Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

35. 1957. augusztus 1.

MT ülések jegyzőkönyvei Napirend: 1957. augusztus 8. 1. A termelési tanácskozásokról és a szocialista munkaversenyben élenjáró dolgozók és vállalatok jutalmazásáról1 Előadó: Somogyi Miklós elvtárs Meghívott: Varga György elvtárs Somogyi Miklós elvtárs ismertette az egyidejűleg szétosztott kiegészítést,2 mely a Pénzügyminisztérium és a SZOT közötti tárgyalás eredményeként a korábban fennállott vitákat lezárta. Megemlítette, hogy a kiegészítés 3. bekezdésében a „4. oldal: a pénzjutalom táblázat alá” című részben leírási hiba van. „Az államnak befizetendő nyereségrészesedés” helyett „az államnak befizetendő nyereség”-et kell írni. A vitában részt vettek: Csergő János elvtárs, Kossá István elvtárs, Antos István elvtárs, Somogyi Miklós elvtárs, Czottner Sándor elvtárs, Kovács Imre elvtárs, Olt Károly elvtárs Csergő János elvtárs, annak előrebocsátásával, hogy az előterjesztéssel általában egyetért, több, általa már korábban előterjesztett, a SZOT részéről el nem foga­dott javaslatát ismételte meg. Ezek a következők: A 2. oldal c) pontjában foglaltakkal3 szemben azt javasolta, hogy a kiváló terme­lési-gazdasági eredményeket elérő dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését jelentő kitüntetés és jutalom kérdésében az üzemi dolgozók javaslatára az igaz­gató és az üzemi bizottság döntsenek. Somogyi Miklós elvtárs a módosítást nem tartotta elfogadhatónak arra hivatko­zással, hogy az üzemi dolgozók többször jogosan kifogásolták, hogy a jutalma­zás kérdésében nem ők döntenek, holott ők ismerik legjobban a jutalmazásra érdemes dolgozókat. Kossá István elvtárs javasolta, hogy az előterjesztés vitatott szövegét a kormány úgy módosítsa, hogy „az üzemi gazdasági és szakszervezeti szervek javaslata alapján” kifejezés helyett „az igazgató és az üzemi bizottság” kifejezés kerüljön. Somogyi Miklós és Csergő János elvtárs Kossá István elvtárs javaslatát elfogad­hatónak tartják. 1 Az előzményekre lásd a 34. sz■ dokumentumot. 2 A kiegészítés a Minisztertanács és a MSZSZOSZ Elnökségének határozat-tervezetét egészítette ki három helyen. 3 Az említett c) pont szövege: „Értékelni kell a célkitűzések megvalósítását. A szocialista munka­versenyben jó és kiváló termelési-gazdasági eredményeket elérő dolgozók (egyének, csoportok, brigádok stb.) anyagi és erkölcsi megbecsüléséről (kitüntetések és jutalmak odaítéléséről), az üzemi gazdasági és szakszervezeti szervek javaslata alapján - a dolgozók maguk döntsenek.” 691

Next

/
Thumbnails
Contents