivel a legtöbb helységben az elhelyezés csak épületek átalakításával vagy leállított beruházások folytatásával volt biztosítható, javasolták, hogy az Országos Tervhivatal 1957-re 20 millió Ft beruházási hitelt bocsásson rendelkezésre. Mivel az épületek átadásával kapcsolatban „vonakodás” volt tapasztalható, az előterjesztők határozatilag akarták kötelezni az egyes minisztereket, ill. tanácsi szerveket a megjelölt objektumok haladéktalan átadására. Az elhelyezés jövőbeni zavartalan biztosítása érdekében azt is indítványozták, hogy az ingatlanközvetítő vállalatok kapjanak hitelkeretet lakások vásárlására, amelyekbe azokat a lakókat lehetett volna átköltöztetni, akik a szovjet tiszti családok elhelyezésére alkalmas lakásokban laktak. 13 Az MSZMP KB Politikai Bizottsága 1957. augusztus 6-ai ülésén tűzték napirendre a kérdést. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei. 1957. július 2.-december 28. I. m. 260. és 282-284. 14 Lásd a 36. sz. dokumentumot. 694